3p
Néhány éve felfedeztek egy új anyagot, és ezzel felértékelődött egy régi. A jó öreg grafitról van szó, amit már 150 éve használunk ceruzaként. Most azonban ennek egy egészen érdekes változatát sikerült kinyerni, ami erősebb az acélnál, viszont könnyű és rugalmas, emellett remek áramvezető. Csakhogy tiszta grafit kell hozzá.

Az anyagot grafénnek nevezték el, ezt teljesen tiszta grafitból lehet előállítani (ami csak szénből áll). A grafitból levesznek egy mindössze egy atom vastagságú, azaz gyakorlatilag kétdimenziós réteget, és már meg is van az anyag. Legfőbb felhasználási területe egyelőre a lítium-ionos akkumulátorok gyártása, miután jelentősen megnövelhető általa az akkumulátor kapacitása. Ilyen akkumulátorokat használunk a mobiltelefonokhoz, és ezzel működnek az elektromos autók is.

Svéd bánya, kínai munkaigény

Egyetlen gond van: nem áll rendelkezésre korlátlan mennyiségben, illetve a legtöbb bánya esetében magas az előállítás költsége. A tiszta grafitot nem egyszerű fellelni, de egy korábbi ausztrál aranybánya vállalat, a Talga talált egy ilyen helyet Svédországban, a sarkkörön túl. A Bloomberg szerint megszerezte a bányászati jogot egy kanadai cégtől, amely ott korábban aranyat és rezet hozott felszínre.

Eddig a grafit legnagyobb részét Kínában bányászták, de ott nincs tiszta grafit, hanem különböző ércek vannak, melyekben kisebb mennyiségben lelhető fel az anyag. Ezt bonyodalmas eljárással, az olcsó munkaerő igénybevételével nyerik ki az ércből. A svéd lelőhelyen viszont rendkívül tiszta grafit található, amelyet tömbökre vágva lehet a felszínre hozni. A sikerhez azonban ez nem elég: a cég azt tervezi, hogy a helyszínen feldolgozóüzemet épít, amely magát a grafént állítja elő, és ezzel fog betörni a kínaiak által uralt piacra.

Korlátlan kereslet

A grafén tömeges felhasználását mindeddig az előállítás költsége és a viszonylag szerény előállított mennyiség korlátozta. A Bloomberg szerint az előállítás költsége tonnánként 30 ezer dollárnál kezdődik, és mindössze ezer tonnát gyártottak évente. Az ausztrál cég azonban úgy kalkulál, hogy ha beindul a termelés, tonnánként akár 350 dollárért is elő tudja állítani az anyagot. Azt tervezi, hogy 2018-ban már 46 ezer tonna grafitot és 1000 tonna grafént fog termelni, annyit, amennyi tavaly a világ teljes termelése volt.

A kereslet önmagában a grafit iránt is óriási. A lítium-ion akkumulátorgyártók már most évente 80 ezer tonnát használnak fel, ez a mennyiség 2020-ban már várhatóan 250 ezer tonna lesz. A következő 5 évben 12 nagy gyár áll üzembe, köztük a Tesla nevadai óriásgyára, a Daimler németországi gyára, és csak Kínában még 7 másik üzem. A grafitbányák lehetőségei most korlátlanok, az akkumulátorgyártók vadásznak azokra a kitermelőkre, akikkel hosszú távú szerződést tudnak kötni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG