A közelgő katasztrófákra elsőként általában apró jelek figyelmeztetnek – nincs ez másként Uruguay fővárosában, Montevideóban sem, amely egyre drámaibb, a nemzetközi közvélemény által alig észlelt küzdelmet folytat a szárazság és az ivóvízhiány ellen.
Tengervíz a csapból
A történet azzal kezdődött – mesélte a napokban egy ottani forrásom, Lorena* –, hogy Rocco cica hirtelen nem volt hajlandó meginni a csapvizet. Az ugyanis sós lett, miután az állami vízművek (OSE) április végén elkezdte a Río de la Plata tengervizével keverni az édesvizet a Santa Lucía folyó és környéke forrásainak elapadása miatt.
A hatóságok hivatalosan a „potable”, azaz „iható” besorolást adták a víznek, azzal a megkötéssel, hogy terhes nőknek és krónikus betegeknek nem ajánlják a fogyasztását. Lorena szerint azonban a csapvíz zavaros színű, ihatatlan. Zuhanyozásnál kiszárítja a bőrt, és viszkető érzést hagy maga után.
„Soha nem tapasztaltam ilyet, itt mindig iható volt a csapvíz”, mondta a montevideói hölgy. Igaz, főzésnél legalább már nem kell sót használnia.
A közeli fodrászatban sok vendég visszamondta az időpontját, mert nem akarta, hogy csapvízzel mossák meg a haját. A boltokból pedig tömegével hordják haza az emberek az ásványvizet, hogy felkészüljenek a még nehezebb időkre.
A helyzet ugyanis napról napra romlik, hamarosan pedig kritikussá válhat.
Ha minden így marad – azaz folytatódik a szárazság –, akkor 18 napon belül elfogy Montevideo és környéke ivóvízkészlete, figyelmeztetett Raúl Montero, az OSE elnöke tegnap. Azaz, már hivatalosan is ihatatlan víz folyik majd a csapokból.
Az elmúlt 50 év legsúlyosabb vízkrízise
Az édesvízi források elapadásának oka a szárazság. „Egy év alatt hatvan százalékkal kevesebbet esett, mint amennyit kellett volna”, mondta Luis Lacalle Pou, Uruguay elnöke múlt héten a Bloomberg szerint, hozzátéve, hogy a vízminőség a szárazság elhúzódásával romlani fog.
Szakértők szerint ez az elmúlt 50 év legsúlyosabb ívóvízkrízise az országban, amely mintegy 1,7 millió embert érint – ennyien élnek Montevideóban és környékén.
Év eleji kormányzati becslések szerint a szárazság már több mint egymilliárd dollár kárt okozott az országnak, elsősorban az agrárszektornak.
Felmerül persze a kérdés, hogy miért nem készültek fel erre a helyzetre a hatóságok, például miért nem szerezték be a megfelelő víztisztító technológiákat. A tengervíz sótalanítása állítólag drága folyamat, és nem is jelent hosszútávú megoldást. Persze szennyvízből is lehet ivóvizet nyerni, de a technikai háttér kiépítése nem megy egyik napról a másikra.
Az uruguayi hatóságok most egyik válságülést tartják a másik után. A kormány bejelentette, hogy 30 napig rendkívüli segélyben részesíti a rászoruló terhes nőket, a kiskorúakat nevelő családokat és a betegeket, hogy naponta legalább 2 liter palackozott vizet tudjanak vásárolni maguknak. Hasonló lépésre szánta el magát a városvezetés is.
Az OSE elnöke takarékosságra kérte az embereket, a város pedig 20 lépést tartalmazó javaslatcsomagot állított össze a válság enyhítésére. A spórolás mellett javasolják például vészhelyzet kihirdetését, intenzív kampány indítását a lakosság tájékoztatására, a víz használatának betiltását bizonyos esetekben (autó- és járdamosás) és a palackozott vízre kivetett adó csökkentését.
Esőre várva
A lázadozásra amúgy is hajlamos uruguayiak persze nem igazán díjazzák, hogy sós vízben kell fürödniük, és drága ásványvizet kell inniuk, ezért múlt héten már kisebb tüntetéseket tartottak a belvárosban. De egyelőre humorral fogják fel a dolgot. „Most nem teszünk jeget a whiskybe”, jegyezte meg Lorena.
Tegyük persze hozzá, hogy korántsem egyedi esetről van szó. Dél-Afrika fővárosa, Fokváros például 2018-ban küzdött hasonló problémákkal, az UNESCO idén márciusi jelentése szerint pedig világszerte jelenleg mintegy kétmilliárd (!) embernek nincs hozzáférése biztonságos ivóvízhez. A szervezet szerint a vízhiány a következő évtizedekben súlyosbodni fog, különösen a városokban, ha nem lesz nemzetközi összefogás.
Ez persze aligha vigasztalja az uruguayi fővárost, amely jelenleg nem nagyon tehet mást, minthogy takarékoskodik és várja az esőt.
„Szeretnénk időt nyerni, amíg nem kezd el esni. Ha sokat esik, négy-öt napnyi csapadékból egy évig el lehetne látni Montevideót,” véli Raúl Montero.
Lorena, aki már sok mindent megélt, azért nem izgulja túl a dolgot. Azt mondja, hogy már bespájzolt palackozott vízből. Csak a mosógépét, a vízmelegítőjét meg a növényeit félti – már ásványvízzel öntöz.
*A nevet az anonimitás érdekében megváltoztattuk. A Nagyító korábbi cikkeit itt olvashatják.
Közös megegyezéssel szűntetik meg az adásvételt. 
