Kedden 89 éves korában elhunyt Leonyid Kravcsuk, a független Ukrajna első elnöke. Hat nappal élte túl Sztanyiszlav Suskevicset, a független Fehéroroszország első államfőjét és 15 évvel Borisz Jelcint, Oroszország első számú vezetőjét. Ők hárman 1991. december 8-án írták alá a Független Államok Közösségének (FÁK) megalapításáról rendelkező szerződést, amivel formailag megágyaztak a Szovjetunió szétesésének.
Ez 1991. december 25-én be is következett, egy hatalmas birodalom a szemünk előtt omlott össze, sok millió tévénézőben maradtak meg ennek jelképes percei, amikor aznap este a Kremlben lassan levonták a szovjet zászlót. Milliók sírtak akkor a hatalmas Oroszországban, ki örömében, ki bánatában, szerintem többen voltak az utóbbiak és a későbbi évtizedekben, egészen mostanáig látszott-látszik is, hogy még mindig rengetegen sírják vissza a szovjet időket. Vlagyimir Putyin nyíltan visszaépíti ezt és látható, hogy háborúi (csecsenföldi, grúziai, ukrajnai), az egész gazdasági-politikai építkezése, az úgynevezett közel külföld (volt szovjet tagköztársaságok többsége) Moszkvától való függőségének erősítése ezt szolgálja.
A birodalom sírásói közé sorolhatjuk a még élő Mihail Gorbacsovot is, aki annak idején a Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP) főtitkáraként berobbant a szovjet és nemzetközi közéletbe. A nagybetűs Peresztrojka (átépítés=reformok) és a Glasznoszty (nyilvánosság, nyíltság, átláthatóság) ugyancsak bevonult a történelembe és sokan pont a gorbacsovi bátorságot teszik meg a folyamat elejének, vagyis tőle is származtatják a birodalom formális széthullásának kezdetét.
A három említett sírásó közül Jelcin volt a nyersebb, ő ugrott fel a tank tetejére és mondott lelkesítő beszédet 1991-ben a moszkvai Fehér Ház (az Orosz Föderáció parlamentjének épülete) előtt és ő volt inkább a médiasztár. Vele azonosították az egész szovjet-orosz birodalmat később is, a többieket árnyékba szorította. Az erjedés már alatta is megkezdődött Oroszországban, kinyílt az ország, sokan mentek világot látni, a gazdaság még ment, felnőtt egy szupergazdag réteg, amelyik az állami vagyon lenyúlásából jól élt. A hanyatlás felgyorsulását azonban már nem érte meg, azt a volt KGB-s főtiszt, a mostani diktátor jöttéhez lehet kötni.
Jelcinhez képest Suskevics szürke eminenciás volt, nem voltak heves kirohanásai, egyesek puhánynak is tartották. Értelmiségi családból származott, szülei irodalmárok voltak, ő maga tudós fizikusként nagy elismerést szerzett, tisztelet övezte. Sokáig egyetemi vezető volt, majd képviselő lett, s megválasztották a belarusz legfelsőbb tanács alelnökének.
Nem nagy pálya, mondhatnánk, de hirtelen felértékelődött ez a titulusa: 1991 emlékezetes augusztusában sikertelen puccs volt Gorbacsov ellen, s a puccsistákat Suskevics „főnöke”, Nyikolaj Gyementyej is támogatta. A tábornokok elbukott akciója miatt mennie kellett, így Suskevics lett az ország első embere. Ebben a minőségében jutott el hozzá Gorbacsovnak az az ötlete, hogy meg kell reformálni a szövetségi szerződést, de ezt ellenezte és aláírta Jelcinnel és Kravcsukkal a FÁK-szerződést.
Az 1994-es első elnökválasztáson csak a negyedik lett, mert akkor már beindult a keménykezű nagyfőnök, a mostani elnök, Alajkszandr Lukasenka gépezete, amelyik korrupciós vádakkal támadta őt, végül elérve a lemondását a parlamenti elnöki tisztségről. Lukasenka lett az elnök és hatalmát kegyetlenül megszilárdította. Suskevics egy ellenzéki pártot vezetve 2018-ig a politikában maradt, de egészségi állapota miatt egyre kevesebbet szerepelt. Jó egy éve koronavírusos lett, kórházba is került, de egy rövid jobbulás után szervezete felmondta a szolgálatot.
Kravcsuk dinamikusabb volt belarusz kollégájánál. Gyorsan haladt a pártranglétrán, majd az ukrán legfelsőbb tanács elnöke lett. Ilyen minőségében közel került a legfelsőbb szovjet politikai körökhöz. Hevesen ellenezte a Gorbacsov által utolsóként bedobott ötletet, vagyis az úgynevezett új szövetségi szerződést, így került a figyelem középpontjába, majd 61 százalékos szavazataránnyal elnöknek választották. 1991 decembere és 1994 tavasza között töltötte be a függetlenné vált Ukrajna államfői tisztségét.
Stílusa kisimultabb volt mint Jelciné, érett, megfontolt, olykor ravasz is volt, gyakran mondogatta: „Maemo, so maemo”, vagyis „az van, amink van”, ebbe bármit bele lehetett magyarázni.
És bele is kellett, főleg 1993-1994 során, amikor – milyen érdekes párhuzam a mostani történésekkel – épp az ország ipari fellegvárának számító Donbaszban lázongani kezdtek a bányászok és az iparvállalatok dolgozói, mert folyamatosan késve kapták meg a fizetésüket. Kemény idők voltak, Kravcsuk nem tudta elég hatékonyan megszervezni az ellátást, végül egy előrehozott elnökválasztáson (38-31 százalékos szavazataránnyal) az egyik iparbáró, Leonyid Kucsma kiütötte őt a hatalomból.
Emlékezetes interjút adott 2011-ben, a függetlenné válás 20-dik évfordulóján a Deutsche Wellének. Abban keserűen jegyezte meg, hogy reményeinek nagy része nem vált valóra.
„Azt hittem, hogy Ukrajna demokratikus, civilizált, gazdag európai ország lesz, amelyiknek nagy lehetőségei vannak. Hittem azt is, hogy a hagyományosan magas erkölcsi mércéjű és mélyen vallásos ukrán nép tisztelni fogja saját történelmét. De mindez nem történt meg” - mondta csalódottan.
Kravcsuk 2020 júliusától a kelet-ukrajnai válság rendezésére létrehozott, háromoldalú, Ukrajna, Oroszország és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselőiből álló kontaktcsoport ukrán küldöttségét vezette, de már tavaly felerősödtek szívpanaszai és egyre súlyosabb állapotba került.
Volodimir Zelenszkij videoüzenetben búcsúzott tőle, kiemelve, hogy Kravcsuk nem egyszerűen csak egy hétköznapi politikus volt, hanem egy olyan személyiség, aki mindig megtalálta a megfelelő szavakat, amiket minden ukrán megértett, őszintén tudott a nyelvükön beszélni.
„Gyerekként átélte a háborút, a megszállást, tudja tehát, hogy mi a szabadság. Békét akart ennek az országnak. Hiszem, hogy mi elérjük ezt” - hangoztatta a mostani elnök.
Rengeteg ember pénze ragadt bent.
