Bő két hete már, hogy az ukrán fegyveres erők hatalmas ünneplés közepette bevonultak Herszonba, a háború eleje óta orosz kézen lévő tartományi központba, és ezzel befejeződött a Herszoni terület a Dnyipró (Dnyeper) jobb, azaz északnyugati partján fekvő részének felszabadítása. Ez természetesen hatalmas győzelem volt Ukrajna számára, de mekkora árat kellett érte fizetni, és mit jelent az események ilyen alakulása az Ukrajnában harcoló felek számára?
Herszon és környéke már a háború elején fontos szerepet kapott. Miközben a világ leginkább a Kijev környéki harcokra figyelt, a Krím-félszigetről előrenyomuló orosz erők kezdetben hatalmas sikereket értek el, köztük Herszon elfoglalását is, amelyről később kiderült, hogy az egyetlen ukrán megyeközpont lett, amelyet sikerült meghódítaniuk. A cél azonban ezen a fronton is ambiciózusabb volt: a Herszon városától északnyugatra fekvő Mikolajiv bevétele, majd egy Odessza elleni roham, és végső soron Ukrajna teljes elvágása a Fekete-tengertől. Mikolajivnál azonban heves harcokban megállították az ukrán védők az oroszokat, és ezután a frontvonalak ebben a régióban gyakorlatilag megmerevedtek.
Kivárásra játszottak
Ez azonban nem jelenti azt, hogy semmi fontos nem is történt itt. Az ukránok már a nyár elején nyilvánosan is mondogatni kezdték, hogy hamarosan megindul az offenzíva Herszon felszabadítására, és a fronton folyamatosan zajlottak alacsonyabb vagy magasabb intenzitású harcok még az ukrán támadás tényleges megindulása előtt is.
A város és a megye szimbolikus jelentőségét tovább növelte, amikor Vlagyimir Putyin szeptember 30-án ünnepélyes külsőségek között bejelentette, hogy három másik ukrán megyével egyetemben Herszont is „örökre” Oroszország részévé nyilvánítja. Vagyis orosz részről ez a terület elvben ugyanolyan megítélés alá esett ezután, mint mondjuk Belgorod vagy Szentpétervár, tehát az ország elidegeníthetetlen részének számított.
A várost tele is szórták az annexiót ünneplő plakátokkal, azonban az „örök időkre” ebben az esetben még másfél hónapig sem tartottak, mert november 11-én már ukrán zászlók lobogtak a város középületein, a megmaradt lakosság pedig extázisban ölelgette a bevonuló ukrán katonákat. Mivel a város nem került ostrom alá, és nem voltak véres utcai harcok sem, hanem az oroszok végül is a kivonulás mellett döntöttek, rá lehetne fogni, hogy itt valójában nem ukrán győzelemről, hanem racionális orosz stratégiai döntésről lehet beszélni. Csakhogy ahhoz, hogy ez legyen az oroszok számára a racionális döntés, hosszú hetek gondos katonai előkészítése, majd újabb hosszú hetek véres harcai kellettek.
The #Russian MoD escalated claims of Russian territorial gains in #Donetsk Oblast on November 13 and 14, likely to emphasize that Russian forces are intensifying operations in Donetsk Oblast following withdrawal from the right bank of #Kherson Oblast. https://t.co/dJqNr4J4hO pic.twitter.com/d62oCgh2LF
— ISW (@TheStudyofWar) November 15, 2022
Az ukrán győzelem nem volt annyira látványos, mint a nyár végén Harkiv környékén indított offenzíva esetén, ahol az orosz front gyakorlatilag néhány napon belül összeomlott, a világháló pedig teljes sebességgel előrenyomuló ukrán egységekről, pánikban visszavonuló oroszokról, illetve a hátrahagyott orosz fegyverekről készült képekkel és felvételekkel volt tele. A herszoni hadjárat egészen máshogy zajlott, de eredménye ettől függetlenül, vagy talán éppen ezért, legalább annyira jelentős, mint a Harkivnál történteknek.
A Herszon elleni ukrán hadművelet előkészítése már legkésőbb nyár elején megkezdődött, és ezt az ukrán vezetés nem is rejtette véka alá, sőt ország-világ előtt folyamatosan kommunikálta is. Egyre-másra jelentek meg a nyilatkozatok az ukrán politikai és katonai vezetés részéről, hogy Herszon visszafoglalására készülnek, az offenzíva pedig hamarosan megindulhat. Ezeket a fenyegetéseket pedig komolyan vette az orosz vezetés. Bár pontos, hivatalos számokat természetesen nem ismerünk, a független szakértők becslései szerint a nyár eleji 10 ezer környékéről nyár végére nagyjából 30 ezerre nőtt a Herszonba vezényelt orosz csapatok létszáma, és ezek három, a város körül koncentrikusan táguló félkörbe rendezett védelmi vonalat is kiépítettek megerősített állásokból. Ráadásul az oroszok ide csoportosítottak sokat a még meglévő legjobban kiképzett egységeikből is: tengerészgyalogosok, ejtőernyős egységek, Szpecnaz-egységek (az orosz különleges egységek) néztek itt szembe a támadást fontolgató ukrán erőkkel.
Nyomás alá helyezve
Ez az orosz erőkoncentráció természetesen jól jött az ukránoknak a harkivi offenzíva végrehajtásához, azonban a Herszon elleni hasonló támadást lehetetlenné tette, itt nem voltak lyukak az orosz védelmi vonalakban, amelyeken keresztülvágtatva fel lehetett volna azokat göngyölíteni. A győzelem lehetőségét az adta az ukránok kezébe, hogy a Dnyipró jobb partja logisztikai szempontból igen kényes terület, hiszen az orosz megszállás alatt lévő területek irányából csak a folyón keresztül lehetséges az utánpótlása.
Ennek a lehetőségnek a kihasználásához azonban kellettek a nyáron egyre nagyobb számban Ukrajnába érkező amerikai HIMARS-ütegek. Ezek képességeit, hatásait egy külön írásban dolgoztuk fel, jelen esetben a lényeg annyi, hogy az oroszok számára gyakorlatilag kivédhetetlen, nagy pontosságú rakéták eszközt adtak az ukránok kezébe arra, hogy szisztematikusan lerombolják a herszoni orosz erők utánpótlási vonalait. A raktárak, utak, vasútvonalak mellett ez elsősorban a hidakat jelentette, a Herszon városától látótávolságra lévő, nagy kapacitású Antonovszkij-híd kálváriáját az egész világ szinte élőben követhette. A végeredmény: az orosz légvédelem nem tudta megvédeni a kulcsfontosságú hidat, ahogy a többi hasonló létesítményt se. Ebben szerepet játszott egy másik, Ukrajna számára új képességeket adó fegyver is, a HARM-rakéták, amelyek kifejezetten légvédelmi állások elpusztítására lettek kitalálva, és az ukránok megoldották, hogy a NATO-szabványú fegyvereket az ukrán légierő gépei is ki tudják lőni. Ezek hatékonyságát mutatja, hogy a háború első szakaszában nagy sikereket elérő, de aztán az orosz légvédelem által az égboltról leparancsolt Bayraktar-drónok is újra tevékenykedni kezdtek a herszoni fronton. Augusztusra gyakorlatilag már csak pontonhidakon, illetve kompokkal lehetett ellátni a Dnyiprótól északnyugatra állomásozó orosz erőket, illetve a terület megmaradt civil lakosságát, és ez hosszú távon tarthatatlan helyzetbe hozta az oroszokat.
Igen ám, de a jól kiépített védelmi állásokban állomásozó, korábban sok tartalékot is felhalmozó orosz egységek utánpótlása azért nem szűnt meg teljesen, az orosz hadvezetéstől pedig arra nem lehetett számítani, hogy katonái esetleges nélkülözésén „meghatódva” csak úgy kivonja majd erőit erről a területről. Ahogy azt korábban kifejtettük, a HIMARS áll talán eddig ebben a háborúban a legközelebb ahhoz, hogy csodafegyvernek lehessen nevezni, de egyedül azért nem képes háborút nyerni. Nem lehet minden egyes orosz állásra egy precíziós rakétát küldeni, és a meggyengült védelmi állásokat sem lehet HIMARS-ütegekkel áttörni és elfoglalni. Ehhez gyalogságra, páncélosokra, és az őket támogató tüzérségre volt szükség, méghozzá sokra.
Az ukránok stratégiája az volt, hogy nyomást helyezzenek az orosz védelmi vonalakra, ezzel rákényszerítve az orosz egységeket arra, hogy használják a tüzérségüket, páncélosaikat, az üzemanyagot, a cserealkatrészeket, a lőszerkészleteket – mindazokat, amelyekből az orosz logisztika nem tudott eleget leszállítani, ha folyamatosan fogyasztani kellett belőle az ukrán támadások visszaveréséhez.
Valódi nyomás kifejtéséhez viszont valódi támadó hadműveletekre volt szükség, ezekhez pedig a frontnak ez a szakasza nagyon kevéssé volt alkalmas ukrán részről. A terep nagyrészt sík és nyílt, a végeláthatatlan szántóföldeket és mezőket csak néha törik meg kis, tüzérséggel könnyen bemérhető facsoportok. A településeket pedig az oroszok hosszú hetek munkájával erősítették meg. A hadászati alapvetés szerint a kiépített védelmi állásokat támadó félnek legalább kétszeres számbeli fölényben kell lennie, tüzérség és páncélosok tekintetében pedig szintén nem árt hasonló arányokkal indítani egy ilyen hadműveletet. A becslések szerint az ukránok katonák létszámában némi fölényben voltak ezen a hadszíntéren augusztus végére, de tüzérségük, ha minőségben nem is, számban mindenképpen még el is maradt az oroszokétól, páncélosok tekintetében is legfeljebb egyenlő lehetett az állás.
Pokoli áldozatok
Nem csoda tehát, hogy amikor az ukrán offenzíva a hosszú lebegtetés után augusztus legvégén (29-én jelentette be az ukrán vezetés, hogy most már tényleg megindították) elkezdődött, sokáig nem hozott látványos eredményeket. Egy-két elfoglalt falu, néhány kilométer előrenyomulás itt-ott, aztán orosz ellentámadások. Diadalmenet helyett úgy tűnhetett, az ukránok az orosz propaganda jelentéseinek megfelelően falnak ütköztek.
A nyílt terepen a jelentős tüzérségi támogatással rendelkező védelmi állások elleni támadások pedig rengeteg áldozatot is szedtek ukrán oldalon. Hiába volt a gondos felderítés, az előkészítő precíziós csapások, csodákat azért nem lehet tenni. Rendszeresen érkeztek ebből az időszakból a hírek az előrenyomulás közben kemény tüzérségi tűz alá került, jelentős veszteségeket szenvedett ukrán alakulatokról, a környező ukrán kórházak pedig megteltek sebesültekkel. Az ukrán részről a harcteret megjárt katonák mind arról beszéltek, pokoli a helyzet, rengeteg a veszteség.
PULLING THE RUG FROM UNDER THEM: Ukrainian soldiers taking ride atop armored vehicle in attempted offensive in Kherson region, South Russia, forced to rush for cover after ambush in which their tank takes 2 accurate shots and leaves Kiev’s soldiers under fire, pinned and hiding pic.twitter.com/yp0zAa7rn9
— MR. SHADOW (@ValentinoCasta3) October 10, 2022
Az orosz propaganda tort ült: a TASSZ orosz állami hírügynökség szeptember 5-én, 18-án, majd október 15-én és 30-án is diadalittasan jelentette, hogy az ukrán támadást visszaverték, az ukrán haderő offenzív képességeit felőrölték. (A sors iróniája, hogy e jelentéseket többször is Kirill Sztremuszov, Herszon oroszok által kinevezett kormányzóhelyettesének szavaira alapozták, aki aztán november 9-én máig tisztázatlan körülmények között, a hivatalos verzió szerint autóbalesetben vesztette életét, két nappal az ukránok végső győzelme előtt.)
Az orosz csapatok e fronton kemény ellenállást fejtettek ki, nem is véletlenül, hiszen itt az ukránok jórészt nem frissen mozgósított újoncokkal, és nem is a luhanszki és donyecki köztársaságok haderejével néztek szembe, hanem azzal, ami megmaradt az orosz haderő krémjével. Ha érkeztek is jelentések parancsokat megtagadó, engedély nélkül visszavonuló orosz egységekről, katonákról, nem ez volt a jellemző, hanem az, hogy az oroszok igenis tartották magukat, amíg tudták, amíg volt mivel lőniük. (A harcok hevességét mutatja, hogy ukrán oldalról is jöttek azért hírek a parancsokat megtagadó egységekről, pedig általánosságban azért az ukránok harci szellemével kevesebb gond szokott akadni.)
