3p
Hétfő kivételével minden napra jut egy adat a jövő héten, egyebek mellett hírt kapunk a magyar foglalkoztatottság alakulásáról és az ipar helyzetéről is. A KSH arról is jelent, hogy mennyi beruházás zajlik jelenleg az országban, és hogy mennyi pénzt lapátolnak hozzánk külföldről. Makronaptár.

A dömping kedden indul, ekkor közli a Központi Statisztikai Hivatal a foglalkoztatottság és munkanélküliség február és április közötti gördülő negyedéves adatait. A legutóbbi, január-márciusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 435 ezer volt, 67 ezerrel, 1,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta a január-márciusi időszakban 0,7 százalékkal 3,9 százalékra csökkent az egy évvel korábbihoz képest, a munkanélküliek átlagos létszáma pedig az egy évvel korábbihoz képest 29 ezerrel, 178 ezerre csökkent.

Szerdán a beruházások első negyedéves statisztikájáról kaphatunk majd képet a KSH jóvoltából. Ezek tavaly minden idők legnagyobb növekedési ütemével, 16,7 százalékkal nőttek az előző évi 16,0 százalékos visszaesést követően. A beruházások volumene a negyedik negyedévben 14,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az erőteljes növekedés továbbra is a 2014-2020-as európai uniós költségvetési ciklus forrásaiból finanszírozott fejlesztéseknek, a vállalkozások kapacitásbővítésének, valamint a lakás- és egyéb ingatlanberuházások élénkülésének köszönhető.

A hét második fele is akciódús lesz

A jelentés-sorozat csütörtökön folytatódik, ekkor közlik az ipari termelői árak áprilisi statisztikáját. Márciusban az ipari termelői árak összességében 3,5 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához viszonyítva. Ezen belül a belföldi értékesítési árak átlagosan 3,3 százalékkal nőttek, ezen belül a feldolgozóipar árai 3,2 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz mérten. Az ipar exportértékesítési árai 3,6 százalékkal haladták meg a tavaly márciusit.

Végezetül pénteken két adat is érkezik, ekkor tudunk meg többet a külkereskedelmi termékforgalom márciusi és első negyedéves alakulásáról, valamint a MLBKT is ekkor adja ki a beszerzésimenedzser-index májusi adatát. A külkereskedelemben az előzetes adatok szerint az első negyedévben a kivitel euróban számított értéke 3,4, a behozatalé 3,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a 2,097 milliárd euró külkereskedelmi aktívum alig 54 millió euróval volt kevesebb a tavalyinál.

Márciusban az export 3,8, az import 1,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A forgalom alakulásában szerepet játszott, hogy márciusban kettővel kevesebb munkanap volt, mint egy évvel korábban. A havi külkereskedelmi többlet 264 millió euróval 558 millió euróra csökkent.

Komoly kihívásokkal kell szembenézniük Orbánéknak - maguk alatt vágják a fát?

Az újabb Fidesz-KDNP kormány várhatóan tovább erősíti majd az egycentrumú magyar modell kiépítését. A versenyképesség folytatódó romlása, az EU-val való viszony kiéleződése, valamint az EU-támogatások 2020 utáni bizonytalan csökkenése azonban nagy kihívást jelenthet ennek a politikának a fenntartásában. A GKI szerint ráadásul a lakossági hitelfelvétel ösztönzése csak újabb problémákat generál. A Privátbankár.hi cikkéért kattints ide! >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG