Ma találkoznak a német, a francia és az olasz vezetők egy kis olasz szigeten, hogy a szeptember 16-i pozsonyi EU-csúcs előtt megvitassák a Brexit-sokk utáni EU jövőképét. Bár az unióról fognak vitázni, mindhárom vezető fejében belpolitikai problémák kavarognak, hiszen már nyakukon vannak a sorsdöntő általános választások. A francia elnökválasztás és a német általános választás jövőre esedékes, az olasz általános választásokat pedig 2018 tavaszáig kell valamikor megtartani.
Az EU előtt álló kihívások óriásiak. A német Bertelsmann Alapítvány friss jelentése szerint a menekültáradat, illetve az euroövezet válságából eredő sok gazdasági megpróbáltatás példátlan feszültségnek teszi ki az európai tervet. Sőt az a veszély fenyeget, hogy a projekt kudarcot vall, miközben a magyaroktól, lengyelektől, franciáktól kezdve a németekkel és a britekkel bezárólag teret nyer a Brüsszel-ellenesség.
Merkel nem nyomja a víz alá Londont
Renzi olasz miniszterelnök a Brexit óta próbálja betölteni azt a politikai űrt az EU-ban, amelyet London kiesése okozott. Egyben eltökélt abban, hogy nem engedi Berlint egymagában dönteni az Unió jövőjéről. Róma ugyanis azt érzékeli, hogy a béna kacsa Hollande vezetésével Párizs nem mutat fel ellensúlyt sem Berlin, sem Brüsszel irányába.
|
| Káncz Csaba |
A pozsonyi informális EU-csúcs napirendjét biztonsági és védelmi kérdések fogják dominálni és Berlin nem hagyja, hogy London kiesésével megrendüljön az északi tengely. Ez a brit szigetektől a Baltikumig húzódik és a tengely államai egészen másképp állnak az orosz kihívástól elkezdve szabadkereskedelmi kérdésekig, mint a gazdaságilag hazavágott déli államok. Nem véletlen, hogy Michael Roth német EU-ügyi miniszter a napokban kijelentette, hogy London egy különleges státuszt tárgyalhat le az EU-val, köszönhetően a nagyságának és több évtizedes EU-tagságának.
Merkel nem sietteti London távozását sem az Unióból, ellentétben Junckerrel és a baloldali francia és német külügyminiszterekkel, akik a britek gyors távozásra kényszerítésével pánikot óhajtanak kelteni, amely elrettentene más EU tagállamokat a kilépéstől. A kilépés évtizedekig őrült ötletnek számított, de napjainkban például a holland közvélemény-kutatásokat vezető Geert Wilders népszavazást követel az EU tagságról – és az általános választások már jövő márciusban jönnek Hollandiában. Ezt követeli a Dán Néppárt is, amely a legnagyobb frakcióval bír a koppenhágai parlamentben, de egyelőre ellenzékben politizál.
Az olasz beteg
Franciaországban az EU-ellenesség még erősebb, mint Nagy Britanniában. Le Pen a francia kilépésről ("Frexit") szóló népszavazás ígéretével kampányol és jelenleg ő vezeti a népszerűségi listákat a jövő áprilisi elnökválasztás első fordulójára. S noha a felmérések szerint egy mérsékeltebb jelölt elpáholná a második fordulóban, erre azért nem lehet mérget venni. A mérsékelt konzervatív szavazók ugyanis olyan szinten háborodhatnak fel addigra a gazdasági mélyrepüléstől, a politikai osztály tehetetlenségétől és Berlin dominanciájától, hogy esetleg végül mégis beállhatnak Le Pen mögé.
Ausztriában október elején jön a megismételt elnökválasztás, ahol szintén az euroszkeptikus Norbert Hofer vezet. Ugyanabban a hónapban Olaszország is alkotmányos népszavazást tart a Szenátus reformjáról és Renzi miniszterelnök beígérte a lemondását, ha a nép nem szavazza meg a radikális átalakításokat. Itáliában az államadósság aránya a GDP-hez képest 133 százalékon áll, amely az EU-ban csupán Görögországban magasabb. A GDP 8 százalékkal, az ipari termelés pedig 25 százalékkal alacsonyabb szinten áll, mint a 2008-as krízist megelőzően. A DBRS nevű hitelminősítő a népszavazással összefüggő politikai bizonytalanságok és az olasz bankrendszer problémái miatt múlt pénteken megfigyelés alá vette Olaszország hitelbesorolását.
2017, mint politikai választóvonal
A fő gazdasági törésvonal Európában jelenleg nem a Nyugat és Kelet között van, hanem az euróövezeten belül, Észak és Dél között. Ez 2017 végéig nem fog változni, de a német és a francia általános választások után egy új euró-koncepció a kerülhet az európai nagypolitika döntéshozói elé.
Az euróövezet olyan országai, mint Spanyolország, Olaszország, Portugália, Franciaország és Görögország szívesen visszatérnének a saját valutájukhoz, mert az euró túlértékelt számukra és termékeik euróban kalkulálva az ázsiai konkurensekkel szemben versenyképtelenek. Ha egy jelentősebb leértékeléssel kilépnének az euró zónából, akkor visszanyerhetnének valamit a versenyképességükből, amit az euró-tagsággal fokozatosan elveszítettek.
Káncz Csaba jegyzete
A dollár nem ment vissza 340 alá. 
