5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A korábbi évekhez képest jóval nagyobb hiánnyal számol a kormány a kedden benyújtott költségvetési törvényben. A nyugdíjasok jól járnak, több pénz jut számukra, míg a felsőoktatásra és kultúrára kevesebbet szándékozik a kormány költeni.

A jövő évi költségvetés már számottevő gazdasági növekedéssel számol, de az elsődleges bevételeket tekintve az ideinél kisebb összeggel számol a Pénzügyminisztérium.

A költségvetési törvény tervezetében a 2020. évi 14 490 milliárdos előirányzat után 2021-re 14 458 milliárdot terveztek. A kiadási oldalon ugyanakkor jókora emelkedést látunk, hiszen az idei 13 804 milliárd után jövőre 14 915 milliárddal számolnak.

Ennek következtében a költségvetés elsődleges egyenlege megfordul és a korábbi szufficittel szemben jövőre a GDP-hez képest 0,9 százalékos deficit lehet. Ezt az egyenleget némileg javítja, hogy a kamatbevételeket tekintve az ideinél magasabb, míg a kamatkiadások kapcsán alacsonyabb összeggel számol a kormány. Míg a bevételi soron így a 2020-as és a 2021-es előirányzat között csupán minimális (30 milliárdos) különbség lesz, addig a kiadási oldalon a jövő évben 1000 milliárd forinttal nagyobb összeget láthatunk, mint a 2020-as előirányzatban.

Varga Mihály pénzügyminiszter és Kövér László, az Országgyűlés elnöke a 2021. évi költségvetési törvényjavaslat átadásán az Országházban 2020. május 26-án. MTI/Koszticsák Szilárd
Varga Mihály pénzügyminiszter és Kövér László, az Országgyűlés elnöke a 2021. évi költségvetési törvényjavaslat átadásán az Országházban 2020. május 26-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Rontani fogja az egyenleget az is, hogy míg a 2020-as előirányzatban az egészségbiztosítási alap nullásra lett tervezve, addig 2021-ben 111 milliárdos mínusz szerepel ezen a soron.

A nyugdíjbiztosítási alap annak ellenére nem rontja a költségvetés egyenlegét, hogy expozéjában Varga Mihály lapunk kérdésére azt hangsúlyozta, hogy az infláció várható mértékének megfelelően 3 százalékkal emelik a nyugdíjakat jövőre. Emellett a 13. havi járandóság visszavezetésére 77 milliárd forint áll rendelkezésre a jövő évi büdzsében, a nyugdíjprémiumra pedig (amire a 4,8 százalékosra tervezett gazdasági növekedés miatt jó eséllyel jogosultak lesznek a nyugdíjasok) több mint 53 milliárd forintot különítettek el.

Ugyanakkor ezt a helyi önkormányzatok esetén a 2020-as -45 milliárd forintos tervekhez képest 200 milliárd forint körüli mínusz szerepel a kedden benyújtott törvénytervezetben. Igaz, azt is érdemes megjegyezni, hogy az elmúlt hetekben az önkormányzatok részéről folyamatos panaszként merült fel a források elvonása (például a gépjárműadó a korábbi megosztással szemben immár teljes egészében a költségvetéshez kerül).

Az elkülönített állami pénzalapokba a jövő évben a 2020-asnál kisebb összeg kerülhet, hiszen az idei előirányzatban 633 milliárd szerepel, míg jövőre erre a sorra 620 milliárd került. Az alapok kiadása is csökken, hiszen ez az összeg a 2020-as 641 milliárddal szemben jövőre 607 milliárd lesz.

Ha a teljes egyenleget nézzük, akkor a bevételek az előirányzat szerint 24 381 milliárdra rúgnak, amellyel szemben 24 794 milliárdos kiadás áll, ez 0,8 százalékos GDP arányos hiánynak felel meg. A 2021-es előirányzat esetében, ahogy azt fent említettük, a bevételi soron nincs jelentős különbség, hiszen ezen a soron 24 882 milliárdot terveztek, amivel szemben viszont megugró, 26 571 milliárdos kiadás áll. Ennek megfelelően a 2021-es évre 3,3 százalék lehet a GDP-hez viszonyított hiány.

Nyertesek és vesztesek

Pártállástól függetlenük úgy véljük, hogy ha egy ország költségvetésében a védelmi és rendvédelmi költségek megugranak, azt nehéz pozitívumnak tekinteni. A 2021-es előirányzat szerint a védelmi sorra az idei 552 milliárddal szemben 706 milliárd került, míg rendvédelemre és közbiztonságra 872 milliárd helyett 974 milliárd.

Az Orbán-kormányok kapcsán rendszeres kritikaként merül fel évek óta, hogy az egészségügyre és az oktatásra nem költ. A most benyújtott törvénytervezet szerint mindkét terület jelentős többletforráshoz fog jutni. Oktatási tevékenységekre a 2020-as 2432 milliárddal szemben 2587 milliárd jut majd. Hogy a tamáskodóknak ne kelljen sokat gondolkodni, itt jelezzük, hogy mégis van itt is támadási felület, hiszen a felsőfokú oktatás esetében forráselvonás látszik a költségvetési törvényjavaslat szerint: 623 milliárd helyett 592 milliárdot kap ez a terület.

Az egészségügy nagyságrendileg 10 százalékkal nagyobb büdzséből gazdálkodhat a jövő évben, míg idén 3432 milliárdot kap, addig 2021-ben 3744 milliárd jut ennek a területnek. Elsősorban a növekvő nyugdíjkiadások miatt a társadalombiztosításra fordított összegek is számottevően gyarapodnak majd. Míg az ezévi büdzsében 6530 milliárddal számoltak, addig a következő esztendőben már 7525 milliárdot költ erre az ország. Ebből a nyugdíjak esetén a mostani 3580 milliárd helyett 4037 milliárdos összeg jut majd.

Brutális visszavágásról nem beszélhetünk, de a költségvetés spórolni kíván a Lakásügyek, települési és közösségi tevékenységek és szolgáltatások soron, hiszen ott az idei 752 milliárdnál 50 milliárddal kevesebb szerepel. Szintén kisebb összeget láthatunk Szórakoztató, kulturális, vallási tevékenységek és szolgáltatások esetén, ahol a sport és a kulturális tevékenységek is kisebb összeggel számolhatnak. Nem érinti ugyanakkor a megszorítás az egyházakat, hiszen hitéleti tevékenységre az ideihez képest 11 milliárddal többet szán a kormány.

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétettel harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG