3p

Péntek estétől szombat reggelig több mint 160 rakétát lőttek a Gázai övezet katonai szervezetei Izrael felé, Jeruzsálem egyhetes hadműveletre készül - jelentette szombat reggel a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.

Éjjel is folytatódtak az Izrael elleni rakétatámadások, de a Vaskupola légvédelmi rendszer a katonai szóvivő szerint kilencvenöt százalékos hatékonysággal működik, sikeresen befogta az izraeli lakott területekre irányzott lövedékeket. A 160-ból mintegy harminc palesztin rakéta a Gázai övezetben ért földet.

A péntek délután bejelentett Hajnalhasadás hadműveletben Izrael az Iszlám Dzsihád terrorszervezet több tucat gázai célpontját lőtte, köztük legkevesebb hat fegyverkészítő műhelyt, két fegyverraktárt, hat megfigyelő állomást és öt rakétakilövő helyet. Ciszjordániában letartóztatták az Iszlám Dzsihád mintegy 20 aktivistáját, köztük az ismert Nadzsah Kabaibát, akit korábban már fogva tartottak izraeli börtönben. Az őrizetbe vételek során nem történtek sebesülések.

"Ha szükséges, akkor nem Dzsabari lesz az utolsó célpont" - közölte az izraeli hadvezetés, a harcokat péntek délután elindító célzott légicsapásra utalva, amelyben kivégezték Tajszir Dzsabarit, az Iszlám Dzsihád szervezet egyik legfontosabb katonai parancsnokát. Az izraeli támadásokban a Gázai övezetben eddig legkevesebb tíz ember vesztette életét, köztük 2-3 civil, - egyikük egy 5 éves kislány volt, - s legkevesebb 80-an megsebesültek.

Találatot kapott lakóépületből száll fel füst Gázában 2022. augusztus 5-én, miután az izraeli hadsereg több légicsapást hajtott végre a Gázai övezetben. Fotó: MTI/EPA/Mohamed Szaber
Találatot kapott lakóépületből száll fel füst Gázában 2022. augusztus 5-én, miután az izraeli hadsereg több légicsapást hajtott végre a Gázai övezetben. Fotó: MTI/EPA/Mohamed Szaber

Az izraeli légicsapásokban megölték Abdullah Kadomot, az Iszlám Dzsihád páncélelhárító rendszerének vezetőjét is. "Ők ketten (Dzsabarival) álltak a támadásos fenyegetések mögött a Gázai övezetben" - közölte az izraeli hadsereg. Az övezetet irányító iszlamista Hamász szervezet mindeddig nem avatkozott be a harcokba, nem indított rakétákat. A lap korábbi értesülései szerint Jeruzsálem egyiptomi közvetítéssel megpróbálja megakadályozni a Hamász részvételét.

Viszont két másik szervezet csatlakozott az Iszlám Dzsihádhoz: az övezet harmadik legnagyobb tömörülése, az Ellenállási Bizottságok, amelyet a második intifáda, vagyis palesztin felkelés idején, a kétezres évek elején hoztak létre a Hamász, a Fatah és az Iszlám Dzsihád korábbi tagjai, valamint a Fatah párt gázai fegyveres alakulata, a Suhada al-Aksza.

Az izraeli haderők bejelentették, hogy egyelőre nem folynak tárgyalások az Iszlám Dzsiháddal a harcok beszüntetéséről. "Egyhetes akcióra készülünk" - hangsúlyozta a hadsereg szóvivője. "Ezt határozta meg számunkra a politikai vezetés és a vezérkari főnök" - tette hozzá. Izraelben gázai rakétatámadásoktól tartva megtiltották a fürdőzést a földközi-tengeri partoknál, s rendkívüli óvintézkedéseket vezettek be elsősorban a Gázai övezethez közeli térségben. Az övezet közvetlen szomszédságában az óvóhelyeken töltötték a péntekről szombatra virradó éjszakát az izraeliek.

A zsidó ellenzéki pártok támogatásukról biztosították a kormányt és a hadsereget, az arab pártok Közös Listája viszont elítélte az izraeli vezetést a Hajnalhasadás hadművelet megindításáért.

Izrael péntek délután Hajnalhasadás néven indított hadműveletet a Gázai övezetben az Iszlám Dzsihád ellen, mert a terrorszervezet több napja megtorlással fenyegetőzött, miután ezen a héten letartóztatták egyik magas rangú ciszjordániai tisztviselőjét, Bassam al-Szaadit. Izrael az utóbbi négy napban a fenyegetések miatt utakat zárt le az övezethez közeli területeken, és "különleges helyzetet" hirdetett óvatossági rendszabályokkal a helyi civil lakosság számára.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Majdnem 100 tonna aranyat őriznek Dél-Pesten
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 19:06
Megvan a nemzet aranytartaléka, a 94,7 tonnát biztonsággal őrzi Dél-Pesten a Magyar Nemzeti Bank – tudatta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke pénteken.
Makro / Külgazdaság Megint a Távol-Keleten kalapozik a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:01
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) a júliusban módosított finanszírozási terve alapján mandátumot adott egy kínai renminbiben denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott devizakötvény („pandakötvény”) kibocsátásának megszervezésére Magyarország részére – olvasható az ÁKK honlapján pénteken közzétett tájékoztatásban.
Makro / Külgazdaság Kiderült: egyáltalán nem kuriózum a magyar építőipar magára találása
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:56
Az euróövezetben is nőtt az ágazat termelése májusban.
Makro / Külgazdaság Ez se gyakori: azonos irányba mozgunk a románokkal
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:38
Nemcsak a magyar építőipari termelés nőtt májusban, hanem keleti szomszédainké is.
Makro / Külgazdaság Porszem került a svájciak precíz gépezetébe
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:11
Óraexportjuk 5,6 százalékkal csökkent júniusban.
Makro / Külgazdaság Kíváncsi, hogy olcsóbban vagy drágábban tankolhat hétvégén?
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 10:56
Ha a nagykereskedőkön múlik, akkor ugyanannyiért, mint pénteken.
Makro / Külgazdaság Bod Péter Ákos: Kárfelmérés és kárbecslés Trump vámemeléseinek három hónapja után
Bod Péter Ákos | 2025. július 18. 05:44
Az amerikai elnök januári beiktatása után eltelt időben nem lett Ukrajnában béke, a palesztin ügy sem oldódott meg – de ezen nem csodálkozhatunk. Ám a nagy amerikai vámemelés sem a megígért módon zajlott le. Legfeljebb az első felvonást láttuk, és nem tudni, műsor-e a műsor. Kétrészes kamaradarab vagy öt felvonásos királydráma? Mintha még nem lenne megírva a szövegkönyv. Lapcsoportunk, a Klasszis Média állandó szerzője, a volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár írása.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor megmagyarázta, miért dadogott Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 19:29
A miniszterelnök egy interjúban arról is beszélt, mikor lesz látható a repülőrajt.
Makro / Külgazdaság Micsoda hét: újabb árcsökkenés jön a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 13:27
A héten már másodjára megy lejjebb az egyik üzemanyagfajta ára. 
Makro / Külgazdaság Minden oka megvan, hogy jókedve legyen a Morgan Stanley-nek
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 18:03
A Morgan Stanley, az egyik legnagyobb amerikai bank a vártnál nagyobb második negyedéves nyereségről és bevételről számolt be szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG