Az illető egy francia politikus, Michel Barnier, aki a válság után megszervezte az európai pénzügyi szabályozást, ezzel gyakorlatilag megmentve az eurót, mint közös fizetőeszközt, és az európai bankrendszer egészét. Olyan munkát végzett el ezzel, amit az eurózóna tervezői egész egyszerűen elmulasztottak, vagy esetleg direkt a későbbiekre hagyták, mondván, majd éles helyzetben elvégzik azokat.
Egységben az erő
A főtárgyaló megnevezése Londonban kisebb ijedelmet váltott ki, miután nyilvánvaló, hogy tapasztalt, rutinos versenyzőről van szó, aki pontosan fogja tudni, hogy képviselje az európai érdekeket. Theresa May olyan megjegyzést tett, hogy a tárgyalás nem csak egy emberrel fog folyni, hanem a tagállamok képviselőivel, az Európa Tanáccsal és az Európai Bizottsággal egyaránt, vagyis abban bízik, hogy valamelyest megosztható lesz a 27 tagú közösség.
Az európai oldal ezzel szemben vigyázni fog arra, hogy ez ne történhessen meg, hanem egy kézben összpontosuljon az Unió érdekeinek képviselete. Erre teljesen alkalmas is Barnier, hisz korábban volt már francia külügyminiszter és 2010-2014 között európai biztos is, és ebben a minőségében az Unió belső, egységes piacával foglalkozott. Márpedig ez a témakör lesz gyakorlatilag a legfontosabb az Angliával folytatott tárgyalásokon, tekintettel arra, hogy a legnagyobb veszély az Egyesült Királyság számára a közös piachoz való hozzáférés csorbulása.
Tanácstalanság
A brit oldal egyelőre elég tanácstalannak tűnik, amit leginkább az mutat, hogy idén már nem akarják megindítani a hivatalos kiválási folyamatot. Mielőtt ezt megteszik, szeretnék, ha összeállna a kép, milyen is lesz a válás utáni kapcsolat az Európai Unióval. Az európai fél ugyanakkor nem nagyon akar előzetesen tárgyalni, ami érthető is. Amíg valaki nem jelzi hivatalos távozási szándékát, elvileg nincs miről beszélni, ezért határozták meg a Lisszaboni Szerződésben, hogy két év áll rendelkezésre a tárgyalások lefolytatására.
Nincs példa
Annyit mindenesetre elmondott a brit miniszterelnök, hogy egyik jelenlegi példa sem követendő a külső országok és az EU kapcsolatát illetően (leginkább Svájc és Norvégia jöhetne szóba). A kormányzó Konzervatív Párt vezeti körében nincs egyetértés arról, hogy milyenek legyenek az ország és az EU kapcsolatai, de abban egyetértenek, hogy a bevándorlást valamilyen szinten mindenképpen korlátozni akarják, mert úgy gondolják, ez volt a népszavazás egyik döntő motívuma. Van, aki megelégedne egy sima kereskedelmi egyezménnyel, mások szeretnének teljes hozzáférést az EU egységes piacához.
Egyelőre az sem egyértelmű, hogy brit részről pontosan ki folytatja majd a tárgyalásokat. Logikusan David Davis lenne az, hisz számára létrehozták az Európai Unióból való kiválás minisztere nevű posztot. Barnier október 1-én foglalja el hivatalát, de hogy mikor kezdődnek érdemi tárgyalások, azt nem lehet tudni. Addig is előkészítő munkát fog végezni, és ha egyszer a brit kormány elindítja a kiválási folyamatot, ő fog a különböző EU hatóságokkal és a tagállamokkal egyeztetni.
A miniszterelnök a Szerbia jelentette fenyegetéssel is indokolta a beruházást. 
Mi az a megatrend, és miért hagy ki egy jó lehetőséget az, aki nem tudja?
