Miközben a hazai és a világsajtó főként Anthony Blinken új amerikai külügyminiszter-jelölt családi hátterére koncentrál, sokkal kevesebb figyelem jut az eddigi szakmai pályafutására. Márpedig Obama elnöksége alatt külügyi helyettes államtitkárként mind az „Arab Tavasz”, mind a krími válság idején igazi héjának bizonyult. Mindkét alkalommal az erőteljesebb amerikai beavatkozást támogatta, és Bidennél erőteljesebben állt ki az intervenciók mellett.
Miközben biztonságpolitikai értelemben egy rendkívül feszült korszakban élünk, Brüsszelt a stratégiát illetően a szótlanság, külpolitikai értelemben pedig az iránymutatás hiánya jellemzi.
A németek szkeptikusak
Egy friss felmérés szerint a németek többsége távolról sem éljenez a demokraták bejövetelét látva. Trump elnöksége súlyos sérüléseket okozott Berlin és Washington viszonyában, olyannyira, hogy a németek 79 százaléka szerint a kétoldalú viszony jelenleg „rossz”, vagy „nagyon rossz”. De az igazán megdöbbentő válaszok a Biden győzelmére vonatkozó kérdésre jöttek: a németek 51 százaléka ugyanis még a demokraták győzelme után is úgy vélekedik, hogy országuknak és Európának függetlenebbé kellene válnia az Egyesült Államoktól.
Csupán a 45 százalékuk gondolja úgy, hogy Biden győzelme után szorosabb kapcsolatokat kellene kiépíteni Washingtonnal. A németek 82 százaléka szerint hazájuknak semlegesnek kell maradnia, ha Washington és Peking között tovább eszkalálódik a feszültség. Abban pedig egészen biztosak lehetünk, hogyha készült hasonló felmérés Franciaországban, akkor hasonló, vagy még keményebb válaszokat hozott ki.
A professzor érvei
Sven Biscop professzor, a Ghent Egyetem tanára leszögezi: Európa stratégiai autonómiájának megteremtése az elkövetkező évtizedek egyik legfontosabb feladata kontinensünk számára. A professzor kiemeli, hogy a 150 millió amerikai szavazó közül 73 millióan szavaztak Trumpra. A republikánus párt olyanok kezében maradhat, mint William Barr legfőbb ügyész és Mike Pompeo külügyminiszter, akik szerint az amerikai elnök a törvények fölött áll – és bizony egy újabb tekintélyelvű populista megnyerheti 2024-ben az elnökválasztást.
Biscop hangsúlyozza, hogy az EU-nak önálló globális játékossá kell válnia, egy súlycsoportban az USA-val, Kínával és Oroszországgal. Európának ugyanis a saját érdekeit kell megvédenie, márpedig Trump többször is az európai érdekek ellen dolgozott. Jelenlegi világukban kontinensnyi nagyhatalmak ütköznek egymással, és Európa számra az egyetlen megoldás a saját érdekeinek megvédésére, hogy integrálja erőforrásait.
Macron is ezt a vonalat viszi
A professzor leszögezi, hogy a stratégiai autonómia nem (!) jelenti a leválást az USA-ról, de az EU-nak követnie kell saját „nagystratégiáját” (grand strategy). Kontinensünknek meg kell győznie erről Bident, mielőtt a „trumpizmus” újra erőre nem kap Amerikában. 2019-ben az EU 27 tagállama 214,8 milliárd dollárt költött katonai kiadásokra, többet, mint Kína (181 milliárd) és Oroszország (48,2 milliárd). Az EU-nak tehát jobban kell integrálnia katonai képességeit.
A belga professzor álláspontja megegyezik Macron francia elnökével, aki – az EU egyetlen nukleáris hatalmaként – már régóta szószólója kontinensünk stratégiai autonómiájának és aktívan lép föl katonailag mind Nyugat-Afrikában, mint a Kelet-Mediterráneumban. Miközben a jogállamiság kérdésében a magyar miniszterelnök nagy zavarban van, a közös hadsereg kérdésében már évek óta határozott álláspontot képvisel. Legutóbb szeptemberben szögezte le, hogy kontinensünk gazdasági, politikai súlya elenyészett, innovációban csak a Kelet és Amerika hátát nézzük. Nem utolsósorban azért – vélekedett –, mert nincs közös hadsereg, márpedig ma a kutatás-fejlesztés alapvetően a hadiiparban zajlik.
De mi az a PESCO?
London eddig vehemensen ellenezte a közös európai hadsereg felállításának ötletét, tehát most a Brexittel megnyílt az út egy önállóbb európai kül- és biztonságpolitika kialakítása felé. Ráadásul a NATO szerepe folyamatosan erodálódik a hidegháború vége óta. Tagjainak az érdekei és katonai képességei folyamatosan divergálnak – a gyakorlatban ugyanakkor erős korlátok léteznek a NATO képességeit illetően egyes tagjainak a megvédésére. A török neo-oszmán revansizmus pedig csak tovább tépázza a szervezet tekintélyét.
A közös európai haderő terve az 1950-es években merült fel először, de azóta sem valósult meg, bár az EU formálisan rendelkezik a tagállamok által kiállított gyorsreagálású hadtestekkel. 2018 novemberében viszont a tagállamok megteremtették a közös európai hadsereg alapját 17 közös katonai programmal, amelyeket az állandó strukturált együttműködés (PESCO) alatt kívánnak működtetni.
Ezek között olyanok találhatók, mint közös kémképzési program (görög és ciprusi vezetésével), közös drónprogram (német vezetéssel), közös partraszállási járműfejlesztési program (olasz vezetéssel), permanens EUFOR krízis-válasz központ létrehozása (német vezetés), közös kibervédelem (litván vezetéssel), új közös BLAS rakétarendszer kifejlesztése (francia vezetés), közös nemzetközi bázishasználat program (francia vezetés), katonai mobilitási program (holland vezetéssel) és közös katonai kémszatellit program (olasz vezetés).
A kelet-közép-európai regionális PESCO kapcsolatok ugyanakkor meglehetősen gyengék, és a PESCO-ban való részvétel nem vezetett egy erős és jól látható regionális klaszter kiemelkedéséhez. Ehhez hasonlóan, a Visegrádi Együttműködés szintén csak korlátozott mértékben jelenik meg a PESCO-n belül, ami arra utal, hogy a V4 tagállamok nem hangolták össze képességfejlesztésüket a PESCO projektekben.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
Lakóépületek, oktatási épületek is voltak a támadás célpontjai között. 
