4p
Salvini ma diadalittasan térhet vissza az olasz nagypolitika színpadára. Ha az EU egységének megbontásáról van szó, akkor a magyar miniszterelnök sem lehet messze – ő jövő vasárnap lép fel Rómában. Káncz Csaba jegyzete.
Matteo Salvini Emilia-Romagna régió központjában, Ravennába, 2020. január 24-én kampánybeszéd közben. Fotó: EPA / Pasquale Bove

Ma kulcsfontosságú, Olaszország- és az EU politikai dinamikáját is meghatározó regionális választásokat tartanak az észak-olasz Emilia-Romagna és a dél-olasz Kalábria tartományokban. A római kormányban tavaly szeptemberben bekövetkezett baloldali fordulat óta több felmérés is azt jelzi, hogy a Matteo Salvini (Liga), Silvio Berlusconi (FI) és Giorgia Meloni (FdI) összefogásával létrejött egyesült jobboldalnak minden esélye megvan arra, hogy mindkét tartományban súlyos csapást mérjen az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a Demokrata Párt (PD) koalíciójára.

Salvini ante portas

Pedig a 4,5 millió lakosú, évente 157 milliárd eurós GDP-vel bíró, fejlett Emilia-Romagna tartomány hagyományosan baloldali régió. Az alig 2 milliós Kalábria a 34 milliárd eurós éves GDP-jével Itália szegényházának számít és egykor a Liga a térséget az „ország piócájának” nevezte. Márpedig ma mindkét tartományban a Salvini vezette jobboldalnak áll a zászló.

Orbán Viktor nagy olasz harcostársa, Salvini tehát diadalittasan térhet vissza az olasz nagypolitika színpadára. Salvini célja az, hogy idén a régiók nagy részét bevegye partnereivel. Egy sor fontos régióban rendeznek ugyanis még választást, így Apuliában, Kampaniában, Toscanában, Ligúriában, valamint Venetóban. Ezekkel a remélt győzelmekkel Orbán „harcostársa” azt kívánja igazolni, hogy a jelenlegi kabinetnek nincs társadalmi támogatottsága, s irányváltásra van szükség Rómában - amit egy előrehozott választás testesítene meg.

A mai győzelem Emilia-Romagnában súlyos jobbegyenes lenne az egyébként is rogyadozó olasz kormánykoalíció számára, amely a múlt héten már emúgy is kapott egy balegyenest. Az M5S vezetője, Luigi Di Maio ugyanis lemondott a párt vezetőjeként (de megőrizte külügyminiszteri pozícióját), miután pártja népszerűsége hónapok óta hanyatlik, vezető tisztségviselők ugrottak ki a pártból és folyamatosak voltak a belharcok. Helyi megfigyelők szerint az M5S képtelen volt egy hatékony, kormányzóképes párttá válni az eredeti, frusztrált protest-mozgalomból.

Brutális kampány

A brit The Times értékelése szerint, ha sikerül visszaszereznie a hatalmat, akkor az olasz Liga vezére felújítja populista programját és helyreállítja a kapcsolatokat olyan kedvenc partnereivel, mint Putyin és Orbán. A politikus a kisvárosok segítségével igyekszik visszadolgozni magát a hatalomba, azaz követi Donald Trump és Boris Johnson példáját, és nagyon úgy néz ki, hogy megfelelő húrt talált el ezeken a településeken. Épp ezért a szélsőséges politikus az elmúlt hetekben végiglátogatott egy sor ilyen mezőgazdasági központot a tartományi választások előtt.

Tegyük hozzá, hogy Salvini ennél sokkal etikátlanabb kampánymódszereket is bevetett. Emilia-Romagna tartomány széhelyén, Bolognában például kamerák kíséretében látogatott ki egy külvárosi tömbházhoz és becsöngetett egy arab nevű lakóhoz. Miután megtudta, hogy tunéziai származású, megkérdezte a lakót, hogy ő is kábítószer-csempész-e?

Salvini aljas lépése diplomáciai botrányt okozott, nyíltan tiltakozott a „rasszista és szégyentelen” lépés ellen a tunéziai parlament elnökhelyettese. A Rómába rendelt tunéziai nagykövet pedig levelet írt az olasz szenátus vezetőjének, amelyben „megdöbbenését” fejezte ki a „nyomorúságos provokáció” miatt.

Orbán egy hét múlva megy

Káncz Csaba

Reális tehát az a várakozás, hogy legközelebb Salvini alakíthat koalíciós kormányt, benne az Olaszország Fivéreivel (FdI), amely még a Ligától is jobbra áll. Egy ilyen koalíció földrengést ígér az euróövezet, illetve az egész EU számára. Még akkor is, ha kezét megkötik a nemzetközi pénzügyi piacok.

De ha az EU egységének megbontásáról van szó, akkor a magyar miniszterelnök sem lehet messze. S valóban, február 4-én (az Európai Néppárt brüsszeli kongresszusával egyidőben) Orbán is felszólal Rómában az „Isten, Becsület, Haza: nemzeti konzervativizmus” című konferencián, többek között Salvinivel és Giorgia Melonival, az Olaszország Fivérei (FdI) párt vezetőjével, aki önmagát Mussolini szellemi örökösének tartja.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG