Történetének legsúlyosabb válságát és megszégyenülését éli át ezekben a hetekben a német hírszerzés (BND). A botrányban nagy szerepet játszik a berlini kancellária is, amelynek hatáskörébe tartozik a német kémszervek felügyelete, így minden szál igen magasra vezet. Történt pedig, hogy a 2001-es terrortámadást követően szorosra fonták a kapcsolatokat Washington és Berlin hírszerzése közt. Ennek célja az volt, ne fordulhasson elő még egyszer olyan ügy, hogy német földön készüljenek fel a terroristák a tengerentúli akciójukra.

Mindent a gazdinak!

Az együttműködés értelmében az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) kéréssel fordulhatott a német társszervekhez, hogy ezt vagy azt a személyt hallgassák le, vonják ellenőrzési körbe telefonbeszélgetéseit, elektromos levelezését. A németek mintegy 120 alkalmazottal és néhány NSA-technikussal a bajorországi Bad Aibling lehallgatóállomásról végezték a munkát.

EPA/Michael Kappeler

A nagyüzem 2008-ban kezdődött, amikor az amerikaiak tízezrével álltak elő lehallgatási igényükkel. Az ezt elbíráló hivatal, ha akarta volna, sem tudta volna minden esetben ellenőrizni, hogy jogos-e a kérés, ezt ugyanis hivatalosan terroristagyanúval kellett indokolni. Az egész ügymenet automatikussá vált, így gyakorlatilag minden amerikai kérést végrehajtott a BND. 

A terroristaellenes együttműködés aztán szép lassan átcsúszott ipari kémkedésbe, sőt a francia politikusok és az EU Bizottságának lehallgatásába. Olyan európai nagyvállalatok szerepeltek az ellenőrzési listán, mint az Airbus, az Eurocopter - mindkettő hadiipari létesítmény is -, de a németek még „hazait” is feláldoztak az amerikaiakkal való együttműködés oltárán, így a Siemens trösztöt is. Amerikai szempontból ez érthető, hiszen az Airbus különböző fejlesztései, így az Eurofighter, különböző kémműholdak, vagy a francia hadsereg atomprogramjához használható rakéták konkurenciát jelentettek amerikai fegyvergyártó cégeknek. Ha ezek és más cégek vezetői üzleti úton tartózkodtak Németországban, szinte automatikusan ráálltak beszélgetéseik, levelezésük ellenőrzésére.

A berlini kancellária is tűz alá került

A legtöbb német sajtótermék egyetért abban, hogy a Kancellári Hivatalnak legkésőbb 2010 óta tudomása kellett, hogy legyen a lehallgatási akciókról. Ráadásul világossá vált, hogy Angela Merkel hazudott a legutóbbi, 2013-as választási kampányában, amikor Washington és Berlin közötti „no spy” (kémkedési megnemtámadási) megállapodásról szónokolt.

Kiderült, hogy bár ezt a németek szerették volna, az amerikai illetékesek rövid úton elvetették. Szintén kiderült a német parlament friss vizsgálatából, hogy egy 2002-es egyetértési nyilatkozat a két ország között kifejezetten engedélyezte az EU-s intézmények lehallgatását! Még pikánsabbá teszi a történetet, hogy ezt német részről az akkori kancellári hivatal vezetője írta alá, aki nem más, mint a jelenlegi külügyminiszter, Frank-Walter Steinmeier. Sakk-matt!

Belga ügyészségi vizsgálat indul

Az európai társ-szervezeteknél nagy a fölháborodás. „Az amerikai hírszerzőszervek korlátlanul hozzáférnek bármihez Németországban, és azt tesznek ott, amit akarnak... Mintha az országot még mindig megszállva tartanák a nyugati hatalmak”, jelentette ki Gert R. Polli, az osztrák alkotmányvédelmi hivatal volt vezetője. A belga ügyészség pedig vizsgálatot indított a BND lehallgatásaival kapcsolatban. Állítólag 15 internet-vonalat ott is megfigyeltek a németek, az NSA kérésére. 

Az erőviszonyokat mindenesetre jól mutatja, hogy míg 2013-ban az USA hírszerző ügynökségeinek teljes költségvetése 40 milliárd eurót tett ki és 107 000 embert foglalkoztattak, addig Németországban ugyanez az arány 800 millió euró és 7000 alkalmazott. 

Káncz Csaba jegyzete