3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Egymás után jelennek meg könyvek az Egyesült Államokban Donald Trumpról. Az amerikai elnök maga is szívesen ad interjúkat, hogy terjessze téziseit – nem kizárt ugyanis, hogy elindul a 2024-es választáson.    

Több könyv is megjelent a közelmúltban Donald Trumpról, aki év elején – miután tavaly novemberben elvesztette a választást a demokratapárti jelölttel, Joe Bidennel szemben – emlékezetes körülmények között távozott a hatalomból. (Itt most elsősorban a Capitolium ostromára gondolunk.)  

A művek – amelyeket a Frankfurter Allgemeine Zeitung mutatott be – elsősorban Trump utolsó, hatalomban töltött évébe engednek betekintést.

Donald Trump nem tűnt el. (Forrás: EPA)
Donald Trump nem tűnt el. (Forrás: EPA)

Michael Bender, a Wall Street Journal washingtoni tudósítója a választás elvesztésének történetét vázolja fel bennfentes információk alapján.

A Washington Post két újságírója, Carol Leonnig és Philip Rucker „Egyedül én tudom ezt megoldani” címmel dobta piacra könyvét, Michael Wolff pedig már a harmadik művét („Földcsuszamlás”) írta Donald Trumpról.

Rucker és Leonnig tűpontosan rekonstruálja a republikánus fenegyerek utolsó évét a hatalomban.

Michael Wolff azt rajzolja meg,

hogyan lett egyre nagyobb a káosz a Fehér Házban 2020-ban, és hogyan határolódott el egyre több ember Trumptól.

Egyúttal új anekdotákat mesél el a volt elnök dühkitöréseiről: Trump állítólag nem ritkán gúnyolódott saját támogatóin – például mosdatlannak nevezte őket, szociális helyzetükön viccelődött és azt is mondta, hogy

ezzel a csapattal egy tetoválószalon-hálózatba is sikeresen befektethetett volna.

Trump – írja Wolff – a választás éjszakáján állítólag nagyon panaszkodott amiatt, hogy éppen a Fox News kiáltotta ki győztesnek Joe Bident Arizonában.

Rupert Murdoch, a televízió alapítója erre állítólag csak annyit válaszolt: Fuck him.

Bender pedig a többi közt arról sztorizik, hogy mennyire megszállott volt Trump a hozzá közel állók lojalitását tekintve. Egyszer állítólag összegyűrt újsággal dobta meg alelnökét, Mike Pence-t a kampánycsapat egyik tagjának leváltása miatt.

Trump – emlékeztet a FAZ – politikailag ma is aktív: beszáll regionális választási kampányokba, adományokat gyűjt, tömegrendezvényeket tart, és továbbra is azt terjeszti, hogy a 2020-as elnökválasztást elcsalták.

Továbbra sem zárta ki, hogy 2024-ben újraindul az elnöki posztért.  

Ennek érdekében politikai célokra használja fel a nyilvánosságot: az Axios weboldal szerint eddig legkevesebb 22 interjút adott készülő könyvekhez, amelyekben a már jól ismert téziseit hangoztatja.

Azt is bejelentette, hogy a megfelelő időpontban előrukkol majd a „könyvek könyvével” –  azaz önéletrajzi művével.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Részletesen elmondta a Költségvetési Tanács elnöke, mit gondol a jövő évi büdzséről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:47
Ambiciózus hiánycsökkentést irányoz elő a jövő évi költségvetés – mondta a Költségvetési Tanács elnöke egy hétfői budapesti konferencián.
Makro / Külgazdaság A gázszámlán is nyoma lehet az amerikai választásnak
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:18
Nagyon hektikusan alakult idén az energiahordozók ára, ráadásul most újabb piacbefolyásoló esemény elé nézünk. A november 3-i amerikai félidős választási eredmények érdemi hatással lehetnek az olaj és a földgáz tőzsdei árára. Ezekről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG