4p

A járványhelyzet ellen a rendvédelmi, honvédelmi költségek emelésével vesszük fel a harcot. A nyugdíjak 3 százalékkal emelkednek jövőre.

Ahogy beharangoztuk, ma 10-kor Varga Mihály benyújtotta a parlamentnek a 2021-es költségvetési törvényjavaslatot, amely a pénzügyminiszter tájékoztatása szerint a gazdaságvédelmet szolgálja, a járványügyi készültség fenntartásával. A büdzsében kiemelt feladatként kezelik "az emberek védelmét", a munkahelyek megőrzését, az elvesztett munkahelyek helyett újak létrehozását. Továbbá az előző évekhez hasonlóan most is kiemelt helyet kap a családok védelme.

Varga Mihály pénzügyminiszter az Országgyűlésben 2020. május 11-én. MTI/Koszticsák Szilárd
Varga Mihály pénzügyminiszter az Országgyűlésben 2020. május 11-én. MTI/Koszticsák Szilárd

A részletekből azonban kiderül, hogy a honvédelem, a rendvédelem kitüntetett figyelmet érdemel a kormány részéről. A honvédelmi kiadásokra 778 milliárd forintot szánnak jövőre, ami 30 százalékkal több, mint az idei költés, míg a rendvédelmi kiadások megközelítik a 953 milliárd forintot 2021-ben.

Varga Mihály beszámolt arról is, hogy a nagy ellátórendszerekre mennyit terveznek költeni a költségvetésből (a törvényjavaslat egyébként már elérhető a parlament honlapján). Ezek szerint 

  • Oktatásra 2229 milliárd forint jut, amely 80 milliárdos forrásbővülést jelent
  • Egészségügyre 2145 milliárd forint jut, amely186 milliárddal több, mint az idei
  • Nyugellátásokra pedig 3900 milliárd forintot szánnak, amely 325 milliárd forint többletkiadást biztosít az idei évhez képest.

Lapunk kérdésére a miniszter elárulta, hogy a nyugdíjakat - laptársunk oldalán, az mfor.hu-n megjelenteknek megfelelően - 3 százalékkal emelik januártól, az infláció várható mértékének megfelelően. Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a kormány 2010 óta folyamatosan gondoskodik a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzéséről, így lesz ez 2021-ben is. Azt is elmondta, hogy a nyugdíjon felül a 13. havi járandóság visszavezetésére 77 milliárd forint áll rendelkezésre a jövő évi büdzsében, a nyugdíjprémiumra pedig (amire a 4,8 százalékosra tervezett gazdasági növekedés miatt jó eséllyel jogosultak lesznek a nyugdíjasok) több mint 53 milliárd forintot különítettek el.

Szintén kérdésünkre kiderült, hogy aktuálisan mekkora euróárfolyammal számol a kormány. Ez az adósságállomány szempontjából fontos, de az uniós támogatások forintértéke miatt is lényeges, hogyan alakul a kurzus. Varga Mihály közölte, hogy idén 353,8 forintos euróval számolnak, a következő évre pedig 356,6 forintos kurzussal. Mint mondta, a számítások során figyelembe vették a piaci várakozáskokat, de a Magyar Nemzeti Bank véleményét is kikérték.

Az árfolyamok kapcsán érdemes felidézni, hogy az idei költségvetés eredetileg 320,9 forintos euróárfolyam szerint készült. Az EU-nak nemrég elkészült konvergencia programban is mintegy 3 forinttal erősebb forintárfolyam szerepelt mindkét évre.

Az államadósság mértéke az idei, átmeneti növekedés után jövőre visszatérhet a GDP 70 százaléka alá - közölte a miniszter. A költségvetés hiánya 2,9 százalék lesz, ami alatta marad az uniós 3 százalékos elvárásnak - miközben a tagállamok fele túl fogja lépni ezt a szintet Varga Mihály szerint.

A fiskális biztonságot pedig az az összesen 270 milliárd forint fogja jelenteni, amely három jogcímen áll majd rendelkezésre a büdzsében 2021-ben. Ebből 120-120 milliárd kerül a rendkívüli és a központi tartalékba, 30 milliárd pedig a járvány elleni védekezést fogja szolgálni.

A kormány nem szakít azzal a hagyománnyal, hogy még a tavaszi ülésszakon benyújtja a következő évi költségvetést a parlamentnek. Kövér László házelnök tájékoztatása szerint a javaslatról július 3-án szavazhatnak a képviselők, de ha feltorlódnak az előterjesztések, akkor július 6-án kerület sor a zárószavazásra.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
Makro / Külgazdaság Újabb rossz hír Európából: gyenge lett a GDP
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:45
A vártnál lassabb ütemben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
Makro / Külgazdaság A Közel-Kelet fűti az európai inflációt: 3 éve nem láttunk ilyen adatot
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:00
A várakozásokat is felülmúlta a drágulás üteme az euróövezetben: az áprilisi infláció 3 százalékra, 2023 szeptembere óta a legmagasabbra gyorsult. A háttérben elsősorban az energiaárak drasztikus emelkedése áll, amit a közel-keleti feszültségek fűtenek.
Makro / Külgazdaság Vakarják a fejüket az elemzők a friss GDP-adat láttán
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 12:40
Bár a vártnál erősebben kezdte az évet a magyar gazdaság, a 2026-os előrejelzéseket ez nem módosítja felfelé. A Tisza-kormánytól várható élénkítés hatásait ugyanis az iráni háború keresztülhúzhatja.
Makro / Külgazdaság Aggódhatnak az állásukért az állami cégek NER-es vezérei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:45
Főleg Kapitány István és Vitézy Dávid dönthet a sorsukról.
Makro / Külgazdaság Besegített az erős forint, de így sem örülhetünk ennek az adatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 10:00
Márciusban a külkereskedelmi termékforgalom aktívuma 924 millió euró volt, 773 millió euróval romlott az egy évvel korábbihoz mérten. Euróban kifejezve az export értéke 3,6 százalékkal, az importé 11 százalékkal nőtt – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Varga Mihály az MNB-alapítványokról: „Igyekszünk menteni, ami ebből menthető”
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 09:10
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) reputációját helyre kell állítani, a rendőrségi ügyekben a jegybank készen áll arra, hogy segítsék az igazságszolgáltatás munkáját. Emellett szeretnék a feleslegessé vált ingatlanjaikat értékesíteni – egyebek mellett ezekről beszélt Varga Mihály jegybankelnök.
Makro / Külgazdaság Most jött: több mint három éve nem láttunk ilyen GDP-számot Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:30
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint 1,7 százalékkal bővült a GDP idehaza az első negyedévben, 2025 azonos időszakához viszonyítva. Ennél magasabb, éves szintű növekedési ütemet legutóbb 2022 harmadik negyedévében láttunk.
Makro / Külgazdaság Erre az uniós pénzre is óriási szüksége lenne Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 08:05
A magyar védelmi ipar jelenleg még nem tekinthető kellően versenyképesnek a nemzetközi hadiipari beszállítói piacon, ami indokolttá teszi a célzott, hozzáadott értékre épülő specializációt – írja a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzésében. A finanszírozási környezet – különösen a SAFE-program forrásainak elérhetősége és azok stratégiai, állami koordinációja – meghatározó lesz abban, hogy a magyar védelmi ipar képes-e a következő évtizedben érdemi növekedési pályára állni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG