2p
Ausztria ismét meghosszabbítaná a határellenőrzést, beterjesztették az EB-nek a kérvényt.
Jelölőoszlopok a magyar-osztrák határon Hegyeshalom közelében 2016. szeptember 19-én. Az osztrák hatóságok elkezdték kijelölni Hegyeshalomnál a magyar-osztrák határszakaszon építendő kerítés nyomvonalát. MTI Fotó: Krizsán Csaba

Wolfgang Sobotka osztrák belügyminiszter elmondása szerint reménykednek abban, hogy az Európai Bizottság is támogatja őket a lezárással kapcsolatban. Az Európai Unió tagországainak uniós ügyekkel foglalkozó miniszterei a közösség általános ügyekért felelős tanácsaként egyébként még február elején adtak engedélyt az ideiglenes határzár 3 hónapos meghosszabbítására, ezt bővítenék most tovább az osztrákok. Sobotka szerint a májusban lejáró felhatalmazást annak ellenére is meg kell hosszabbítani, hogy a menekültek száma csökken.

A belügyminiszter emellett továbbra is szükségesnek tartja ezeket a nemzeti, tagállami szintű intézkedéseket, ameddig nem megfelelő az uniós külső határ védelme, "a közrend és a közbiztonság érdekében egész egyszerűen tudnunk kell, hogy ki érkezik országunkba" - mondta az osztrák belügyminiszter. A jobbközép Osztrák Néppárt (ÖVP) politikusa hozzátette, hogy Brüsszel várhatóan támogatja a kezdeményezést, és a határellenőrzés újabb meghosszabbítását javasolja majd az ügyről döntő tagállami szakminisztereknek.

Honnan jönnek?

A Berliner Morgenpost című lap értesülése szerint a határellenőrzést végző szövetségi rendőrség az év első három hónapjában összesen 13 184 illegális határátlépést regisztrált. Az érkezők nagyjából egyharmada - 4557 ember - az osztrák-bajor határon lépett be Németországba. Svájc felől 1880 ember, Franciaország felől 1052 ember lépett be illegálisan. További 2575 illegális határátlépést a repülőtereken regisztráltak. A legnagyobb csoportot 1094 fővel az afgán állampolgárok alkották, utánuk 1039 fővel a szíriaiak következnek. Nagyobb számban regisztráltak még nigériai, iraki, albániai és eritreai állampolgárokat is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Topmilliárdosok vallottak a vagyonadóról: kiderült, mit gondolnak a jelenlegi tervezetről
Imre Lőrinc | 2026. október 12. 08:02
Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu három, A 100 leggazdagabb című kiadványban szereplő milliárdos véleményét kérdezte az október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezetről. Nagy Eleket és Scheer Sándort a 100 milliárd forint feletti, Bojár Gábort pedig az 50 milliárd forint feletti kategóriából érte el a portál.
Makro / Külgazdaság Eximbank-ügy: újabb cég üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:31
Visszautasította a működésével kapcsolatos politikai összefonódásra vonatkozó feltételezéseket és vitatta a vagyonvesztésre vonatkozó kijelentéseket az Exim exportösztönző magántőkealap kezelője, a GB & Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
Makro / Külgazdaság Hamarosan kiderül, mennyit kerestünk augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:16
A jövő héten az augusztusi építőipari, ipari és kereseti adatokat teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Egyre több hazai kkv számol a terhek növekedésével
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 09:52
Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon – derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
Makro / Külgazdaság Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek
Imre Lőrinc | 2026. október 11. 06:04
Elkészítette a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a magyar gazdaságra vonatkozó részletes értékelését, amiben több reformintézkedést is javasol a kormánynak. Szerintük ezek a lépések a növekedés beindítása, a költségvetési egyensúly megtalálása és az euróövezethez való csatlakozás szempontjából is fontosak lennének. Az IMF legfontosabb megállapításait a kormány már eddig bejelentett intézkedéseivel és ígéreteivel is összevetettük.
Makro / Külgazdaság A szállásadók abban reménykednek, megfontolja kérésüket a kormány
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:44
Szeretnék, ha egy évvel meghosszabbodna a budapesti szálláshelynyitási moratórium és ha eltörölnék a kiadható napok számának önkormányzati meghatározását.
Makro / Külgazdaság Varga Mihály szerint az euró nem csodaszer
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 15:14
Az euró bevezetése Magyarország javára válhat, azonban a csatlakozás időpontjánál fontosabb, hogy a magyar gazdaság megfelelően felkészüljön a közös valuta átvételére – jelentette ki Varga Mihály a Fidesz-hez szorosan kötődő Magyar Polgári Együttműködés Egyesület Polgári Gondola rendezvényén. A jegybankelnök hangsúlyozta: az euró nem csodaszer, így önmagában nem jelent megoldást a gazdasági kihívásokra, ezért a cél nem a gyors, hanem a sikeres euróövezeti csatlakozás.
Makro / Külgazdaság Arcunkra fagyhat a mosoly jövő héten a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 13:22
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő előrejelzése szerint a közel-keleti hírek és a gazdasági folyamatok miatt a jövő héten drágább fogunk tankolni.
Makro / Külgazdaság Zelenszkij kiakadt: meglepő egyezségre jutott Donald Trump és Vlagyimir Putyin
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 09:52
Oroszország exportálhat dízelt Amerikába és a világpiacra.
Makro / Külgazdaság A rácsok mögött lévő 7. leggazdagabb magyar cége üzent Kapitány Istvánnak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 08:38
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter tegnapi bejelentésére reagálva az Indotek Group Marketing és Kommunikációs Igazgatósága a csatolt tájékoztatást teszi közzé. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG