5p

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

A török kormányzó párt által levédett nemzetközi kábítószer-csempész hálózat vezetője a korábbi miniszterelnök fia. A súlyos vádak miatt meredeken zuhan Erdogan elnök támogatottsága. Káncz Csaba jegyzete.

Káncz Csaba a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltje az ellenzéki előválasztáson. A szerző nem tagja szerkesztőségünknek, külsősként publikál oldalainkon.

Sedat Peker, az Egyesült Arab Emirátusokba menekült török maffiafőnök videó-üzeneteivel tartja lázban Törökországot. Pekert korábban egyebek mellett gyilkosság és emberrablás, illetve bűnszervezet létrehozása miatt ítélték el.  

Az AKP mint bűnszövetkezet

Peker, a pán-török és turáni nézeteket valló maffiózó tavaly év elején menekült el otthonából, és az elmúlt három hétben súlyos vádakkal illetett jelenlegi, valamint korábbi politikusokat. A felvételeken elhangzó állítások szerint a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) magas rangú politikusai és törvényhozói gyilkosságokban, nemi erőszakban, és nemzetközi kábítószer-kereskedelemben érintettek.

Szakértők szerint a videók komoly károkat okozhatnak a kormányzó pártnak és az elnöknek. Fotó: MTI/AP/A török államfői hivatal sajtóirodája/Mustafa Kamaci
Szakértők szerint a videók komoly károkat okozhatnak a kormányzó pártnak és az elnöknek. Fotó: MTI/AP/A török államfői hivatal sajtóirodája/Mustafa Kamaci

A vádakat eddig érdemben nem tudták cáfolni a török politikusok, Peker pedig számos bizonyítékot mutat be videóiban, amelyeket alkalmanként már hatmillióan követnek. Vasárnapi – sorrendben hetedik – videóját már egy új helyszínen vette föl, mert állítása szerint Ankara kommandót küldött az elfogására, miközben testvérét, Atilla Pekert a hétvégén Törökországban letartóztatták.  

Peker a videóiban eleinte a Pelikan Csoportot támadta, ami Berik Albayrak (Erdogan egyik veje és korábbi pénzügyminisztere) köre, később azonban Suleyman Soylu belügyminiszter lett a fő célpontja. Állítása szerint Soylu előre jelezte neki, hogy a hatóságok a nyomában vannak, így el tudott menekülni az igazságszolgáltatás elől. 

Nyakig a drogcsempészetben

Sedat Peker egyik legsúlyosabb vádja, hogy hazája mára gyakorlatilag a világ egyik legnagyobb narkó-állama lett. A nagypolitika által levédett nemzetközi kábítószer-csempész hálózat egyik vezetője az Észak-Cipruson élő Elkan Yildirim, aki a korábbi miniszterelnöknek – és jelenleg a kormányzó AKP párt egyik vezetőjének –, Binali Yildirimnek a fia. Elkan Yildirim idén januárban és februárban kétszer is meglátogatta Venezuelát, hogy új szállítási útvonalat építsen ki, miután a kolumbiai hatóságok tavaly 4,9 tonna, Törökországba tartó kokaint foglaltak le.  

Peker állítása szerint napjainkban a caracasi kikötőből induló hajók a Dominikai Köztársaságban is vesznek föl illegális drogszállítmányokat. A maffiafőnök szerint hamarosan az amerikai hatóságok Panamában le fognak csapni ezekre a szállítmányokra, amelyek egyik célpontja a szíriai Latakia kikötője.  

Egy másik dermesztő állítás Peker részéről, hogy megnevezte az 1996-ban szolgáló belügyminisztert (Mehmet Agart) és egy korábbi titkosszolgálati tisztet (Korkut Ekent), mint akik felelősek két megoldatlan újságíró-gyilkosságért és három kurd politikus kivégzésének megrendeléséért.  

Ahmet Davutoğlu korábbi miniszterelnök – aki tavaly elhagyta az AKP pártot és Jövő Párt néven új politikai formációt hozott létre – szombati interjújában nem fogta vissza magát hazája közállapotaival kapcsolatban. A vezető politikus leszögezte: „Mára a korrupciónak szervezett rendje alakult ki. Ez egy kartell állam. Egy narkóállam, egy autokrácia”. 

Nagyobb trendek része 

Két nagyobb törökországi trend is hozzájárult a maffiafőnök mostani támadásához. Egyrészt az elmúlt években robbanásszerűen növekedett a fekete gazdaság részaránya a török nemzetgazdaságon belül. Rendőrségi források szerint Isztambulban a fekete pénzek mozgása tavaly elérte a 10 milliárd dollárt, míg öt évvel korábban ez még csak 3 milliárdon állt.

Másrészt Erdogan elképesztő mértékben kiterjesztette 2018-ban az elnöki hatalmát, ami az átláthatóság és számonkérhetőség rovására ment. Csakúgy, mint hazánkban, az ország első számú politikai vezetője fölött lényegében megszűnt a törvényhozás felügyeleti funkciója. Egy tavaly novemberi elhíresült eset során az ellenzék részleteket akart megtudni a kormányzati kiadásokról, mire Erdogan foghegyről odavetette: „nincsen időm ilyen dolgokról számot adni”.

Bár Peker eddig kerülte Erdogan nyílt támadását, szakértők szerint a videók így is komoly károkat okozhatnak a kormányzó pártnak és közvetlenül az elnöknek, mivel heteken keresztül nem született rájuk érdemi válasz, az elnök megkésett reakciója pedig már nem enyhíti a károkat. A súlyos vádak miatt meredeken zuhan a török elnök támogatottsága. 

Vissza a mocsárba

Valóban, az AKP a kormányra kerülése első éveiben azzal szerzett népszerűséget magának, hogy a politika és a maffia közötti összefonódás felszámolását ígérte, amely az 1990-es években több botrányhoz is vezetett. A jelenlegi ügy viszont arra világít rá, hogy az AKP két évtizedes uralom után ugyanabba a mocsárba süllyedt, mint amelynek felszámolását olyan hevesen ígérgette.

Árulkodó, hogy egy éve amnesztia keretében szabadult Alaattin Cakici maffiafőnök, aki tagja a hírhedt szélsőjobboldali Szürke Farkasoknak. A kiszabadításáért Develt Bahceli járt közbe, aki Erdogan ultranacionalista koalíciós partner-pártját, az MHP-t vezeti. Azzal, hogy Erdogan kiengedett egy elítélt gyilkost, sokak szerint bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy az MHP szerepe nő a kormánykoalícióban. Soylu belügyminiszter is közel áll az MHP köreihez.

Nem lehet tehát kizárni, hogy Peker kitálalása nemcsak személyes bosszúvágy, hanem belső politikai leszámolás eredménye is. De akárhogy is van, a maffiafőnök videói újabb sötét árnyat vetnek a török rezsim működésére.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
Makro / Külgazdaság Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:37
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után. Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a tagállamok többségében gyorsult a drágulás, Magyarország ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb inflációjú országok közé tartozik.
Makro / Külgazdaság Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:49
Az Európai Unió hétéves költségvetéséről, Orbán Viktor és a Fidesz európai szerepéről, valamint Fürcht Pál és az aranykonvoj ügyéről is szó volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol kollégánk, Dobos Zoltán volt az egyik meghívott vendég.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG