4p
Donald Trump amerikai elnököt aligha fogják tudni leváltani viselt dolgai miatt az amerikaiak – de választhatnak jövő ősszel demokratapárti elnököt. Önjelöltekből nincs hiány, közülük ketten látszanak esélyesnek. Elemzők szerint kevésbé a programjuk érdekli a demokraták híveit, a fő kérdés inkább az, hogy képes-e az adott jelölt legyőzni Donald Trumpot.
Fotó: MTI/AP/Pablo Martinez Monsivais

Eredetileg húsznál is többen próbálkoztak, míg október 15-én, a jelöltek negyedik országos televíziós vitáján, várhatóan 12-en próbálják meg vonzó fellépéssel, hatásos érveléssel megnyerni a vitákat figyelemmel kísérő 14-15 millió választót. Az országos reflektor-fénybe az állhat, akit reprezentatív közvélemény-kutatások legalább két százalékon mérnek és aki legkevesebb 130 ezer szavazótól kapott egyéni anyagi támogatást.

Elemzők szerint kevésbé szövegük, programjuk érdekli a demokraták híveit. A fő kérdés az, hogy képes-e az adott jelölt legyőzni Donald Trumpot.

Biden vezet

Az október közepi felméréseken Joe Biden, Barack Obama egykori alelnöke vezetett szűken, 26 százalékos támogatottsággal Elisabeth Warren szenátor előtt, aki 24 százalékon állt. Ketten a párt két fő irányzatát képviselik: Biden, Obama sikeres kormányzásának részese, ismert, tapasztalt, középutas politikus. Nem ígér új, drámai programokat, hanem azt mondja, hogy Amerika Trump riasztó országlása után visszatér a megszokott, demokratikus gyakorlathoz, a most kettészakított társadalom ismét tud majd békében együttműködni.

Joe Biden, az Egyesült Államok korábbi alelnöke, demokrata elnökjelölt szelfizik egy szavazóval kampánykörútján. Fotó: EPA / CJ Gunther

Gond viszont, hogy Biden, aki korábban kétszer is sikertelenül pályázta meg az elnöki posztot, idén betölti a 77. évét, így fellépésein nem mindig azt és úgy mondja, amit és ahogyan kellene.

Trump nyilvánvalóan fő ellenfelének tekinti, azért indította meg ellene, remélt ukrán és kínai segítséggel is, eszközökben nem válogató hadjáratát. Nincs bizonyíték arra, hogy Biden fia, aki üzletelt mind Ukrajnában, mind Kínában, törvénysértést követett volna el – de Trump súlyos vádjai azért nem maradnak teljesen hatástalanul.

A progresszív szárny

Elisabeth Warren korábbi tekintélyes harvardi jogász-professzor hat éve szenátor. Bidennel ellentétben pártja progresszív szárnyát képviseli. Ő dolgozta ki Obama fogyasztóvédelmi jogszabályait, most átfogó reformokat hirdet a szociális egyenlőtlenségek csökkentésére, a korrupció leküzdésére. Kitűnő, hatásos szónok, 70 évnél jóval fiatalabbnak látszik.

Bernie Sanders egy kampányrendezvényen (MTI/AP/John Minchillo)

Nem mondható el ez utóbbi Bernie Sandersről, aki Warrentől is balra állva demokratikus szocialistaként határozza meg magát. Különösen sok fiatal támogatja, mert ígéretei között szerepel (Warren programjához hasonlóan) az átfogó egészségbiztosítás, az ingyenes közoktatás, amit a leggazdagabbakra kivetett különadóból finanszírozna.

Sanders betöltötte 75. évét és nemrég szívinfarktuson esett át. Jóllehet megígérte, nyílt kérdés, tudja-e majd folytatni kampányát. Sanders kiesése csökkentheti Biden esélyeit, hiszen a progresszív választók akkor Warrent fogják támogatni.

Futottak még...

A több reménybeli elnökjelölt között vannak törvényhozók csakúgy, mint milliárdosok. Lévén, hogy népszerűségüket tíz százalék alatt mérik, egyiknek sem látszik komoly esélye arra, hogy megszerezze a jelöltségét, bár népszerű Kamala Harris, Kalifornia volt főügyésze. Az indiai és Puerto Rico-i, tudós szülőktől származó jogász Trump egyik leghatásosabb bírálója.

A Demokrata Párt elnökjelöltjének kiválasztását továbbra is havonta megrendezett TV-viták segítik, majd a februárban kezdődő előválasztásokon dől el a kérdés. Négy állam szavazásai után a március eleji „szuper kedden” további 13 államban választanak, várhatóan akkor dől el, ki száll harcba Donald Trumppal.

A küzdelem különösen heves lesz, hiszen ezzel párhuzamosan folyik majd a demokraták által az elnök leváltására indított eljárás. Sikeréhez bizonyos számú republikánus szenátor támogatására is szükség van. Annak megszerzése nem valószínű – de Trump egyre képtelenebb kül- és belpolitikai lépéseinek tükrében nem is teljesen lehetetlen.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG