Dinasztiák 3 kontinensen
Most Kanadában történt meg, hogy egy korábbi miniszterelnök, Pierre Trudeau fiát, Justin Trudeau-t választotta meg a nép miniszterelnökének. A szomszédos Amerikában is van már hagyománya a dolognak: az ifjabb Bush követte az idősebb Bush-t, és egy rokonuk most is versenyben van. Ugyanakkor a volt elnök, Bill Clinton felesége verseng most az elnökjelöltségért, és a merénylet áldozataként elhunyt Kennedy elnök testvére is indult egy későbbi választáson, meg is nyerhette volna, ha nem éri őt is merénylet.
Görögországban egy még összetettebb láncolat jött létre: egy nagypapa miniszterelnök után fia, majd unokája következett, persze nem közvetlenül egymás után. A Papandreu családról van szó, melynek legidősebb tagja, Georgios Papandreu többször volt miniszterelnök 1944 és 1965 között. Fia, Andreas a 80-as években volt hosszú ideig kormányfő, majd rövid ideig 1993-ban is. Az unoka, George, már apja kormányában miniszter volt, majd 2009-11 között volt miniszterelnök.
Pakisztánban egy korábbi vezetőt, a 70-es években hivatalban lévő Ali Bhuttót lánya, Benazir követte a 80-as évek végén, majd 1993-96 között. A szomszédos Indiában viszont anyát követte fia: Indira Gandhi halála után fiát, Rajiv Gandhit választották meg miniszterelnöknek. A Fülöp-szigetek jelenlegi elnöke Benigno Aquino már negyedik leszármazottja egy politikus dinasztiának, közülük édesanyja, Corazon Aquino ugyancsak az ország elnöke volt.
Önmagában nem rossz
A példákat lehetne folytatni, látszik, hogy ez gyakran előforduló jelenség a demokráciában. Az a kérdés, hogy ez kedvező vagy kedvezőtlen, mik az okai, befolyásolja-e a demokráciát, és persze hogy mi várható most Kanadában.
A példákat elnézve, többnyire azért választják meg egy vezető leszármazottját, mert maga az eredeti vezető népszerű volt. Ebből persze nem adódik, hogy az ifjabb családtag is ugyanolyan jó lesz, de a néplélek hajlik ezt megelőlegezni neki, és ne feledjük, hogy ugyanúgy meg kell neki mérettetni, mint bármely más politikusnak. Ha tehát a híres ős ellenére az illető nem szimpatikus vagy elég felkészült önmagában, nem elég a dinasztikus név, a választók elfordulnak tőle.
Többször már ártalmas lehet
Úgy tűnik, hogy ahol egyszer zajlik ilyen jelenség, ott ebben semmi rossz nincs. Ha mégsem váltja be a reményeket a politikus-utód, a következő választáson ugyanúgy leváltható, mint bárki más. Probléma talán akkor van, ha megjelenik a harmadik generáció is, vagy más családban ismétlődne dinasztikus választás. Görögországban a harmadik Papandreu kormányzása már népszerűtlen volt, igaz, hogy az egybeesett az ország igen súlyos válságával, amiből azóta sem sikerült kimászni.
Amerikában a jelenlegi, közelgő elnökválasztás során vitákat kelt az, hogy vannak olyan jelöltek, akik újra egy dinasztikus választást jelentenének. Egyrészt van egy újabb Bush, de az igazán érdekes Clinton esete. Rendhagyó dologról van szó, hisz nem fia, lánya, netán testvére egy korábbi vezető politikusnak a jelentkező, hanem a házastársa. Ennek akár előnyei is lehetnek, Hillary Clinton esetében leginkább a férje mellett szerzett tapasztalatot szokták említeni, ami ráadásul külügyminiszterként rengeteget bővült később. Tulajdonképpen egyedül azért nehezményezik Clinton indulását, mert ez rövid időben belül a második „családi” elnökség lenne.
Nincs nehéz helyzetben
Kanadában semmi gond nem merül fel, az új miniszterelnök apja is népszerű volt, ráadásul Nixon amerikai elnök ha poénból is, de már csecsemőkorában utalt Justinra, mint leendő miniszterelnökre. A sors fintora, hogy Nixon a Watergate botrány miatt nem tölthette ki mandátumát.
Kanadában viszont a helyzet is kedvező a kormányzáshoz: nincsenek súlyosabb gondok, nem vár nehéz feladat az ifjú politikusra. Az ország egyetlen komolyabb hosszú távú problémája, a francia ajkú lakosság szeparatizmusa most épp nem játszik szerepet, miután korábban volt már két népszavazás, az első épp Pierre Trudeau idején.
Vámháború, zuhanó dollár és AI-őrület – mihez kezdjen egy magyar kisbefektető?
