4p
A Brexit-miniszter szerint a tárgyalások egyre kevésbé vágnak egybe a népakarattal.

Benyújtotta lemondását David Davis, brit EU-tagság megszűnésének folyamatát irányító brit miniszter. Indoklása szerint a brit kormány Brexit-politikájának iránya és taktikája miatt mind kevésbé valószínű a brit EU-tagságról két éve tartott népszavazás döntésének maradéktalan végrehajtása.

A Brexit-ügyi tárcát a kilépést pártolók szűk, 51,9 százalékos arányú győzelmével végződött referenduma után hozták létre, eddig Davis állt az élén. Kormányzati források szerint Steve Baker parlamenti államtitkár is távozott a tisztségéből, aki lényegében Davis helyettese volt.

A miniszter lemondását alig két nappal azután jelentette be, hogy Theresa May miniszterelnök és kabinetjének tagjai javaslatcsomagot fogadtak el az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnése után fenntartandó kereskedelmi kapcsolatok szabályozásáról. Ennek egyik lényeges eleme, hogy London közös szabadkereskedelmi térség létrehozását javasolja az EU-nak a fizikai áruk forgalmának szabályozására, biztosítva a zavartalan kereskedelmet Nagy-Britannia és az EU között a Brexit után is.

Túl nagy marad az együttműködés?

Az indítvány szerint a felek közös szabálygyűjteményt tartanának fenn minden áruféleség kétoldalú forgalmára. Emellett idővel egy olyan vámszabályozási rendszert is alkotnának, amelyben szükségtelen lenne a vámellenőrzés a kétoldalú kereskedelemben, olyan módon, mintha Nagy-Britannia és az Európai Unió kombinált vámtérséget alkotna.

Elvéreznek a britek – bedönti az ipart a Brexit?

Csak az idén 50 százalékkal zuhantak a beruházások 2018 első felében a brit autóiparban.További részletek >>>

A brit kabinet kollektív döntéssel hagyta jóvá a mintegy 120 oldalas indítványt. A BBC szerint David Davis és Boris Johnson is elfogadta az indítványcsomagot, bár a külügyminiszter hétvégi londoni sajtóbeszámolók szerint keresetlen - enyhébb trágárságokat sem nélkülöző - kifejezésekkel illette a dokumentumot: ez ugyanis jóval erősebb együttműködést indítványoz az EU-val, mint amilyent a keményvonalasok látni kívántak.

Davis Theresa Mayhez intézett levelében lemondását többek között azzal indokolja, hogy a dokumentumban javasolt közös áruforgalmi szabálygyűjtemény kiterjedt ellenőrzést enged az Európai Uniónak a brit gazdaság felett, és így nyilvánvalóan semmilyen értelemben nem tenné lehetővé a brit törvényalkotás feletti ellenőrzés visszaszerzését. Hozzátette: a mostani irányvonal a legjobb esetben is gyenge tárgyalási pozíciót eredményez London számára.

Leváltanák Mayt?

Válaszlevelében Theresa May elmondta, nem ért egyet Davis helyzetértékelésével, a javaslatcsomag ugyanis megkérdőjelezhetetlenül döntési jogköröket telepít vissza Brüsszeltől Londonba, és az uniós jog közvetlen hatálya megszűnik, amint az Egyesült Királyság kilép az EU-ból.

Brit sajtóinformációk szerint az alsóházi konzervatív frakció Brexit-párti tábora is lázadozik, és a frakción belül állítólag terjed egy levél, amely a vezetőváltási folyamat elindításának támogatására biztatja a képviselőket. A Konzervatív Párt szabálykönyve szerint egy ilyen folyamathoz az alsóházi képviselők legalább 15 százalékos támogatása szükséges, vagyis minimum 48 képviselőnek kellene aláírnia a kezdeményezést.

Egy ilyen minimális támogatással már teljes körű frakciószavazásra kellene bocsátani a bizalmatlansági indítványt, és a frakció egyszerű többségének - a jelenlegi létszám alapján 159 tory képviselőnek - támogatnia kellene ahhoz, hogy Theresa May távozzon a párt éléről és így a kormányfői tisztségből is.

A rettegőknek is elege van a kormányból – két éve lőtték hátba az EU-t

A brit választók kétharmada szerint a kormány rossz munkát végez a Brexit-tárgyalásokon, minimális relatív többségben vannak azok, akik most már rossz döntésnek tartják Nagy-Britannia kilépését az Európai Unióból. Ma két éve szavazták meg egyebek mellett a bevándorlástól rettegve a Brexitet. Részletek a Privátbankár.hu-n. >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG