1p
Folyamatosan lassul a kínai gazdaság növekedési üteme, de a tavalyi negyedik negyedévi 8,9 százalékos ütemmel is a GDP éves növekedése 9,2 százalékos volt - jelentette az országos statisztikai hivatal.

Az utolsó negyedév adata némileg jobb a megfigyelők által előre jelzettnél, bár a leggyengébb az elmúlt 2 és fél évben. A tavalyi harmadik negyedévben 9,1 százalék volt a GDP-növekedés. Az ázsiai pénzpiacok mindenesetre némi erősödéssel nyugtázták a kínai eredményt.

A gazdasági növekedés lassulása az elmúlt esztendőben a túlfűtöttség megakadályozására hozott kínai központi intézkedések hatására történt, amelyre időközben rásegített a nemzetközi válság is. Szakértők szerint összességében Peking hatékonyan kezelte a helyzetet és sikerült menedzselnie a "puha földet érést". Ennek része az is, hogy eredményesen megfékezte az elszabaduló inflációt: a júliusi 6,5 százalékos csúcsot decemberre 4,1 százalékra csökkentette.

A kínai belgazdasági és a nemzetközi körülmények ismeretében a gazdaság teljesítményének lassulása idén is folytatódni fog, s a következő hónapokban még jelentősebb lesz. Kína két legnagyobb exportpiaca, az Európai Unió és az Egyesült Államok minden jel szerint egy ideig még nem lesz a korábbi mértékben felvevője a kínai áruknak, s Japán irányába is az export csökkenésével számolnak.

Kína a problémákkal küzdő európai gazdaságokat nem közvetlenül, hanem a nemzetközi szervezeteken keresztül támogatja. A pénzügyi támogatásért cserébe nagyobb befolyást szerezhet az ország: legutóbb kínai körökben felmerült, hogy az IMF-kvóta emeléséhez kötnék a támogatási összeg megemelését.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meglepte az elemzőket az amerikai munkaerőpiaci adat
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 17:10
Növekedést vártak, csökkenés lett.
Makro / Külgazdaság A költségvetést érintő döntéseket is hozott a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 16:44
Erről is szó esett a csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón, ahol a miniszterelnök is ott volt.
Makro / Külgazdaság Hatalmas bejelentést tett a Mol
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:32
850 millió zloty értékű kötvénykibocsátással lépett be a lengyel kötvénypiacra a Mol.
Makro / Külgazdaság 552 milliárd eurós jó hírt kapott Brüsszelből Magyarország
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:59
A tisztább energiarendszerek kiépítésére ad pénzt az Európai Unió.
Makro / Külgazdaság Ígéretes számok érkeztek Magyarország szomszédjából
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:39
Lassult az osztrák infláció.
Makro / Külgazdaság Baljós számok várják azt, aki péntekig vár a tankolással
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:34
Lassan újra az eltörölt védett ár környékére kúsznak vissza az üzemanyagárak.
Makro / Külgazdaság Csak 75 milliárdot kért, de végül 197 milliárdot tett zsebre a Tisza-kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:16
Ráadásul a kamatok is tovább csökkentek.
Makro / Külgazdaság Már 50 ezer forinttal gazdagabban nézhet tüzijátékot 400 ezer gyerek – itt van Magyar Péter bejelentése
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:41
Már meglévő jogosultságokhoz kötik az iskolakezdési támogatást. 40 milliárdot költ erre az állam.
Makro / Külgazdaság Örülhet, aki most venne fel lakáshitelt
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:41
Az OTP lépett, hamarosan mehetnek utána a többiek is.
Makro / Külgazdaság Hajnalig gyűrték egymást a német kormány pártjai, itt van, mire jutottak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:14
Átírják a személyi jövedelemadó rendszerét is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG