2p

Joe Biden szerdán Izraelbe látogat - közölte a Közel-Keleten tartózkodó Antony Blinken külügyminiszter washingtoni idő szerint hétfő késő este.

Tanácsadók hétfőn már közölték, Joe Biden elnök megfontolás tárgyává teszi, hogy ellátogat-e Izraelbe, elfogadva Benjamin Netanyahu múlt pénteken elhangzott meghívását. Az elnök hétfőn lemondta országon belüli utazását Colorado államba egy kampányeseményre, és a Fehér Ház nemzetbiztonsági szakértőivel találkozott, valamint telefonon egyeztetett német, egyiptomi és iraki állami vezetőkkel az Izraelben és Gázai-övezetben kialakult biztonsági és humanitárius válságról. 

Daniel Hagari, az izraeli védelmi erők szóvivője hétfőn, még az amerikai elnök utazásának bejelentése előtt úgy fogalmazott, hogy Joe Biden útja stratégiai jelentőségű lenne.

Biden szerdán Izraelbe megy. Fotó: MTI
Biden szerdán Izraelbe megy. Fotó: MTI

Az amerikai védelmi miniszter 2000 katona készenlétét rendelte el korábban, akik szükség esetén Izraelbe vezényelhetők - közölték a Pentagon illetékesei hétfőn. 

A közlés szerint az amerikai katonák egészségügyi és logisztikai feladatok elvégzéséhez adnának támogatást. A tisztségviselők azt is világossá tették, az Egyesült Államoknak nem áll szándékában, hogy katonákkal bármilyen módon részt vegyen az izraeli hadsereg katonai műveleteiben a Hamász ellen. 

Védelmi illetékesek azt közölték, hogy a tengerészgyalogság gyors reagálású erőinek Kuvaitban állomásozó 2000 embere már úton van Izrael partjai felé. A Földközi-tenger keleti medencéjébe múlt kedden megérkezett a USS Gerald R. Ford repülőgép-hordozó vezette, több hadihajóból álló egység, és hétvégén útnak indult egy másik haditengerészeti támadó kötelék, a USS Dwight D. Eisenhower repülőgéphordozó vezetésével. Az amerikai adminisztráció korábbi közlése szerint az amerikai haderő megerősítésének célja a térségbeli elrettentő erő fokozása.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG