2p

Álom már van. De elúszni látszik.

A szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor elemzése szerint a magyar gazdaság az év elején nemhogy „repülőrajtot” vett volna, hanem visszaesett, és az elmúlt hetek adatai alapján a kormány 2,5 százalékos idei növekedési célja teljesen irreálisnak tűnik. Orbán Viktor év végi nyilatkozataiban még meglepetést ígért az első negyedéves GDP-adatok láttán, de a hivatalos statisztikák ehelyett visszaesést mutattak, a második negyedévben pedig továbbra sem látszik érdemi javulás. Az ipari termelés és a kiskereskedelem gyenge teljesítménye is azt jelzi, hogy a gazdaság nem mászott ki a gödörből, és az elemzők többsége borús kilátásokat fogalmazott meg.

Bár a kormány már visszafogta a várakozásait, a 2,5 százalékos cél így is elérhetetlennek látszik: ehhez olyan erős három negyedévre lenne szükség, amilyenre 2010 óta egyszer sem volt példa. Az MNB június végi prognózisa már csak 0,8 százalékos növekedést valószínűsít az év egészére.

Az Mfor szerint a folyamatosan túlzó kormányzati előrejelzések aláássák a gazdasági bizalmat, ami miatt a vállalatok és a fogyasztók is óvatosabbak: kevesebb beruházás és visszafogottabb költekezés jellemzi a piacot. Májusban a kiskereskedelmi forgalom havi alapon is visszaesett. Az állami beruházások sem adnak érdemi pluszt, mert a megemelt költségvetési hiány inkább a meglévő lyukak betömésére elég, és az elemzők szerint a hiánycél is csak megszorítások árán tartható.

A kormány továbbra is a nagy ipari beruházásokban bízik, de ezek is csúsznak: a BMW gyárának indulása késik, a CATL debreceni beruházásának második üteme elmarad, a BYD szegedi üzemében pedig a sorozatgyártás 2026-ra tolódik. Ez különösen problémás, mert a jegybank számításai szerint ezek a projektek akár 0,6 százalékponttal is hozzájárulhatnának a GDP-hez. Ráadásul politikai kockázatot jelent, hogy az ázsiai cégek főként vendégmunkásokat alkalmaznak. A 2026-os választásokhoz közeledve a gyenge gazdasági teljesítmény és a külföldi dolgozók jelenléte a kormánynak komoly kihívást jelenthet. A teljes cikket itt olvashatja el. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: Európa óriási bajban van
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 14:12
A miniszterelnök reagált a francia nagyvárosokban történő zavargásokra: úgy látja, a rombolás érthetővé teszi, Magyarország miért lép fel ennyire szigorúan a bevándorlás kapcsán.
Makro / Külgazdaság Eurómilliárdokat spórolhatna Magyarország a védelmi pénzeken
Litván Dániel | 2026. október 18. 11:31
Egy új nemzetközi bankhoz csatlakozhat Magyarország. A lehetőségek csábítóak, de az ördög ezúttal is a részletekben van – és pont ezekről tanácskoznak Budapesten október végén.
Makro / Külgazdaság Lézerfegyverről tett bejelentést Ruszin-Szendi Romulusz
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:47
Meg is mutatott egy drónt, amit a magyar fejlesztésű lézerfegyver szedett le.
Makro / Külgazdaság A Hermès és az Apple üzleteit is megrohamozták a tüntetők a francia nagyvárosokban
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 09:05
A diákokat az iskolák állapota, a tanárhiány és a tűlterheltség, a felnőtteket a megélhetési költségek emelkedése vitte az utcákra.
Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG