3p
Donald Trump amerikai elnöknek a héten végre sikerülhet egy nagyobb ígéretét teljesítenie, a radikális adóreformot, sok amerikai konszern már régen azt számolgatja, hogy mekkorát ugrik a nyeresége, de a magánszemélyeket is érinti. Közben azonban népszerűsége soha sem látott mélyponton van, hogyan lehetséges ez?
Donald Trump 2016. március 5-én. (MTI/AP/Charles Rex Arbogast)

A közvélemény-kutatásokat sokszor éri vád, hogy részrehajlóak valamelyik irányba, ebből a szempontból jó kezdeményezésnek tűnik a Real Clear Politics nevű weboldal: itt ugyanis átlagolják a különböző eredményeket, saját indexet kreálva belőle. Ennek alapján Donald Trump amerikai elnök még sohasem volt olyan népszerűtlen, mint most. (Valamint sokkal, de sokkal népszerűtlenebb, mint fél tucatnyi elődje volt 330 nap elnökség után.)

Míg beiktatása körül, január végén majdnem egyforma volt azok száma, akik elfogadták, és azoké, akik elutasították személyét, a napokban új mélypontra süllyedt. Soha nem volt olyan alacsony az elfogadók aránya (37 százalék közelében), és olyan magas az elutasítóké (58,1 százalékon), a kettő különbsége pedig sohasem volt olyan magas (elérte a 21 százalékot).

Nagyon hasonló képet mutat a – szintén sokféle közvélemény-kutatást átlagoló – FiveThirtyEight oldal indexe is, itt 57,3 százalék az elutasítók és 37,1 százalék az elfogadók aránya.

Ne fizessenek a gazdagok

Pedig Donald Trump éppen nagy győzelem előtt állhat, a tőzsdék megint azért szárnyalnak elsősorban az USA-ban, mert az elfogadáshoz nagyon közel került az adóreform. Választási ígéreteinek egyik legfontosabb darabja segítségével (például a társasági adó 35-ről 21 százalékra csökkentésével) alaposan megugorhat egyes amerikai vállalatok nyeresége, némelyiké 20-30 százalékkal is.

A Financial Times szerint a nagy nyertesek között lehetnek az olajfinomítók, a vasúttársaságok, a bankok. A Berkshire Hathaway befektetési holding (Warren Buffett milliárdos guru cége) is 15 százalékkal többet kereshet, ez 2,6 milliárd dollár. A Wells Fargo és a JPMorgan Chase 18-19 százalékkal növelheti eredményét. A nagyvállalatok mellett a magas jövedelmű amerikai magánszemélyek járhatnak még különösen jól.

Legalább párttársai támogatják

A svájci Neue Zürcher Zeitung szerint a paradoxon egyik magyarázata, hogy Donald Trump főleg a saját párttársai körében igyekszik népszerű maradni, és az nagyjából sikerül is neki. A republikánusok 82 százaléka ma is támogatja, akik elutasítják, azok inkább a demokraták és a párt nélküliek.

A másik magyarázat valóban az adóreformmal kapcsolatos. A Quinnipiac University múlt heti dátumú kutatása szerint a megkérdezettek 55 százaléka ellenzi az adóreformot, és csak 26 százalékuk pártolja. Az embereknek csak a 16 százaléka érezte úgy, hogy az ő terhei csökkenni fognak tőle, 65 százalékuk szerint pedig a gazdagoknak kedvez.

Nem az emberekért

Donald Trump népszerűtlenségének lehet, hogy az a magyarázata, hogy az emberek többsége felfogta: nem elsősorban az ő érdekeit szolgálja az adóreform. Elég sok szó esik a sajtóban már régóta arról, hogy Trump a gazdagoknak juttat, a szegényektől elvesz (ahogy az egyébként a jobboldalon általában szokás – a szerk.).

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rá sem lehet majd ismerni az idei Győzelem-napi parádéra Moszkvában
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 16:20
Május 9-én rendezik a putyini Oroszország legfontosabb nemzeti ünnepét, a Győzelem-napi ceremóniát.
Makro / Külgazdaság Elképesztően bonyolult helyzetet vesz át a Fed új elnöke
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 15:40
Austan Goolsbee, a chicagói Fed elnöke szerint a legutóbbi inflációs adatok „rossz hírt” jelentenek a jegybank számára. Az infláció alakulása óvatosságra inti a döntéshozókat a kamatcsökkentések ütemezésével kapcsolatban – írja a Reuters.
Makro / Külgazdaság Mindent megtesz az olajkartell az árak letöréséért, de ez most nagyon nem rajtuk múlik
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:45
Mérsékelten emelhetik a kitermelést az OPEC+ olajkartell tagjai. Ez a növelés azonban nagyrészt csak papíron létezhet mindaddig, amíg az Egyesült Államok és Irán közötti háború továbbra is akadályozza a közel-keleti olajszállításokat.
Makro / Külgazdaság Friss elemzés jött: ezt kell tennie rövid, majd hosszú távon a gazdasággal a Tisza-kormánynak
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 11:04
Magyarország esélyt kap egy 180 fokos fordulatra – kommentálta a választások eredményét friss elemzésében az Erste Bank.
Makro / Külgazdaság Fordulópont előtt állhat az elektromos autózás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:55
Ez az egyik fontos megállapítása a Magyar Mérnöki Kamara elektromobilitásról készített tanulmányának, amit az MTI-vel közölt a szervezet. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
Makro / Külgazdaság Zsúfolt jövő hét elé nézünk a gazdaságban
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:47
A következő héten minden nap publikál statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Megjelennek a legfrissebb inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok, és az államháztartás április végi helyzetéről szóló gyorsjelentést is kiadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Makro / Külgazdaság Még évtizedekbe telhet, mire a hatékony digitalizált egészségügy berobban
Kormos Olga | 2026. május 3. 06:06
A digitalizáció egyre inkább beleszól az egészségügybe is, de vajon alapjaiban fogja-e megváltoztatni rohamtempóban a mindennapokat, vagy a nagy átalakulás azért még arrébb van? Erről beszélgetett a Klasszis Média Longevity és egészséggazdaság konferenciáján Dr. Skorán Ottó, a VOSZ Egészségügyi tagozat, Egészségügyi innováció és informatikai szekció elnöke, valamint Dr. Zrubka Zsombor, egyetemi docens, az Óbudai Egyetem, Egyetemi Kutató és Innovációs Központjának főigazgatója. A moderátor Szlankó Anna, a KPMG szenior menedzsere volt.
Makro / Külgazdaság Van ilyen? Trump a királyi látogatás után törölt egy fontos vámot
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:09
Ha nem is bontanak pezsgőt, de ennek koccintás lesz a vége.
Makro / Külgazdaság Megvan a válasz: ennyi napra elegendő az ország üzemanyag-tartaléka
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:32
Töltik vissza a készleteket. 
Makro / Külgazdaság Nem nyúlt a kamatokhoz az EKB
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 15:18
Maradt a 2 százalékos betéti ráta. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG