|
| Scott Morrison ausztrál miniszterelnök (EPA/MICK TSIKAS) |
Az óriási szigetország sokáig a sikeres bevándorlás-menedzsment reklámarca volt, hiszen az igen komoly felmutatott gazdasági növekedés nagyban köszönhető a beengedett bevándorlóknak, hiszen az igazán nagy fellendülés azután jött, hogy 1971-ben megnyitották az ország határait minden jól képzett bevándorlónak, nem csak a fehéreknek.
Jönnek a választások
Ausztráliában alig egy hónap múlva választásokat tartanak, és a jelenlegi kormány a migrációs szigorításokat úgy próbálja kommunikálni, mint az elszálló lakhatási és ingázási költségekre szolgáló megoldást. Morrison úgy fogalmazott egy interjúban, hogy:
„Az a terv, hogy minden ausztrál életszínvonalát fenntartsuk.”
Az ehhez hasonló hangok úgy váltak egyre hangosabbá az országban, ahogy egyre gyorsabban növekedett a népesség – igaz, a migrációtól való ódzkodás a kritikusok szerint ez sokszor azzal magyarázható, hogy a frissen érkezők közt tapasztalható egy muszlim, ázsiai és afrikai bevándorlási hullám.
A 90-es évek óta az ausztrál népesség mintegy 40 százalékkal nőtt, 18 millióról 25 millióra, és a szakértők szerint az, hogy az országban 27 éve nem tapasztaltak recessziót, nagyban a bevándorlásnak köszönhető. Az 1980 óta a szigetre érkező 4,7 millió külföldi többsége képzett bevándorló, és a kormányzati adatok szerint 2004 óta évente átlagosan 350 ezer diák és képzett munkavállaló vándorolt be Ausztráliába.
Egy 2016-os népszámlálás eredménye alapján az ausztrálok több mint negyede nem az országban született – viszonyításképpen ez az Egyesült Államokban 13,7, míg az Egyesült Királyságban 14 százalék volt. A legtöbb bevándorló kínai (509 558 ember) és indiai (455 385 ember) születésűnek mondta magát.
Egy nemrég végzett felmérés is azt mutatja, hogy az ausztrálok is egyre inkább a bevándorlás ellen fordultak: míg 2010-ben a többség még ellenezte a migrációs törvények szigorítások, most kétharmad már úgy vélte, hogy az országnak nincs szüksége több emberre.
Május 18.
Scott Morrison és a Liberális Párt, amely mostanában egyre gyakrabban játszik rá a bevándorlóellenes érzelmekre azért, hogy megszólítsa a konzervatív szavazóbázist, egyértelműen úgy látja, hogy a migráció „királycsináló” kérdés lesz a közelgő választásokon.
Lelassították a vízumkérelmek elbírálását, és mintegy 30 ezerrel csökkentenék évente a bevándorlók számát, 160 ezer emberre – az archív adatok szerint utoljára az 1980-as évek elején érkeztek ilyen kevesen a szigetre.
Emellett a kormány azt tervezi, hogy a munkavízumok kiadásával a frissen érkezőket a nagyvárosokon kívüli területekre küldenék, ahol aztán három évig a régióban kéne maradniuk ahhoz, hogy megkapják az állandó ausztrál letelepedési engedélyt.
De mi baj van a bevándorlással?
A szakértők által végzett felmérésekből az derült ki, hogy az ausztrál népességet a migrációval kapcsolatban a legjobban a növekvő népesség, illetve annak a kérdése bosszantja, hogy ki jár rosszul és jól a bevándorlók miatt.
Kontinensnyi területének, és csupán 24,6 milliós lakosságának köszönhetően Ausztrália a világ egyik legszellősebben lakott országa, ugyanakkor viszont itt az egyik legmagasabb az urbanizáció szintje is, és az ausztrálok már hozzászoktak a jó élethez – a városiak többsége is alapvetőnek tekinti például azt, hogy legyen kertje.
Az Ausztrál Nemzeti Egyetem kutatója, Nicholas Biddle szerint a leginkább bevándorlóellenes emberek az országon belül pont nem azokban a nagyvárosokban élnek, ahol a legnagyobb a migrációs nyomás, és elszálltak az ingatlanárak, valamint erősen leterheltté vált az infrastruktúra. A felmérés alapján Surry Hills-ben, Sydney egyik külkerületében ellenzik legkevésbé a bevándorlást az ausztrálok, pedig Sydney az egyik legfontosabb célpont a migránsok számára.
Nagyban más a helyzet, ha északra indulunk Sydney városától, a Central Coast egy vidékiesebb régiónak és több kisebb halászvárosnak ad otthont, ahol a legerősebbek a migrációellenes hangok. Van, aki amiatt aggódik, hogy a szigetország tud-e elég vizet biztosítani az egyre növekvő populációnak, míg a New York Times által megkérdezett nyugdíjas erőműi dolgozó már sokkal radikálisabb véleménynek adott hangot:
„Az arabok nem akarnak dolgozni, csak segélyt akarnak. Én így látom.”
A szélsőjobb egyértelműen erőre kapott az ország politikájában, elég csak arra a Fraser Anningra gondolni, aki az Új-Zélandon, egy ausztrál radikális által elkövetett, 50 halálos áldozatot követelő terrortámadásért a muszlim bevándorlást tetté felelőssé. Tim Soutphommasane a Sydney Egyetem professzora szerint az „elmúlt években normalizálódott az, hogy mindenkinek joga van bigottnak lenni.”
Egy biztos, az ausztrál választásokon alapvetően két jövőkép csap össze, és ez nagyban formálhatja azt, hogy hová tart a világ egyik leggazdagabb (ám komoly kihívások előtt álló, ahogy arról itt és itt írtunk), és legmultikulturálisabb országa. Kérdés, hogy melyik győzedelmeskedik majd: az az Ausztrália, amely a nosztalgikus múlthoz nyúlna vissza, és beljebb zárná a határait, vagy az az Ausztrália, amely megpróbálja megtalálni a következő lépést a még sikeresebb integrációhoz?
Nem az állampolgársága és nemzetiségi hovatartozása. 
