3p

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa ismét 75 bázisponttal emelte az irányadó kamatot csütörtöki kamatdöntő ülésén. Az emelés megfelelt az elemzői várakozásoknak.

Szeptemberben szintén 75 bázispontos emelést hajtott végre az EKB.

A döntés szerint 2,00 százalékra nőtt az irányadó refinanszírozási műveletek eddigi 1,25 százalékos kamatlába, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábainak szintje 1,50 százalékról 2,25 százalékra, illetve 0,75 százalékról 1,50 százalékra emelkedett.

A jegybank közleménye szerint azzal, hogy mindhárom irányadó kamatát 75 bázisponttal emelte, közelebb hozza azt a cél, hogy az infláció visszatérjen a 2 százalékos középtávú szintre, írja az MTI.

Christine Lagarde szerint további szigorítás várható a kamatkondíciókban. Fotó: Depositphotos
Christine Lagarde szerint további szigorítás várható a kamatkondíciókban. Fotó: Depositphotos

Az EKB júliusban, jóval a többi központi bank után kezdte meg kamatemelési ciklusát, hogy letörje az egyre gyorsuló inflációt.

A megemelkedett energia- és élelmiszerárak, a szűk kínálati keresztmetszetek és a pandémiát követő keresletélénkülés az ároldali nyomás kiszélesedéséhez és az infláció megemelkedéséhez vezetett, amely szeptemberben 9,9 százalékra gyorsult, az előző havi 9,1 százalékról - állapították meg.

Az energiaárak éves szinten 40,7 százalékkal, az élelmiszerárak 11,8 százalékkal emelkedtek szeptemberben.

Az EKB várakozása szerint az árnövekedés üteme huzamosan a jegybank középtávú, 2 százalékos célja felett alakul majd.

A döntéshozók jelezték, hogy az EKB a jövőbeli irányadó kamatpályát az inflációs és gazdasági kilátások alakulására alapozza, "az értekezletről értekezletre való megközelítést követve" - írták, ami arra utalhat, hogy a következő időszakban az infláció havi alakulása nagyobb hangsúlyt kap a kamatdöntésekben.

A csütörtöki ülés egyik fontos fejleménye, hogy a jegybankárok módosítottak a célzott, hosszabb lejáratú refinanszírozási műveletek (TLTRO-III) árazásán.

A pandémia időszakában az európai bankrendszerbe pumpált olcsó jegybanki forrásokat a bankok a magasabb kamatra visszahelyezték az EKB betétjeibe, ezzel a kamatkondíciók szigorodásával és betéti kamatok emelkedésével nyereségre tettek szert.

"A kormányzótanács ezért döntött a TLTRO-III-ra alkalmazandó kamatlábak november 23-ával kezdődő módosításáról és arról, hogy a bankoknak újabb időpontokat kínáljon az önkéntes alapú korai visszafizetésre" - áll a közleményben. Ennek részleteiről azonban nem adtak bővebb tájékoztatást.

Az EKB elnöke, Christine Lagarde a kamatdöntés utáni sajtótájékoztatón megerősítette, hogy további szigorítás várható a kamatkondíciókban, de ennek nagysága az inflációs adatok havi alakulásától, valamint az eddig intézkedések hatásainak eredményétől függ.

A kamatdöntés után az euró több mint 1 százalékot gyengült a dollárral szemben, a jegyzés a 1,0094-ről a 0,9975-ös szint alá süllyedt.

A forint pedig a 412-es szintről a 409-as szintre erősödött az euróval szemben.

Árfolyam

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az Egyesült Államok megtriplázza a cseppfolyósított földgáz exportját
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:26
Az Egyesült Államok 2030-ra harmadával növeli a cseppfolyósított földgáz (LNG) exportjára szolgáló kapacitását, ugyanakkor az európai metánrendelet nehezítheti az európai szállításokat – jelentette ki Charlie Riedl, az LNG kitermelésével és kereskedelmével foglalkozó amerikai szereplőket tömörítő Center for Liquified Natural Gas szervezet ügyvezető igazgatója az amerikai külügyminisztérium szervezésében Washingtonban helyi idő szerint csütörtökön tartott tájékoztatóján.
Makro / Külgazdaság Egy tagállam sincs teljesen felkészülve a migrációs paktumra – mondja a Migrációkutató Intézet vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 17:43
Az új migrációs paktum jogilag a szigorítás felé mutat, gyakorlatilag viszont nagyon komoly aknák és csapdák vannak a rendszerben. 
Makro / Külgazdaság Az EU többszáz millió eurós segítőkezet nyújt a műtrágyaválság sújtotta gazdáknak
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 14:47
Az Európai Bizottság 540 millió eurós pénzügyi támogatást, valamint további könnyítéseket javasol a műtrágyaválság miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók számára az uniós élelmiszerbiztonság megőrzése érdekében – közölte a brüsszeli testület pénteken.
Makro / Külgazdaság Virág Barnabás: Nem kell attól tartani, hogy csupán az uniós források miatt még erősebb lesz a forint
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 12. 14:26
A Magyar Nemzeti Bank 2020-2025 közötti alelnöke, Varga Mihály jelenlegi jegybankelnök tanácsadója a június 11-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 99. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Cseh vállalkozó vásárolja fel a csíkszeredai bevásárlóparkot
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:59
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Makro / Külgazdaság „Kémteknősökre” és „kémhalakra” figyelmeztet Kína
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:21
A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium. A tárca szerint egyes külföldi szervezetek felderítőbójákat, pilótanélküli vízijárműveket, valamint úgynevezett „kémteknősöket” és „kémhalakat” is felhasználhatnak érzékeny adatok gyűjtésére.
Makro / Külgazdaság Erős nyári szezonra számít idén is a Budapest Airport
Sipos Ildikó | 2026. június 12. 13:00
A közel-keleti konfliktus bizonytalanságot hozhat. A cég nem érzi veszélyben a Terminál+ projekt megvalósítását a kormányváltás miatt. 
Makro / Külgazdaság Valamelyest csökkent a német árnyomás
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 10:29
Németországban az előzetes becsléssel összhangban 2,6 százalékra lassult az éves infláció májusban az előző havi 2,9 százalékról. Ez a német szövetségi statisztikai hivatal végleges adata.  
Makro / Külgazdaság Az ipar továbbra is keresi önmagát
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:45
Az előző év azonos időszakához mérten 0,9 százalékkal bővült, az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal mérséklődött az ipari termelés idehaza. A KSH második becslése alapján április sem hozott megváltást a hazai ipari szereplők számára.
Makro / Külgazdaság Utak és vasutak is bőven épültek áprilisban – ez tartotta életben az építőipart
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:39
A régiók között nagyok az eltérések: Fejér és Csongrád-Csanád megyében visszaesett az építőipari termelés áprilisban, míg Budapesten és Komárom-Esztergom megyében bővült.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG