4p

A kormánypropaganda szólamai köszöntek vissza Magyar Péter szájából, de ki lehet javítani a tévedéseket.

Rácz András Oroszország-szakértő szerint több, egyértelműen téves állítást is megfogalmazott Magyar Péter múlt heti klubrádiós szereplése alkalmával Ukrajna kapcsán, amelyeket Facebook-bejegyzésben igyekezett "helyretenni" a szakértő.

Rácz azt írja, nem igaz az, hogy Ukrajna "semmiben nem felel meg az európai uniós értékeknek, előírásoknak", ugyanis már az Ukrajna és az EU között 2016-ban hatályba lépett társulási megállapodás is "nagyon komoly" jogharmonizációt írt elő, a folyamat pedig csak intenzívebbé vált a háború kitörése óta.

"Nem igaz az sem, hogy Ukrajnában a lakosság többsége oroszul beszélt, még 2014 előtt sem. Ukrajnában az utolsó népszámlálás 2001-ben volt, szóval nem éppen friss - de már az akkori adatok is azt mutatták, hogy a lakosság döntő többsége ukránnak vallotta magát (több, mint 85 százalék), az anyanyelv-használatra pedig az jött ki, hogy a lakosság 67 százaléka az ukránt használta anyanyelvként, 30 százaléka pedig az oroszt (a maradék a különféle egyéb kisebbségeket jelentette, beleértve a magyart is)"

- írja Rácz, hozzátéve, hogy az utóbbi 23 évben jelentősen nőtt az ukrán anyanyelvűek száma.

Cáfolja a szakértő azt is, hogy az ukrajnai termőföldek jelentős része nyugati tulajdonban lenne. A 2021-es adatok szerint a 32,6 millió hektár megművelhető ukrán földterületből összesen 2,65 millió hektár volt nagy agrárholdingok tulajdonában, és ezek sem mind külföldi tulajdonban vannak. Az állítást a Lakmusz is alaposan cáfolta.

Rácz András arra is felhívja a figyelmet, hogy semmilyen amerikai "rakétatelepítések" nem voltak Ukrajnában, ez túlságosan kockázatos lépés lett volna, miközben semmi szükség nem is volt rá.

"Azt ugyanakkor Magyar nagyon pontosan látja, hogy az orosz katonai agresszió összekovácsolta az ukrán lakosságot és lényegében megteremtette az ukrán politikai nemzetet"

- fogalmaz meg egy dicséretet is a szakértő.

Bejegyzésében arról is ír, hogy valahol érthető, ha egy korábban a kormánypropaganda buborékjából tájékozódó ember ilyen álhíreknek hisz, a kérdés viszont az, hajlandó-e beismerni tévedéseit, és szakértők véleményére alapozni megszólalásait (illetve esetleges kormányzati döntéseit) a továbbiakban.

" Konkrétan Ukrajnához szerencsére elég sokan értenek elég jól ebben az országban. Például a külügy általános és tragikus leépülése ellenére a magyar államapparátus Ukrajnát még mindig nagyon jól és mélységében ismeri, egészen kiváló diplomaták dolgoznak a kinti képviseleteken. Számos szakember van a tudományos világban is, pl. az MTA Földrajtudományi Intézetében, a Társadalomtudományi Kutatóközpontban, az ELTE-n, a közgazdász kollégák között, de említhető az NKE is (bizony, Orbán Balázs ide vagy oda, ott nagyon komoly tudományos munka is folyik), sőt, ezt-azt még a Corvinuson is tudunk. Vannak kompetens civil szervezetek is, pl. a CEID, illetve tényfeltárás kapcsán a Lakmusz is. És nem becsülném alá az üzleti szektorban meglévő, témaspecifikus szaktudást sem, legyen szó akár a MOL-ról, akár a Wizzair-ről, akár az OTP-ről.
Szóval, ha egy vezető akar, akkor tud tájékozódni. És eléggé biztos vagyok benne, hogy a tudós kollégák jelentős része szívesen segít, ha megkérdezik (én is)"

- íra Rácz András, aki szerint a tévedések akkor válnak hibává, ha elmulasztjuk kijavítani ezeket

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG