Melyek Putyin stratégiai céljai Ukrajnában és azon túl? – erre a kérdésre kereste a választ az a jelentés, amelyet a közelmúltban hozott nyilvánosságra az észt titkosszolgálat (EFSI).

A „Nemzetközi biztonság és Észtország 2023” című dokumentum részben titkos besorolású információk alapján készült, és az orosz célkitűzések mellett többek között az orosz-kínai együttműködés jövőjét is feltérképezi. Ennek főbb pontjait vesszük most számba a Die Welt elemzése alapján.

Felőrölné Ukrajnát

- A Kreml célja „Ukrajna katonai és politikai kapitulációja.” Az orosz vezetés abból indul ki, hogy „Ukrajna ellenállóképessége és a Nyugat támogatása hamarabb omlik majd össze”, mint ahogy Oroszország meggyengül. Magyarul: reményeik szerint az orosz állóképesség hosszú távon kiütközik majd.

Mivel Ukrajna még nem érte el teherbírásának a határát, Putyin szisztematikusan tovább rombolja majd az infrastruktúrát, ezen belül az áram- és vízellátást.

Egy év eleji német elemzés úgy véli, hogy Ukrajna egyre kevésbé lesz képes a megrongált infrastruktúra javítására, ezért egyre nehezebben tudja majd biztosítani a lakosság és a hadiipar energiaellátását. Ráadásul, míg Oroszország óriási tartalékokkal bír a hadieszközöket és a hadsereget tekintve, addig Ukrajna idővel egyre inkább kifogyhat a katonákból. Az orosz hadsereg közelmúltbeli sikereit Kelet-Ukrajnában annak köszönheti, hogy megnövelte a csapatai létszámát, és bár az ukránokhoz hasonlóan jelentős veszteségeket szenvedett el, számbeli fölényével térdre kényszeríti az ukrán erőket.

Újabb területszerzés 

- Az észt titkosszolgálat szerint Oroszország nem kívánja feladni a megszállt ukrajnai területeket, hanem tárgyalóasztalhoz akarja kényszeríteni a kifárasztott ellenséget. Ott már ő szabná a feltételeket, és győztesen kerülne ki a tárgyalásokból.

Egy ilyen forgatókönyv – tesszük hozzá – újabb érzékeny területi veszteségeket jelentene Ukrajnának (a Krím-félsziget 2014-es elvesztése után), hiszen az orosz hadsereg továbbra is jelentős területeket tart megszállva Kelet- és Dél-Ukrajnában, és már megteremtette a szárazföldi összeköttetést a félsziget és Oroszország között.

Az említett német elemzés szerint a Nyugat egy része hallgatólagosan belenyugodhat az újabb területi veszteségekbe a tűzszünet érdekében, még ha az orosz győzelem látszatát szeretnék is elkerülni. Kijev ugyanakkor ezt egyértelműen elutasítja. 

- „Oroszország stratégiai céljai a (tavaly őszi) katonai vereségek ellenére is változatlanok: Ukrajna leigázása, a Nyugat egységének erodálása és az európai biztonság átformálása“, állítja a jelentés, amely szerint Putyin nemcsak Ukrajnával, hanem az egész nyugati értékrendszerrel vív háborút.

Nyugat-ellenes koalíció

- Az EFSI értesülései szerint Oroszország Nyugatról más régiókba irányítja át a diplomáciai forrásait (eközben ugyanakkor továbbra is szeretne éket verni a nyugati országok közé, például a szankciók elfogadását tekintve is). Putyin célja, hogy „autoriter rezsimekből olyan geopolitikai koalíciót hozzon létre, amelyek szembehelyezkednek a Nyugattal, bizalmatlanok vele szemben, valamint ellenzik a demokráciát és a jogállamiságot.” A koalíciónem csak politikai és gazdasági, hanem  – mint azt Irán esetében láthatjuk, amely drónokat adott el Moszkvának – katonai jellegű is.

Ebben a tekintetben kulcsszerepet kaphat az Orosz Biztonsági Tanács titkára, Nyikolaj Patrusev, aki nagyon gyakran jár a Közel-Keleten és Ázsiában. „Megítélésünk szerint ugyanakkor a globális Dél és a Kelet nem tudja pótolni a Nyugatot Oroszország számára”, áll az észt jelentésben.

- Kína is intenzíven dolgozik egy koalíció létrehozásán hasonló gondolkodású országokból, Oroszország pedig „fontos szerepet játszik” ennek elérésében. Politikailag ugyanis Moszkva csaknem az egyetlen olyan partner Kína számára, amely jelentős diplomáciai erővel bír, valamint komoly befolyást tud gyakorolni a nemzetközi kapcsolatokra és hatalmi egyensúlyra, beleértve a nemzetközi szervezeteket is.

Peking számára jobb, ha Oroszország barát, nem pedig ellenség, ráadásul most, az orosz agresszió fényében „fair és békés hatalomként” láttathatja magát nemzetközi szinten – még akkor is, ha ugyanazokat a célokat követi, mint Oroszország.

Persze a kínai-orosz kapcsolatok sem konfliktusmentesek: Moszkvát aggasztja, hogy Kína erős külpolitikai aktivitása aláássa a pozícióit a nemzetközi szervezetekben és azokban a régiókban (például Közép-Ázsiában, ezen belül Kazahsztánban), amelyeket Oroszország a saját befolyási övezetének tekint, olvasható a dokumentumban.

Valószínűtlen a nukleáris háború

- Az észt jelentés nem utolsósorban kitér a nukleáris fenyegetés kérdésére is. Eszerint atomfegyverek bevetése „valószínűtlen, egyrészt a nemzetközi ellenállás, másrészt az alacsony katonai hatékonyság miatt.” Ezzel együtt a Kreml továbbra is kézben tartja a nukleáris kártyát, hogy félelmet gerjesszen a Nyugaton és elriassza a nyugati országokat Ukrajna további támogatásától.

Hasonló véleményt fogalmazott meg Rácz András is lapunk Klasszis Klubjában tavaly. A NATO és Oroszország közötti nukleáris konfliktus esélye gyakorlatilag nulla, mondta az Oroszország-szakértő, hozzátéve: az orosz politikai és katonai vezetés pontosan tudja, hogy öngyilkosság lenne az észak-atlanti szövetség ellen nukleáris háborút vívni.

Az is inkább csak elméleti lehetőség, hogy Oroszország Ukrajna ellen vet be harcászati nukleáris fegyvert. Ez a lépés ugyanis olyan korszakhatárt jelentene, amellyel már nemcsak a Nyugattól, hanem az egész világtól elszigetelné magát, fűzte hozzá.

Rácz András már tavaly tavasszal úgy vélekedett, hogy Oroszország a Krím-félsziget után valószínűleg újabb területeket fog lecsípni Ukrajnából, még ha ezt Kijev nem is fogja elismerni – eddig valóban ez a forgatókönyv látszik megvalósulni. A teljes beszélgetést itt tekinthetik meg: