2p
Teljes jogú tagjai lettünk a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) fejlesztéstámogatási bizottságának (DAC).

Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára a csatlakozás aláírása után elmondta: a DAC Magyarországnak és a világnak azért különösen fontos, mert kulcsfontosságú szerepe van az ENSZ fenntartható fejlődési céljai megvalósításában. A 17 pontot kidolgozó ENSZ-munkacsoportnak Magyarország társelnöke volt.

Eddig megfigyelőként

A párizsi székhelyű gazdasági szervezeten belül a nemzetközi fejlesztési segélyezéssel foglalkozó bizottság 1960-ban alakult meg, a 35 OECD-tagállam közül Magyarország a 30. teljes jogú tag. Az ország korábban megfigyelőként vett részt a bizottság munkájában.

Mikola István kiemelte: az olyan krízishelyzeteket, mint amilyenek a migrációt kiváltó helyi problémák és háborúk, csak a tagállamok együttes összefogásával lehetséges megoldani, s ebben a folyamatban a DAC központi szerepet vállal. Munkájához pedig az OECD szervezeti támogatást nyújt.

Magyarország a mezőgazdasági, élelmiszerbiztonsági, környezetvédelmi technológiai, vízgazdálkodási kérdésekben, valamint az ösztöndíjrendszerek kidolgozásában kaphat szerepet a bizottság munkájában, azaz elsősorban a tudástőkéjével tud hozzájárulni ahhoz az egyesített erőfeszítéshez, amely az ENSZ fenntartható fejlődési célrendszerének megvalósítását szolgálja - hangsúlyozta az államtitkár.

Mi a feladata a bizottságnak?

A fejlesztéstámogatási bizottság ösztönzi és segíti tagjait az átfogó fejlesztéspolitika megteremtésében, és abban, hogy a tagországok különböző szakpolitikái összhangban legyenek a fejlesztéspolitikával, valamint négyévente átfogó értékelést készít minden egyes tagjának nemzetközi segélyezési és fejlesztési politikájáról.

Magyarország 2013-ban készítette el a középtávú, 2014-2020-ra szóló, a nemzetközi fejlesztési együttműködésére és a humanitárius segítségnyújtási tevékenységére vonatkozó keretstratégiáját.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG