Káncz Csaba a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltje az ellenzéki előválasztáson. A szerző nem tagja szerkesztőségünknek, külsősként publikál oldalainkon.
Az orosz-kínai tengely napról-napra erősebb, amint az új amerikai kormányzat sokszor a diplomáciában elfogadhatatlan, agresszív nyelvezetet használ a két nukleáris hatalommal szemben. A nyugati szankciók is közelebb hozzák a két országot: az év első négy hónapjában a kétoldalú kereskedelem 19,8 százalékkal nőtt éves alapon, 40.207 milliárd dollárra.
A Kínai Kommunista Párt szócsöve szerkesztőségi cikkében szögezi le, hogy a két ország még csak most kezdett el katonailag közeledni egymáshoz, az együttműködésnek ezen a területen még komoly kifutása lehet. A stratégiai együttműködés tovább mélyülhet, olyan szintre, hogy a két ország „valódi szövetséges lesz az amerikai hegemónia elleni konfrontációban”.
Feszültség a stratégiai kérdésben
A felszín alatt azonban orosz részről megjelent a félelem, hogy egy stratégiai területen Kína hamarosan kiszoríthatja őket. Itt a leolvadó arktikus térségben az északi tengeri út (NSR) vált neuralgikus kérdéssé. Az NSR-en keresztül szállított árumennyiség 4 éve még csak 9,7 millió tonna volt, de Putyin elnöki rendelettel célozta meg, hogy 2024-re ez a mennyiség 80 millió tonnára növekedjen. Moszkva a 9 millió négyzetkilométeres leolvadó arktikus térség 40 százalékát követeli magának, és azt „stratégiai erőforrás bázisának” tekinti.
Az orosz félelem abból táplálkozik, hogy Moszkvának nincsen pénze kiépíteni az infrastruktúrát az NSR mentén és a megvásárolni az út üzemeltetéséhez szükséges kiszolgáló hajókat. Ahogyan Vladimir Volgajev katonai szakértő a napokban kifejtette, az elmúlt hónapokban két aggasztó fejlemény is történt.
Egyrészről Peking két, saját fejlesztésű modern jégtörőt bocsátott vízre, miközben már építi a harmadikat – több kiszolgáló hajóval együtt. Ennek eredményeképpen a kínai szállító hajóknak a jövőben már nem lesz szükségük az orosz jégtörőkre az NSR-en. Ez lecsökkenti az orosz bevételeket, egyben az orosz befolyást az útvonalon.
Másrészről – és ez még aggasztóbb orosz szempontból – Peking bejelentette, hogy kínai kikötői kiszolgáló dokkokat fog építeni Murmanszkban, Szabettában, Arhangelszkben Tiksziben és Uzdenben. Az orosz északi kikötők ugyanis jelenleg még túlságosan alulfejlesztettek ahhoz, hogy nagyobb volumenű konténer forgalmat tudjanak kezelni.
Volgajev szerint a kínaiak már az NSR-t biztonságosabbnak tartják az orosz katonai infrastruktúra miatt, mint a Szuezi-csatornát. De a szakértő szerint, ha a kínaiak fogják felfejleszteni az északi orosz kikötőket, akkor domináns pozícióba fognak kerülni a jövőbeni konténer-kereskedelemben.
Az Antarktiszon is megy a kakaskodás
De nem csak a leolvadó arktikus térségben, hanem a 14,2 millió négyzetkilométer (!) kiterjedésű Déli-sarkvidéken (Antarktisz) is nő a geopolitikai hőmérséklet. Ez bizony nem véletlen, hiszen becslések szerint a vastag jégréteggel borított, ötödik legnagyobb kontinensnek számító térség alatt több tízmilliárd hordónyi kőolaj és földgáz lehet. A 12 ország részvételével 1959-ben megkötött Antarktisz Szerződés a kutatásokat helyezte előtérbe, az 1991-ben elfogadott Környezetvédelmi Jegyzőkönyv viszont már egyértelműen meg is tiltott hosszú időre mindennemű bányászati tevékenységet. Már csak az a kérdés, ezt ki tudja betartatni?
Peking a legaktívabb az Antarktiszon
Kína 1983-ban csatlakozott a szerződéshez, konzultatív státuszt kapott, majd a környezetvédelmi jegyzőkönyvnek is részese lett. Jelenleg kínai részről mutatkozik a leggyorsabban növekvő és költségeket nem kímélő aktivitás a Déli-sarkvidéken különös tekintettel az ásványi erőforrások felmérésére, s jelzésértékű, hogy 2017-ben Peking látta vendégül a felek konzultatív találkozóját. Az is figyelemreméltó, hogy egy orosz kutatói csoportnak sikerült átfúrnia 2015-ben a több mint háromezer méteres jégréteget és felszínre hoznia egy tiszta vízmintát a mélyben található Vosztok-tóból, ami kimondatlanul is jelzi, hogy előbb-utóbb nem a technológia lesz az akadálya az ottani ásványi erőforrások kiaknázásának.
Stratégák szerint a nemzetközi embargó ellenére a Déli-sarkvidéken üzemeltetett három kínai állandó bázison már be nem jelentett katonai eszközök is vannak. Peking ezen kívül még két olyan bázist is alapított, amely csak a nyári hónapokban üzemel. Mindezeken túl négy repteret létesített a térségben.
A jelentések szerint Peking a jeges kontinensen már kínai névvel látott el 350 pontot – kár, hogy azok többségét Ausztrália követeli magának. Canberra a térség 42 százalékát követeli magának, így nem véletlen, hogy Moszkvával is ütközőpályára került. A legtöbb orosz bázis bezárásra került a Szovjetunió összeomlása után, de az utóbbi időszakban négy állandó bázist és öt nyári tábort hozott létre Moszkva.
Az elmúlt hónapokban erőteljesen nőtt a geopolitikai feszültség Ausztrália és Kína között a térségben. Canberra ráadásul úgy érzi, hogy – akárcsak a Dél-kínai-tengeren - Peking az Antarktiszon sem veszi figyelembe a nemzetközi jogot és agresszívan borítja fel a status quót. A legutóbbi feszültség abból keletkezett, hogy mindkét ország óriási beton leszállópályát tervez építeni a térségben.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
Az amerikai diplomácia magas szinten képviselteti magát. 
