A Fidelity International szakemberi szerint jóllehet, a hivatalos számok nem teljesen pontosak, de nem tartják valószínűnek, hogy Kína tervezett módon félre akarja vezetni a világot.

Az OECD országaiban a szolgáltatások teszik ki a GDP több mint kétharmadát. Kínában, ahol a gazdaság éppen most áll át a termelésközpontú és exportvezérelt modellről egy fogyasztás- és szolgáltatásalapú modellre, a szolgáltatások részesedése tavaly haladta meg első ízben a termelését.

Ez problémát jelent a hagyományos GDP-modellek alkalmazása szempontjából, amelyeket eredetileg az ipari és mezőgazdasági teljesítmény mérésére dolgoztak ki, azaz a ráfordításokkal csökkentett kibocsátást vizsgálja. A gyártósorról lekerülő cipők, pólók, konzervdobozok vagy teherautók értéke és mennyisége viszonylag könnyen kiszámítható. Mindenképpen sokkal könnyebben, mint mondjuk az, mekkora értéket teremt a gazdaságban egy szolgáltatóvállalat – különösen az internet korában.

A kínai GDP  - Mission Impossible?

Kína óriási és sokszínű ország, ahol gyors ütemű szerkezetváltás zajlik. A Nemzeti Statisztikai Hivatal állítja elő az ország GDP-számait, a nyugati világban alkalmazotthoz meglehetősen hasonló módszerek szerint. Negyedévente megvizsgál nyolc ágazatot a mezőgazdaságtól kezdve a bányászaton és a kiskereskedelmen át a banki szolgáltatásokig. Évente pedig 16 iparágban végez átfogóbb felmérést, az összes nagyvállalatra és a kisebb cégekből vett mintára kiterjesztve.

Ez eddig elég kézenfekvőnek tűnik, ám a Statisztikai Hivatal több nehézséggel is küzd. Közülük talán a legnagyobb, hogy miként lehet figyelembe venni az új gazdaság kevésbé kézzelfogható területeit, főként a gyorsan bővülő szolgáltatási tevékenységek hatását. Sok esetben ezeket a szolgáltatásokat olyan kis- és középvállalkozások nyújtják, amelyek csak a mintavételezés szintjén szerepelnek a GDP-számítás módszerében.

Jó példa erre Kína virágzó e-kereskedelmi piaca, amely várhatóan már 2018-ra nagyobb lesz, mint az USA és Európa e-kereskedelmi piaca együttvéve. A vásárlók egyre gyakrabban fizetnek mobilon: 2015 utolsó negyedévében a mobil fizetések összértéke elérte a 2,8 billió (10¹²) dollárt. Kína e-kereskedelmi piaca óriási, egyes területeken informális és alulszabályozott, ami nagyon megnehezíti a valós érték mérését.

Ennek a piacnak a jelentős része az ún. közösségi gazdasághoz (sharing economy) tartozik. Az ország 700 millió okostelefon-használója körében gyors ütemben terjed az autómegosztás (ridesharing), a kanapéturizmus (couch surfing) és a közösségi finanszírozás (crowd sourcing). Az olyan alkalmazások, mint az Uber, és kínai megfelelője, a Didi Dache átalakítják a fogyasztási szokásokat. De ahogy más országok esetében, úgy Kínában sem jelenik meg kellőképpen az új gazdaság a GDP-számítás módszereiben. Júliusban a Nemzeti Statisztikai Hivatal helyettes vezetője, Hszu Hsziancsun bejelentette, hogy a hivatal fontolóra veszi a GDP-számítások kiterjesztését az új gazdaság fenti területeire, és elismerte, hogy ezeknek a szolgáltatásoknak az értékét jelenleg alulbecsülik vagy egyáltalán nem veszik figyelembe.

További nehézséget jelent a Nemzeti Statisztikai Hivatalhoz beérkező adatok megbízhatósága. Kína különböző tőkekorlátozásokat vezetett be a vállalatokra és a magánszemélyekre nézve. Bizonyítékok támasztják alá, hogy egyes kínai kereskedők ezeket a korlátozásokat megkerülve jelentősen felnagyítják a bejelentett kereskedelmi adatokat, hogy magasabb legyen a beérkező renminbi- és a kiáramló dollárösszeg. Erre utal a Hong Kong és Kína által közölt kereskedelmi adatok közötti egyre nagyobb eltérés. Decemberben Kína saját adatai szerint 45,9 milliárd értékű árut exportált Hongkongba, míg Hongkong saját mérése alapján mindössze 23,7 milliárd dollár értékű árut importált Kínából.9 Minél elterjedtebb az ilyen túlszámlázás, annál megbízhatatlanabbak lesznek a GDP-adatok.

A pólóktól a K+F-ig

Kína az 1981-es nyitást követően lett a világ gyártóüzeme. Kezdetben pólókat és cipőket állított elő, ám hamarosan belépett a gépkocsi- és a gyógyszergyártás területére, majd következett a csúcstechnológia, az elektronika, a repülőgépgyártás és szinte minden iparág. Ma a kínai üzemek egyre inkább Kínában fejlesztett termékeket bocsátanak ki, amelyeket többnyire aztán helyben értékesítenek.

Hamarosan színre lép a kínai innovátorok és fogyasztók új nemzedéke. Több szempontból is mások, mint elődeik, de leginkább talán az iskolázottság terén különböznek tőlük.

Tavaly 11 millió diák kezdett természettudományos és technológiai tanulmányokat Kína 1500 főiskoláján és egyetemén. Alig egy évtizeddel ezelőtt ezek az intézmények még nem is léteztek. Az alapképzésben tanuló kínai hallgatók 31 százaléka műszaki tudományokat tanul (szemben az USA-ra jellemző 5 százalékkal). 2013-ban 413 ezer kínai diák vett részt alapképzésben a tengerentúlon; közülük 353 ezren még ugyanabban az évben visszatértek Kínába. Hamarosan 200 millió frissen végzett diplomás szakember áll munkába Kínában.10

A frissdiplomás szakemberek helyzetét javítja a kutatás-fejlesztésre fordított növekvő összeg – Kína többet költ K+F célokra, mint bármely más ország a világon, az USA-t kivéve.

Azért hangsúlyosak mindezek, mert az ilyen változások (jobb oktatók, színvonalasabb iskolák, több lehetőség) anélkül erősítik a gazdaságot, és javítják az életminőséget, hogy hatásuk jelentősen megmutatkozna a Nemzeti Statisztikai Hivatalnak küldött jelentésekben. Ösztönzik a kutatások és az innováció fejlődését, így pl. jobb és olcsóbb okostelefonok (vagy más termékek) jöhetnek létre. Az előállított és értékesített okostelefonok költségét és mennyiségét rögzíteni tudjuk, de vajon hogyan vehetnénk figyelembe a több jó tanár, a kutatások és az innováció által teremtett hozzáadott értéket? Különösen, ha az új termékek ráadásul olcsóbbak is, mint elődeik, és kevéssé kézzelfogható módon generálnak gazdasági értéket pl. a jobb funkcionalitásból és a fogyasztói elégedettség növeléséből eredően.

Mennyire pontosak az adatok?

Li Ko-csiang 2007-ben a fenti kijelentéshez azt is hozzáfűzte, hogy véleménye szerint a vasúton fuvarozott áruk mennyisége, a villamosenergia-fogyasztás és a bankhitelek alapján lehet a legjobban behatárolni a kínai gazdaság teljesítményét. Azóta több közgazdász is kidolgozott erre alkalmas mutatókat, amelyek szerint a növekedés jelenleg 3 százalék körüli. Ez viszont fele sincs a hivatalos 6,9 százaléknak.

Hozzá kell tenni, hogy Li 2007-es kijelentése óta azonban jelentősen megnőtt a szolgáltatások súlya a gazdaságon belül. Ez enyhítette a nyomást a vasúti árufuvarozás és a villamosenergia-felhasználás terén, mivel a kínai vonatok többnyire szenet szállítanak. A szenet az egyre inkább visszaszoruló nehéziparhoz tartozó hőerőművekben égetik el.

A kínai gazdaság teljesítményének mérésére irányuló egyéb független kísérletek vegyes eredményekkel jártak. A Bloomberg az ipari termelés, a kiskereskedelmi értékesítés, az állóeszköz-beruházások, az export és a villamosenergia-termelés súlyozott átlagára építi számításait. Ez a mutató elég közel van a hivatalos számokhoz – átlagosan mindössze 0,3 százalékkal tér el tőlük a 2008 óta regisztrált adatoknál.

Mások jóval alacsonyabb becslésekkel szolgálnak – így például a Capital Economics, amely 4,5 százalék körülire becsüli a kínai gazdaság növekedését.12

Természetesen maguk a mutatók mérésénél figyelembe vett számok sem feltétlenül pontosak (ahogy azt a fenti kínai export-/importadatok példáján már láthattuk). Ezért valószínűleg érdemes megfogadni LiKo-csiang tanácsát, és csupán tájékoztató jellegűnek tekinteni Kína GDP-adatait.

Mi alapján fektessünk be?

Amikor ennyire nehéz ellenőrizni a makroszintű adatokat, megnő a fundamentális (bottom-up) elemzések jelentősége.

„Ebben az esetben a befektetési célpontként kiszemelt vállalat megismeréséhez többre van szükség a pénzügyi teljesítmény elemzésénél. Alaposan fel kell mérni a versenytársakat, az ügyfélkört, a beszállítókat és a működési környezetet, hogy a befektető teljes képet kapjon a cégről, és ne alapozza véleményét túlzott mértékben a potenciálisan megbízhatatlan makroszámokra” – teszi hozzá Al-Hilal István, a Fidelity magyarországi értékesítési vezetője.