Lual Mayen sikeres, 28 éves fiatalember. Saját videójáték-fejlesztő céget visz az USA-ban, az utóbbi egy-két évben elhalmozták díjakkal, és a legnagyobb nemzetközi médiumok közöltek róla portrékat. Láttunk már sok ilyet, de Mayen nem az a tipikus tech bro: nem valami álmos amerikai kisvárosban született, nem nintendózva nevelődött, és nem úgy nézett ki az oktatása, hogy félgőzzel is osztályelső volt, míg rá nem unt a sulira, ott nem hagyta, és helyette meg nem csinálta a nagy dobását. Lual Mayen esetében csoda, hogy megtanulhatott programozni, csoda, hogy hozzáférhetett egy számítógéphez, sőt, az is csoda, hogy ez az ember egyáltalán életben van.
Lual Mayen ugyanis a mai Dél-Szudánból származik. Anyja az úton szülte meg, miközben a második szudáni polgárháború elől menekült. A konfliktus elsodorta az apát a családtól, az anya pedig Luallal és még három gyerekével Uganda felé vette az irányt. 400 kilométert tettek meg gyalog. A menekülés kegyetlen volt, Mayen két nővére meghalt az úton, ő maga pedig úgy megbetegedett, hogy senki sem gondolta, hogy túléli.
"Emlékszem, anyám azt mondta, nem ő volt az egyetlen asszony, aki út közben szült. Mások elhagyták a gyerekeiket, mert nem akarták, hogy még többet szenvedjenek. De az én anyám azt gondolta, hogy ajándék vagyok, és meg kell, hogy tartson"
- mondja Mayen. Az anya végül a csecsemővel és az idősebb fiával átjutott az ugandai határon, és az ország északi részén, egy menekülttáborban újra találkozhatott férjével. A következő 22 évben ez a tábor volt az otthonuk.
Égből pottyant masina
Mayen 15 éves volt, amikor először látott számítógépet. 2007-ben, egy ENSZ-központban látta a szerkezetet, ami egyből lenyűgözte - azt gondolta, az biztos a mennyből esett le. Egyből nyaggatni kezdte az anyját, hogy neki is kell egy ilyen, de az asszonynak arra alig volt pénze, hogy etesse a családját, nem hogy még számítógépet is vegyen a fiának: Daruka Nyantet Machot varrónőként dolgozott a menekülttáborban.
Három évvel később azonban a fia kezébe nyomott 300 dollárt. Három évig titokban félretette szűkös keresete egy részét: most már megvolt a pénz, és Mayen megvehette a mennyei masinát, vagyis egy laptopot. A hármas szám valahogy belegyógyult életük ezen szakaszába: Mayen elmondása szerint ennyi időbe telt elgyalogolnia a táborból az ENSZ-központba, ahol a laptopját feltölthette. Itt a fiú rácsatlakozhatott az internetre is, és nem vesztegette az időt: oktatóanyagokat töltött egy pendrive-ra, hogy az újabb három óra kutyagolás után már otthon, a táborban vagy két óra hosszat, amíg a laptop akksija bírta, angolul tanuljon.
"Azt kérdeztem magamtól: ha anyám képes volt 300 dollárt összespórolni három év alatt, hogy nekem lehessen egy számítógépem, akkor velem mi a helyzet? Ha ő képes volt arra, hogy elvigyen minket egy háború dúlta országból egy menedékbe, akkor nekem is bármi sikerülhet. Nagyon inspirált, elkezdtem keresni, hogyan tudnám a legjobban hasznosítani ezt a készüléket, amit az anyám szerzett nekem."
A bűnös város, az őrült ötlet és a poszt, ami mindent megváltoztatott
Az egyik ENSZ-központos forduló sorsdöntőnek bizonyult. Mayen egyik ismerőse a szokásos akksitöltős-oktatóanyagszerzős kör alkalmával feltelepítette a menekült fiú laptopjára a Grand Theft Auto: Vice City című játékot. Ez egy igazi világsláger, de annak, aki nem ismeri: ebben a programban a játékosok egy gengszter bőrébe bújhatnak, és mindenféle bűncselekményeket kell elkövetniük - a címben foglalt autólopás még csak a leghétköznapibb rutinfeladatok közé tartozik. A játékmenet óriási részét teszi ki a futás, menekülés, lövöldözés - tehát egy csomó olyan dolog, melyről a menekülttábor lakóinak első kézből származó tapasztalata van.
"Játszottam, és egyszer csak az jutott az eszembe, hogy Dél-Szudánban a lakosság java része 30-nál fiatalabb. Háborúban születtek, háborúban nőttek fel. Minden nap láttam a konfliktust a menekülttáborban. Ráébredtem, hogy ha a kisgyerekek is elkezdenek játszani a Grand Theft Auto-val, akkor lehet, hogy azt fogják hinni, így kell intézni a dolgokat az életben."
Mayennek a GTA volt az első gamer élménye, és fogalma sem volt arról, hogy készülnek ezek a programok, de ahogy a fentieket átgondolta, eldöntötte, hogy ő is videójátékokat akar csinálni. Csak nem autólopásról és lövöldözésről, hanem együttérzésről, békéről és a konfliktusok feloldásáról.
Ezután már kódolási oktatóanyagokat is lementett a pendrive-jára az ENSZ-központban, és egy idő után elkezdett dolgozni egy egyszerű játékon, mely egy menekült utazásairól szólt. A játék végül 2016-ban készült el, és a Salaam címet adta neki, ami arabul azt jelenti: béke. Csak 12 megabyte volt az egész, így Bluetooth-on keresztül meg is tudta osztani a tábor többi lakójával, akik áthúzhatták a saját okostelefonjukra - másképp nem is ment volna, internet ott nem volt.
A táborlakóknak annyira tetszett a játék, hogy Mayennek támadt egy - ahogy ő fogalmaz - "őrült ötlete": feltöltötte, és kiposztolta a játékát a Facebook-ra, a kísérőszövegben pedig elmesélte, hogy egy menekülttáborban írta az egészet. A bejegyzés virálissá vált, eljutott a játékipar szereplőihez is, akiknek tetszett a sztori, és fel is vették Mayennel a kapcsolatot.
Feltárul a világ
A facebookos poszt hatására jelentkezett nála Thorsten Wiedemann, a berlini központú A Maze nevű nemzetközi, független (vagyis nem nagy gamercégek által gyártott) videójátékos fesztivál art directora, akit a legjobban az fogott meg, hogy Mayen a békét akarta terjeszteni játékával - miközben a játékok célja szinte soha nem több a szimpla szórakoztatásnál. Wiedemann meg is hívta Mayent a fesztivál johannesburgi kiadására. "Akkor változott meg minden", mondja Mayen. A jelenése után már érkezett is a következő meghívó, mely ezúttal már egy San Francisco-i játékfejlesztő konferenciára szólt. A sorozatos fordulópontok közül ez volt valóban a legnagyobb, innen tényleg egy új történet kezdődött.
Iszonyúan felgyorsultak az események: Mayen most már saját játékfejlesztő céget akart. Egy évvel azután, hogy Bluetooth-on küldözgette a menekülttábor lakóinak a 12 megás kis játékát, Mayen megkapta a szükséges amerikai vízumot, Washington DC-be költözött, és elindította a játékbizniszét. A cég a Junub Games nevet kapta. A junub arab szó, a Dél népét jelenti - Mayen dél-szudáni származású, ez tehát egy főhajtás a társai felé. Miután az USA befogadta Mayent, a fiatalember már segíteni tudott a családján is, akik korábbi letelepedési kérelmeit tízszer utasították el. Most már átköltözhettek.
