3p

Miért van jobb helyzetben Csehország Magyarországnál? A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke erre kereste a válaszokat legújabb írásában.

Mint azt a Magyar Nemzetben megjelent véleménycikkében az MNB elnöke kezdi: a közelünkben van egy olyan példa, amit már egyszer megtaláltunk, de később szem elől tévesztettünk: ez a példa Csehország. Szerinte a cseh gazdasági modell több tanulsággal is szolgál számunkra, ezért érdemes folytatni a cseh-magyar helyzetkép összehasonlítását. 

Prága (Fotó: Pixabay)
Prága (Fotó: Pixabay)

Három szempontot vizsgál:

  • Hol vannak a cseh modell előnyei és hogyan hozhatnánk be a hátrányainkat?
  • Hol vannak a magyar modellben olyan előnyök a cseh modellhez képest, ahol még növelhetnénk is az előnyt?
  • Hol vannak a jövő lehetőségei, amelyek most formálódnak, ahol a magyar modell gyorsabb és eredményesebb lehet, mint a cseh?

Matolcsy György egyúttal megjegyzi azt is, hogy a múlt adottságai rendelkeznek egy sajátos tulajdonsággal: mintha a „kamatos kamat” alapján működnének. Példaként hozza a demográfiai helyzetet. Mint emlékeztet: 1990-ben a két ország népessége még közel azonos volt, mindkettő 10,4 millió főt tett ki. Mára 900 ezer fős a cseh demográfiai előny. Ez két tényezőnek köszönhető: a magasabb cseh születésszámnak és a sokkal magasabb magyar halálozási adatnak. A csehek már elérték az évi 110 ezer újszülöttet, mi több mint 15 ezer újszülöttel maradunk el ettől – jegyzi meg.

Ezen túlmenően a két ország örökségénél egy sor területen működik a „kamatos kamat” törvénye – írja az MNB elnöke. 15 példát hoz erre. Köztük olyat, hogy a második világháború előtt a cseh gazdaságban az ipar aránya másfélszerese volt a magyarnak, majd Csehszlovákia elkerülte a súlyos makrogazdasági egyensúlytalanságokat, valamint a hiperinflációt is.

Továbbá egy főre jutó fejlettség terén Csehország ma az EU-27 átlag 94.1 százalékát, mi viszont a 74 százalékát érjük el. A cseh gazdaságot folyamatosan a magas beruházási ráta és a hatékony tőkefelhalmozás jellemzi. A feldolgozóipar belföldi hozzáadott értéke magasabb a magyarnál. A munkaerőpiac az elmúlt 30 évben kisebb ciklusokat mutatott a magyarnál. A cseh gazdaság sérülékenysége is alacsony, valamint a költségvetési politikájuk is erősen anticiklikus volt.

Ezek az örökölt előnyök a cseh modell kiszámíthatóbb, fokozatos, a korábbi értékeket megőrző, a sokkokat elkerülő működéséből erednek – jegyezte meg Matolcsy György.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG