3p

Igazságosan kell elosztani az Európai Unióba érkező földgázt a tagországok között, az orosz gázszállítások korlátozása miatt pedig rendkívüli EU-csúcsot kell tartani júliusban Manfred Weber szerint.

Az Európai Néppárt (EPP) elnöke a Der Tagesspiegel című német lap vasárnapi számában közölt interjúban kiemelte, hogy az EU nem részese Oroszország Ukrajna ellen indított háborújának, de "háborús célpont", mert Vlagyimir Putyin orosz elnök "gyűlöli az életmódunkat", és "visszataszítónak tarja a szabadságot, demokráciát és a jogállamiságot".

Ezért "nehéz télre kell számítanunk", mert az orosz államfő eddigi tevékenysége alapján abból kell kiindulni, hogy tovább korlátozza vagy akár teljesen leállítja a földgázszállítást az EU-ba, erre pedig már most fel kell készülni - tette hozzá Manfred Weber.

Orbán Viktor miniszterelnök és Manfred Weber Budapesten egy korábbi felvételen. Viszonyuk jelenleg mélyponton van. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs
Orbán Viktor miniszterelnök és Manfred Weber Budapesten egy korábbi felvételen. Viszonyuk jelenleg mélyponton van. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Mint mondta, a tagországok állam-, illetve kormányfőit összefogó Európai Tanácsnak még júliusban rendkívüli ülést kell tartania, amelyen előkészítik az EU "vészhelyzeti ellátását" őszre és télre, idézte a politikust az MTI.

Feltétlenül dönteni kell a "kötelező érvényű energiaszolidaritásról" - húzta alá a német politikus, kifejtve: el kell kerülni a koronavírus-világjárvány első szakaszában kialakult "zűrzavart", amikor mindenki lezárta a határokat és "Európa kudarcot vallott".

A járvány elejét jellemző hektikus válságkezelés helyett előrelátóan kell dolgozni, fel kell készülni, "kötelező érvényű mechanizmusokat" kell kidolgozni a tározókban lévő földgáz "szolidáris" felhasználásáról, hogy "ne mindenki csak magával törődjön" - mondta Manfred Weber.

"Ezeknek a mechanizmusoknak működniük kell ősszel, amikor igazán komolyra fordulnak a dolgok" - jelentette ki az EU jobbközép pártjait összefogó EPP vezetője.

A politikus szerint a rendkívüli uniós csúcson "a gáz méltányos elosztását célzó kötelező intézkedésekről" kell dönteni. A közösség területén működő gáztározókat közösen kell üzemeltetni, mert elfogadhatatlan lenne, hogy a "szerencsés" tagországok feltöltött tározókkal, mások pedig energiahiánnyal sújtva vágnának neki az őszi-téli időszaknak.

A beszerzést is közösen kell intézni, hiszen csökkennének a fogyasztói árak, ha az EU tagjai együtt vásárolnának földgázt - mondta Manfred Weber.

Arra a felvetésre, hogy az EU-s szerződések alapján mindez nem tűnik könnyen megvalósíthatónak, rámutatott, hogy az unió működését szabályozó  Lisszaboni Szerződés valóban csak korlátozott hatásköröket biztosít az energiaágazatban, de ez így volt a koronavírus-világjárvány esetében is, és az EU mégis közösen szerezte be a vakcinákat.

Hozzátette, hogy át kell alakítani az EU-t, mert nincs felkészülve a jelenkor "viharaira", megpróbáltatásaira. A többi között kifejtette, hogy a járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozását szolgáló közös hitelfelvételhez hasonló "úttörő" megoldásokat kell alkalmazni a védelmi ipar összehangolt működésére, mert a NATO-n belül fel kell építeni egy "európai védelmi pillért".

Ha a Kalinyingrádból indított rakéták Varsót, Berlint és Koppenhágát is elérhetik, akkor nem elég például Berlin körül rakétavédelmi rendszert telepíteni tagállami, nemzeti szinten - húzta alá.

Arról is szólt, hogy a kül- és biztonságpolitikában szakítani kell a teljes egyetértésen alapuló döntéshozatallal.

"Elegem van abból, hogy Orbán Viktortól függünk külpolitikai kérdésekben vagy az uniós olajembargó ügyében" - mondta a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Majdnem 100 tonna aranyat őriznek Dél-Pesten
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 19:06
Megvan a nemzet aranytartaléka, a 94,7 tonnát biztonsággal őrzi Dél-Pesten a Magyar Nemzeti Bank – tudatta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke pénteken.
Makro / Külgazdaság Megint a Távol-Keleten kalapozik a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:01
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) a júliusban módosított finanszírozási terve alapján mandátumot adott egy kínai renminbiben denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott devizakötvény („pandakötvény”) kibocsátásának megszervezésére Magyarország részére – olvasható az ÁKK honlapján pénteken közzétett tájékoztatásban.
Makro / Külgazdaság Kiderült: egyáltalán nem kuriózum a magyar építőipar magára találása
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:56
Az euróövezetben is nőtt az ágazat termelése májusban.
Makro / Külgazdaság Ez se gyakori: azonos irányba mozgunk a románokkal
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:38
Nemcsak a magyar építőipari termelés nőtt májusban, hanem keleti szomszédainké is.
Makro / Külgazdaság Porszem került a svájciak precíz gépezetébe
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:11
Óraexportjuk 5,6 százalékkal csökkent júniusban.
Makro / Külgazdaság Kíváncsi, hogy olcsóbban vagy drágábban tankolhat hétvégén?
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 10:56
Ha a nagykereskedőkön múlik, akkor ugyanannyiért, mint pénteken.
Makro / Külgazdaság Bod Péter Ákos: Kárfelmérés és kárbecslés Trump vámemeléseinek három hónapja után
Bod Péter Ákos | 2025. július 18. 05:44
Az amerikai elnök januári beiktatása után eltelt időben nem lett Ukrajnában béke, a palesztin ügy sem oldódott meg – de ezen nem csodálkozhatunk. Ám a nagy amerikai vámemelés sem a megígért módon zajlott le. Legfeljebb az első felvonást láttuk, és nem tudni, műsor-e a műsor. Kétrészes kamaradarab vagy öt felvonásos királydráma? Mintha még nem lenne megírva a szövegkönyv. Lapcsoportunk, a Klasszis Média állandó szerzője, a volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár írása.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor megmagyarázta, miért dadogott Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 19:29
A miniszterelnök egy interjúban arról is beszélt, mikor lesz látható a repülőrajt.
Makro / Külgazdaság Micsoda hét: újabb árcsökkenés jön a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 13:27
A héten már másodjára megy lejjebb az egyik üzemanyagfajta ára. 
Makro / Külgazdaság Minden oka megvan, hogy jókedve legyen a Morgan Stanley-nek
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 18:03
A Morgan Stanley, az egyik legnagyobb amerikai bank a vártnál nagyobb második negyedéves nyereségről és bevételről számolt be szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG