3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Egy kaliforniai cég, melynek nagy tapasztalata van a szélturbinák formájának tökéletesítésében, most az óceánok mély vizébe lógatja a lapátokat, és ahol megfelelő vízáramlás van, az ugyanúgy meghajtja azokat, mint a szél. A tervek ambiciózusak, a szélenergiához hasonló jövőt vizionál a cég. Van azonban egy hátulütője is a dolognak.
Fotó: EPA / Nic Bothma

Az új erő

Az elképzelés egyszerű: ahogy a szél meghajtja a nagy lapátokat, úgy a tengerben meglévő erősebb vízáramlat is képes erre. A Bloomberg szerint az Aquantis, egy kaliforniai cég 2018-ban Wales közelében, valamint az angliai Isle of Wight mellett telepítene turbinákat. Másik terve egy 200 megawattos turbinatelep Florida partjainál, de ez már problémákat is felvethet. Itt ugyanis az induló, nagy erejű Golf-áramlatot csapolnák meg, és persze néhány nagy kerék nem sokat számít, de ha nagyon rákapnának a területre, az már lelassíthatja az áramlatot, ami Európára nézve tragikus hatással járna.

Van viszont olyan óceáni mozgás, amit nyugodtabban ki lehetne aknázni. Ez az árapály jelenség, melynek során naponta kétszer váltanak irányt az erős óceáni áramlatok, amit a kerekek megfordításával remekül ki lehet aknázni. Persze ez nem olyan ideális, mint a folyamatos tengeri áramlat, de legalább nem okozna környezeti károkat.

Kísérletek

A cég vezetője, Jim Dehlsen azt mondja, hogy a 70-es években senki nem vette komolyan a szélenergiát, mint lehetőséget, aztán a 3 lapátos turbinákkal sikerült megtalálni a megfelelő megoldást, és 15 év alatt kifejlődtek az optimális és olcsó szélerőművek. Szerinte ugyanez a jövő vár a tengeri turbinákra, és 2030-ra Amerika áramtermelésének már 8-9 százalékát is adhatná az új forrás. Persze tegyük hozzá, ez csak akkor jó ötlet, ha nem a Golf-áramlatot csapolják meg vele.

Más cégek is próbálkoztak már az iparágban, de az ő módszerük még költséges: a szerkezet alját beássák a tengerfenéken, és javításkor azt a felszínre kell hozni, majd visszaásni a mélybe. Az Aquantis most ezzel szemben azzal kísérletezik, hogy tengervízzel töltött ballasztokkal stabilizálja a szerkezetet, melynek legfelső része kilóg a vízből. Teszt-telepeket akarnak létrehozni Brazília északkeleti csücskénél és Dél-Afrikánál, és ezekhez technológiai cégektől és befektetőktől próbálnak támogatást szerezni.

Másodlagos hasznosítás

Előbbieket nem akármilyen ötlettel akarják bevonni: az a terv, hogy másodlagos hasznosítás gyanánt a szerkezetek nem mozgó részeibe adattároló szervereket telepítenének, mintegy vízi szerverpark gyanánt. Így nem kellene pénzt költeni a légkondicionálásra, miután a viszonylag hideg tengervíz ezt megoldja, az áram pedig korlátlan mennyiségben adott. A Microsoft már tett egy próbát egy Kalifornia partjainál telepített turbinával: 105 napig folyamatosan működött a rendszer, és nem volt sem szivárgás, sem egyéb technikai probléma. A cég most a Facebook-ot, az Apple-t és a Google-t akarja rávenni hasonló kísérletre.

Ami az árakat illeti: a cég arra számít, hogy 3-5 éven belül 10 cent alá szorítja a kilowattóránkénti költséget. A szélenergia jelenleg 3 és 8 cent között van, a napenergia 4 és 7 között, a hagyományos földgáz 5 és 8 cent között.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
Makro / Külgazdaság Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
Kollár Dóra | 2026. november 2. 05:44
Megjelent a legfrissebb Privátbankár Diszkont Árkosár, ezt tapasztaltuk a magyarországi diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
Imre Lőrinc | 2026. november 1. 17:28
Újabb két helyet rontott Magyarország a StartupBlink által 2017 óta összeállított globális startup-listán, amely azt méri fel, hogy az egyes országokban mennyire támogató a környezet a startupok, az innovatív technológiai vállalkozások számára. A koronavírus-járvány óta tart a lecsúszás, és bár szakmai javaslatokból tele a padlás, nagy kérdés, hogy sikerül-e megfordítani a trendet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyivel emelkednek jövőre a nyugdíjak
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:05
A Pénzügyminisztérium péntek éjjel benyújtotta a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot.
Makro / Külgazdaság Kapitány István: több mint 4000 milliárd forintot mozgósít a kormány
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 08:21
A miniszter szerint a „nyáron hazahozott” uniós forrásokból jövőre több mint 900 milliárd forint jut a gazdaságba.
Makro / Külgazdaság Így sarcolja meg jövőre a 15 ezer leggazdagabb magyart a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 13:06
Csaknem 930 milliárd forintos többletbevételt vár a kormány a közteherviselés igazságosabbá tételéből, miközben több mint 260 milliárd forintot fordít jövőre lakossági adócsökkentésre az Országgyűlés elé péntek éjjel beterjesztett 2027-es költségvetési javaslat indoklása szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG