Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezetének (FAO) májusi, éves alapú globális élelmiszer árindexe 40 százalékkal ugrott meg. Ezekben a hetekben példátlan szárazság sújtja Brazília délkeleti és az Egyesült Államok délnyugati vidékét. Oroszország már több élelmiszer exportjára tervez korlátozást bevezetni, míg az 54 milliós szarvasmarha-állománnyal rendelkező Argentína 3 hete vetett ki 1 hónapos kiviteli tilalmat marhahúsra.
A hazánkban hírhedtté vált Soros György már évekkel ezelőtt kijelentette: „Meggyőződésem, hogy korunkban az egyik legjobb befektetés a szántóföld.” Ő maga nagy területeket vásárolt – és sok spekuláns, köztük Jim Rogers követte példáját.
A Forbes szerint mára a Microsoft alapítója, Bill Gates lett az Egyesült Államokban a legnagyobb termőföld-tulajdonos. Gates jelenleg 242 000 hektár mezőgazdasági földterülettel rendelkezik az Egyesült Államokban, többnyire harmadik fél általi szervezetek révén, a Cascade Investments, Gates személyes befektetési eszközén keresztül.
Földrablás (Land Grabbing)
Ennél jóval aggasztóbb az angolul land grabbingnek (magyarul talán „földrablásnak”) nevezhető folyamat. Ennek lényege, hogy idegen államok vagy cégek alacsony áron értékes termőterületekhez jutnak egy elmaradott országban, elsősorban a Globális Délen. Ezen fogalom alá a külföldiek által megvett vagy hosszú távon bérelt területek tartoznak.
Az ezzel foglalkozó szervezetek szerint az utóbbi években mintegy 2 000 üzlet keretében több mint 66 millió hektár föld került így külföldiek ellenőrzése alá, használatába a világ minden táján.
Az okok nyilvánvalóak: a növekvő népességű és jómódú országok így növelik ellátásuk biztonságát, illetve termelnek jövedelmet. A fenti terület felét három vevő: az USA, Kína és Kanada szerezte meg. Hasonlóképpen, a három legnagyobb eladó: Peru, Kongó és Ukrajna a felét képviseli a „piacnak”. Termőföldben szegény államok és a nagyspekulánsok figyelme ezért egyre inkább ezen terület felé fordul.
Dél-Korea például annyi külföldi terület megművelését tűzte ki célul, hogy azokon 2030-ig az ország teljes élelmiszer-szükségletének negyedét termelhesse meg.
A jelenség világszerte aggodalmat vált ki. Egyik oldalról nem vonható kétségbe, hogy a létrejövő nagybirtokok munkahelyet teremtenek, technikai, infrastrukturális fejlődést hoznak, növelik az élelmezésbiztonságot. Ugyanakkor az intenzív gazdálkodásba csak kevés helyi gazda illeszthető be, növekszik a térség szén-dioxid-kibocsátása, növekszik az elvándorlás, és még hosszan sorolhatnánk.
A mozgatók közül nem szabad kifelejteni, hogy olyan országok, mint például Kína, Dél-Korea, India, a hazai termelési kockázatok, környezetkárosítás exportját is látják az élelmiszer-termelés más országokba helyezésével. Ugyanakkor saját élelmiszerellátásuk vagy éppen bioüzemanyag-gyártásuk stabilizálását helyezik az első helyre. Vagyis a helyieknek nemigen jut ezekből a termékekből.
Az ukrán feketeföldek lenyúlása
Ukrajnában évtizedes hezitálás után 2020. március 31-én föloldották a földvásárlási tilalmat. Az ország mezőgazdasági területe 42 millió, szántóterülete 33 millió hektár. Megfigyelők szerint a mezőgazdasági terület 15 százaléka már külföldiek kezében van.
A legnagyobb befektető országok között a legtöbb adóparadicsom, az offshore cégek hazája: Ciprus, Luxemburg, Hollandia, Szingapúr, Belize, de az USA, Szaúd-Arábia és Németország ott van az élbolyban. Ukrajna kiemelt minőségű és méretű földterületei – megspékelve földrajzi adottságaival – méltán tartanak számot globális érdeklődésre.
Kína 2012-ben annak fejében adott Ukrajnának kölcsön 3 milliárd dollárt, hogy a következő 15 évben a gabona egy része a keleti birodalom tulajdona lesz. A befektetés eredményeként a távol-keleti ország legnagyobb kukorica-beszállítója Ukrajna lett. Csakhogy 2015-ben, a tartós aszály miatt, a polgárháború, és a hitelezők által megnyomorított kelet-európai országban húsz százalékkal kevesebb lett a kukoricatermés, ennek ellenére a szerződésben vállaltakat teljesíteniük kellett.
Afrika lerohanása
Az egyik ezzel foglalkozó honlap (stopafricalandgrab.com) szerint a probléma elsősorban Kongót, Eritreát és Etiópiát érinti, míg a legnagyobb „kizsákmányolóknak” Kína, India és Hollandia számítanak. A világon tapasztalható „rablás” 42 százaléka Afrikában zajlik, és mintegy 10 millió hektárnyi területet érint. Kína mindebből 1 millió hektárral részesedik, kérdés tehát, hogy a kontinens országai nem fizetnek-e túl nagy árat a nagyhatalmi segítségért.
Bár a világ megművelhető földjeinek 60 százaléka itt található, a legtöbb afrikai ország ennek a negyedét sem hasznosítja. Ráadásul a termelés elmaradott eszközökkel, alacsony produktivitással folyik, így kis jövedelmezőséggel párosul.
Csupán a véráztatta Szudánban 2009-ben egyetlen esztendő alatt mintegy 30 millió hektár termőföldet vásárolt Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emirátusok, Egyiptom, Dél-Korea és az Egyesült Államok.
A német kolonizáció
Németországban komoly hullámokat keltett, hogy fejlesztési segélyek keretében a német DEG fejlesztési bank agráróriások karöltve nagy területeket vásárolt fel dél-afrikai Zambiában és onnan elűzte a kistermelőket. A berlini székhelyű Ametheon Agri például a Bodeni tó nagyságú területet vásárolt Zambia délnyugati részén és ott a japán Toyotával együtt szóját és kukoricát termeszt monokultúrában – hogy aztán a terményt részben Európában értékesítsék.
A nyugat-afrikai Sierra Leonéban a bioetanolt gyártó Addax Bioenergy terjeszkedését segítette 2014-ben a DEG. A cég 44 ezer hektárt szerzett meg, a DEG 1,5 milliárd euróval szállt be a földrablásba.
Donald Trump visszakozott, az apokalipszis egyelőre elmarad – az olaj ára esett, a forint kilőtt a hírre. 