Eltelt újabb egy év, és Mayen 2018-ban elnyerte a Global Gaming Citizen díjat, melyet a Facebook alapított, hogy elismerjék vele azokat a fejlesztőket, akik a játékok erejével érnek el pozitív változást a közösségükben. Mayen mentora, a Facebook Games korábbi vezetője, Leo Olebe azt mondja, Lual játékvíziója tiszta és egyedi. Szerinte senki sem elkötelezettebb nála a világ jobbá tételén, pont azért, mert ő a saját szemével látta, hogy az micsoda gonoszságokra is képes.
Nem túlélni: élni
Mayen egy év csúszás után jövőre tervezi kiadni a Salaam átdolgozott verzióját, mely már nem egy menekülttáborban, hanem egy modern fejlesztőirodában készül. A játék sztorijának alapját saját családjának a története adja. A játékos egy menekült nőt irányít, akinek a feladata bombákat kerülgetve, emberrablók elől meglépve eljutni egy békés helyre, ahol újra együtt lehet a családjával. A karaktert, akinek a bőrébe bújhatunk, Mayen a saját anyjáról mintázta.
"Azt szeretném, ha az emberek megértenék, milyen ez az utazás, hogyan néz ki. Vannak olyan emberek, döntéshozók, akik nem értik a menekültek útját, és azt, hogy az milyen traumákat okoz."
Mayen bejelenti a Salaam új verzióját egy 2019-es gamer eseményen
Mayen legfőképp a fiatalokra szeretne hatni. Azt reméli, hogy ha ma ezzel játszik egy tinédzser, akkor évtizedek múlva, amikor talán úgy alakul az élete, hogy hatalomba kerül, jobban át fogja tudni érezni, min mennek keresztül a menekültek, és hatékonyabban fog fellépni a rászorulók megsegítésére.
Az új Salaam-ot elsőként okostelefonra adják majd ki, aztán követi az asztaligépes verzió. Mindkét verzió ingyenes lesz, de mégis megmozdítja majd a pénzt. A játékosoknak ugyanis ételt, vizet és gyógyszereket kell majd a játékban vásárolniuk, hogy karakterük folytathassa az útját, és a Junub Games úgy működik együtt menekültekkel foglalkozó civilszervezetekkel, hogy minden a játékban megejtett vásárlás a valóságban is megtörténik: ha ételt veszünk a karakterünknek, akkor egy valóságos, menekülttábori lakost segítünk élelemmel. Mayen ezen kívül külön felületet is akar, ahol a játékosok adományokat küldhetnek, és itt láthatják majd a fotókat, leveleket, melyekkel a kedvezményezett menekültek megköszönhetik a segítséget. Így mindenki megértheti, hogy ez több, mint játék - tényleg másokon segítenek, magyarázza Mayen.
Mayennek más projektjei is vannak. A koronavírus miatti lezárások alatt elindította a Lual Mayen Foundation-t, mely 3D animálást tanít menekülttáborok lakóinak, hogy a sorstársaknak is legyen esélye kitörni a techtudás segítségével. Egyik partnere az Origin PC, mely cég a menekülttáboroknak gyárt számítógépeket. Idén júliusban a Unity Technologies nevű játékfejlesztő cég 50 ezer dollárt ajánlott fel Mayen alapítványának arra, hogy létrehozzanak egy techközpontot abban az ugandai táborban, ahol Mayen felnőtt. A tervek szerint a központ az ugandai oktatásügyi minisztériummal együttműködve olyan programokat indít majd, melyek segítenek elhelyezkedni a kódolni már tudó menekülteknek a programozói szakmában. A Lual Mayen Foundation emellett most decemberben három menekültet eljuttatott a Szingapúrban megrendezett videójátékos világjátékokra, a Global Esport Games-re is.
A tehetséget egyenlően osztották el, de a lehetőségeket nem, hozza elő Mayen, amikor arról beszél, mennyire fontos a menekültek oktatásába fektetni, hiszen ez a legerősebb eszköz, ami megváltoztathatja az életüket.
"Azt akarom, hogy a többi menekült is megértse: nem azért vagyunk itt, hogy csak túléljünk. Azért vagyunk itt, hogy éljünk."
Nagyot megy az OTP. 