Ukrainian soldiers pinned down under Russian fire after being ambushed in the Davydiv Brid area of #Kherson Oblast, Southern Ukraine.#Ukraine #RussiaUkraineWar pic.twitter.com/p5pJ6FfiTT
— Ukraine War Posts (@Russkie_Ukraine) October 30, 2022
Aztán a csatatér kemény törvényei lassan érvényesülni kezdtek: ha egy haderő több lőszert használ el, mint amennyit le tudnak szállítani a lövegekhez, több harci eszközt veszít, mint amennyit utánpótlásként kap, a katonáknak pedig fogy a lőszere és az élelme, akkor előbb-utóbb ebből vagy összeomlás, vagy visszavonulás lesz. Mint tudjuk, végül az utóbbi lett, az oroszok a harctér frissen kinevezett parancsnoka, Szergej Szurovikin „javaslatára”, és Szergej Sojgu védelmi miniszter parancsára november 9-én hivatalosan is megkezdték a Dnyipró jobb partjának feladását (bár ennek előkészítése nyilván már legalább néhány nappal előtt elkezdődött).
Ez valóban stratégiailag helyes, sőt az egyetlen helyes lépés volt Putyin részéről (ne legyenek kétségeink afelől, hogy ezt a döntést végső soron senki más nem hozhatta meg, mint az elnök). Azonban ahhoz, hogy ez így legyen, kellett az augusztus legvége óta tartó folyamatos ukrán nyomás, kellettek azok a veszteségek, amelyeket ennek érdekében az ukránok bevállaltak.
A compilation of footages of cleaning Kherson from the remnants of "Russia is here forever" pic.twitter.com/fmXMHkk0MK
— Special Kherson Cat (@bayraktar_1love) November 22, 2022
Áldozatot hoztak, győzelmet arattak
Mekkorák lehettek ezek az ukrán veszteségek? Pontosan nem tudjuk. Az ukránok következetesen nem közölnek veszteségadatokat, az orosz jelentésekből pedig legfeljebb a kötőszavaknak érdemes hitelt adni. (Ők egyébként a herszoni ukrán offenzíva idejére nagyjából 10 ezer ukrán halottat és sebesültet jelentettek, de – mint láttuk – négyszer is bejelentették, hogy az offenzíva elakadt és végső vereséget szenvedett.) Az viszont biztos, hogy súlyosak lehettek a veszteségek. Jóval könnyebb, bár szintén nem problémamentes az elveszett harci eszközöket nyomon követni. A független források által megerősített adatok szerint míg a harkivi ellentámadás idején az orosz és az ukrán veszteségek aránya 8 a 2-höz, illetve akár 8 az 1-hez is lehetett, a herszoni offenzíva idején ez lecsökkent 2 az 1-hez. A harcok hevességét és az oroszok eltökélt védekezését mutatja, hogy Harkivval ellentétben a veszteségek nagy része nem lerobbant vagy hátrahagyott harci eszköz volt, hanem ténylegesen, harcban megsemmisült, esetleg visszavonulás előtt megsemmisített eszközök uralták a veszteséglistákat.
Ha katonák tekintetében is hasonlóak voltak az arányok, az mindenképpen több ezer elesett vagy súlyosan megsebesült ukrán katonát jelent (és a harcokban nagy szerepet vállaló külföldi önkéntesek is súlyos veszteségeket szenvedtek), valamint jelentős lehetett a harcképtelenné vált vagy megsemmisült eszközök száma is.
Megérte ez az áldozat? Erre végleges választ majd csak esetleg valamikor a háború egyszer talán eljövő vége után lehet majd mondani, ha egyáltalán. Most inkább úgy tűnik, megérte. Stratégiai szempontból sok szó esett arról, hogy az oroszok a Dnyipró bal partján védhetőbb állásokba húzódhattak vissza, és ezzel erőket szabadítanak fel más frontszakaszokra – de ez az ukránokra is igaz. Emlékezzünk, ha nem is sokszoros, de számbeli fölényben voltak az ukránok az offenzíva idején, és a Dnyipró jobb partja még alkalmasabb a védekezésre, mint a jobb, az új orosz védelmi vonalakat ezért nem is a folyó mélyen fekvő partján, hanem hátrébb vonták meg, ezzel viszont adhatnak némi teret az ukránoknak, hogy a folyón átkelve zaklassák állásaikat, esetleg megpróbálkozzanak egy hídfőállás kiépítésével. Az oroszok viszont a visszavonulással gyakorlatilag feladták az esélyt, hogy ebből az irányból ebben a háborúban még egyszer komolyan veszélyeztessék Mikolajivot vagy Odesszát.
Ami ennél fontosabb, hogy az oroszok valóban a legjobb egységeik nagy részét Herszon védelmére csoportosították, így a veszteségek is ezeket gyengítették. Márpedig újabb mozgósítási hullám ide vagy oda, jól kiképzett, harcedzett egységek nem teremnek a semmiből, így ezek a veszteségek duplán is fájhatnak a későbbiekben az oroszoknak. Természetesen az ukrán veszteségek is fájóak, de közben folyamatosan zajlik a NATO-országokban az ukrán gyalogsági egységek kiképzése és felszerelése, ezért ők könnyebben tudják minőségibb egységekkel pótolni a kiesetteket.
Szimbolikus szempontból pedig felmérhetetlen Herszon visszafoglalásának jelentősége. Az energiainfrastruktúra elleni támadások miatt sokat szenvedő ukrán lakosságnak az elveszett megyeszékhely visszatérése erőt adhat, ahogy a hadseregnek is az, hogy az áldozatok nem voltak hiábavalók. A politikai és katonai vezetésnek további hitelt és tekintélyt ad, hogy beváltották a Herszon felszabadítására tett ígéreteiket. Nem véletlen, hogy Volodomir Zelenszkij már november 14-én ellátogatott Herszonba, miközben a városban még bujkáló orosz katonákat fogdostak össze az ukrán erők, a városra pedig bármikor össztüzet zúdíthatott volna az orosz tüzérség (ahogy ezt azóta többször meg is tették).
Official flag-raising in Kherson with the participation of the President of Ukraine pic.twitter.com/djFHbFRbCB
— Special Kherson Cat (@bayraktar_1love) November 14, 2022
A másik oldalon viszont érzékelhető a zavar. Szurovikint és Putyint továbbra sem merik a szájukra venni a legvérmesebb háborúpárti, az ukrajnai fronton nyújtott orosz teljesítményt azért itt-ott már kritizáló médiaszereplők és „erős emberek”, és a visszavonulás stratégiai szükségességét is belátják azok, akik valamicskét konyítanak a harcászathoz. Az „utca emberének” azonban a sikerpropaganda után elég nehéz lehet elmagyarázni, hogy az „örökre” Oroszországhoz csatolt Herszon hogyan is került másfél hónap után a gaz ukrán „nácik” kezére, és nyilvánvalóan az orosz katonák harci szellemének sem tesz a legjobbat ez az újabb visszavonulás.
A thread about how daily life looks like in Kherson, in Ukrainian
— Special Kherson Cat (@bayraktar_1love) November 23, 2022
(use the built-in Twitter translator) https://t.co/a0WYEM7TwJ
Kifelé pedig szintén nagy jelentősége lehet a hírnek, hogy a nagy orosz fogadkozás az annektált területek minden áron, akár nukleáris fegyverrel történő megvédése kapcsán pontosan annyit ért, mint a korábbiak, azaz semmit. Ukrajna megmutatta, hogy nemcsak ügyes manőverezéssel, de elhúzódó, kemény pozíciós hadviselésben is fel tudja venni a kesztyűt Oroszország ellen, és nemcsak Ukrajna nyugati szövetségesei, hanem az eddig el nem köteleződő államok közvéleménye és vezetői is láthatták: az oroszok azt sem tudják megvédeni, amit nagyon szerettek volna, az annexiók pedig pontosan annyit érnek, mint a népszavazási eredmények, amelyekre alapozva végrehajtották őket: egy lyukas fabatkát sem. A harkivi volt a látványosabb és a könnyebb győzelem, de a herszoni orosz visszavonulás talán még ennél is többet érhet Ukrajnának.
