3p

Elkerülhetetlen a háború a félszigeten. az észak-koreai diktátor szerint. Ha kell, akkor nukleáris fegyvereket is bevet Dél-Korea ellen.

Észak-Korea három új kémműhold felbocsátását, katonai drónok építését és nukleáris arzenáljának növelését ígéri 2024-re, és Kim Dzsong Un szerint az Egyesült Államok politikája elkerülhetetlenné teszi a háborút - jelentette az állami média vasárnap.

Az észak-koreai vezető Washington ellen intézett támadást a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának évzáró plenáris ülése végén mondott hosszú beszédében, amely a következő év gazdasági, katonai és külpolitikai céljait határozta meg.

"Az ellenség vakmerő lépései miatt kész tény, hogy bármikor kitörhet egy háború a Koreai-félszigeten"

- mondta Kim Dzsong Un a KCNA állami hírügynökség szerint.

A vezető utasította a hadsereget, hogy bármilyen támadás esetén készüljön fel "Dél-Korea egész területének pacifikálására", szükség esetén akár atombombákkal is.

"Ha alaposan megnézzük az ellenséges erők konfrontatív katonai akcióit... a háború szó reális valósággá vált, nem pedig elvont fogalommá" - hangoztatta.

Azt mondta, nincs más választása, minthogy előre vigye nukleáris ambícióit, és mélyebb kapcsolatokat alakítson ki más, az Egyesült Államokkal szemben álló országokkal. Észak-Korea mély kapcsolatokat ápol Kínával és Oroszországgal.

Phenjan mostanra kizárta a Dél-Koreával való egyesülés lehetőségét. Mint Kim Dzsong Un kifejtette: az észak-déli kapcsolatok többé már nem rokoni vagy homogén viszony, hanem két ellenséges ország, két háborúban álló hadviselő fél kapcsolatává váltak. A délieket gyarmatosított államnak nevezte, amely nemzetvédelmi és biztonsági szempontból teljesen az Egyesült Államoktól függ.

Kim Dzsong Un ígéretet tett a gazdaság fejlesztésére, beleértve a fém- és vegyipari, az energiaágazatot, a gépipart és vasúti ágazatot, valamint a búzaüzemek korszerűsítését a termelés fellendítése érdekében.

Hangsúlyozta: az egyik legfontosabb politikai cél az iskolai tudományos és technológiai kutatásba való befektetés.

Kijelentette, 2024-ben további katonai fejlesztéseket terveznek, beleértve a nukleáris és rakétaerők megerősítését, pilóta nélküli drónok építését, a tengeralattjáró-flotta bővítését és az elektronikus hadviselési képességek fejlesztését.

(MTI)

 

 

              

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elárulta a szakértő, hogy miben a legerősebbek és a leggyengébbek a magyar cégek – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. július 4. 10:24
A magyarországi kis- és középvállalkozások szakmai tudása kiemelkedő, de hatékonyságuk alapján az európai uniós mezőny alján találhatók – mondta el a Privátbankárnak adott interjúban a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója. Fehérváry Tamást az Ipar Napjai szakkiállításon arról is kérdeztük, hogy az új kormányzati ciklusban hogyan lehetne átalakítani a támogatott hitelek rendszerét, ami részben már el is indult, a Széchenyi Kártya Program likviditási célú hiteleinél ugyanis eltörölték a 3 százalékos kamatplafont.
Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG