1p
Az előzetesnek megfelelő számokat közölt a márciusi hiányról az NGM - az áfafizetés felpörgött, de a tranzakciós illetékből nem nagyon lesz meg a terv.

Nem rossz ez az 56 százalék

Az előzetes adatoknak megfelelően az államháztartás központi alrendszerének hiánya márciusban 154,1 milliárd forint volt, az első három hónapban a deficit 493,6 milliárd forintot tett ki, ami az éves előirányzat 56,0 százaléka - derül ki a hétfőn közzétett végleges adatokból.

Szakértők szerint az 56 százalékos márciusi teljesülés "messze jobb" az előző évek statisztikáinál, így nem ad okot az aggodalomra. Sokan kételyeket fogalmaznak meg az e-útdíjból és a pénztárgépek központi bekötéséből származó költségvetési bevételek teljesülése kapcsán, de ezekre szakértői értékelés szerint  fedezetet nyújthat a költségvetés mintegy 400 milliárd forintos tartaléka.

Az áfafizetés pörög, a tranzakciós illetéket ahol tudjuk, kerüljük

223 milliárd forinttal több volt a központi költségvetés március havi bevétele, mint tavaly. Ennek hátterében egyrészt egyes adóbevételek - főként az általános forgalmi adó - előző évet meghaladó befizetései, valamint az idén bevezetett új adónemekből befolyt bevételek, másrészt pedig a központi költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok magasabb összegű bevételei állnak.

Áfából már befolyt a terv 20 százaléka, jövedéki adóból a 19 százaléka. Az idei évre tervezett kisadózók tételes adója (kata) csak 5,5 százaléknál tart, a kisvállalkozói adóból (kivából) pedig még csak a terv 0,7 százaléka folyt be. Míg a bankadó majdnem 25 százalékos teljesülésnél jár, a tranzakciós illetékből még az éves terv 10 százalékát sem fizettük be az első negyedévben.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nem véletlenül említette a költségvetési tervek kockázatai között a tranzakciós illetéket a konvergenciaprogram bemutatásakor: ebből az elmaradás 80 milliárd forint körül lehet. Varga szerint ez egy nehezen tervezhető tétel volt, de a piac nagyon gyorsan alkalmazkodott, számlák és utalások összevonásával - emiatt is lett kevesebb eddig a bevétel. Varga szerint nem valószínű, hogy megemelik az adókulcsot, a kieső részt a tartalékok terhére pótolhatják.

Azért a kiadás is több

A kiadások összege az NGM részletes számai szerint 125 milliárddal volt magasabb márciusban, mint tavaly. Ez elsősorban a költségvetési szervek és szakmai fejezeti kezelésű  előirányzatok kiadásainak idei nagyobb összegű teljesülésével függ össze.

A költségvetési szervek bevételeinek és kiadásainak alakulásában kiemelt szerepet játszanak a 2012. május 1-jétől, valamint a 2013. január 1-jétől átvett önkormányzati intézmények - írja az NGM.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Élőben kapcsoljuk Mellár Tamást – a Klasszis Klub Live stúdiójában
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 15:15
A közgazdász, a KSH volt elnöke fél 4-től a Klasszis Média YouTube-csatornáján válaszol a mi és olvasóink, nézőink kérdéseire.
Makro / Külgazdaság Jó hír jött az euróövezetből
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 14:39
Az euróövezetben és az Európai Unióban éves és havi szinten egyaránt csökkentek az ipari termelői árak decemberben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint.
Makro / Külgazdaság A szebbik arcát vette elő az olasz infláció
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 13:22
Olaszországban az elemzők által vártnak megfelelő mértékben, 1,0 százalékkal, 2024 októbere óta a leglassabb ütemben nőttek a fogyasztói árak januárban éves összevetésben – derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat szerdán közzétett előzetes adataiból.
Makro / Külgazdaság Több mint 4 milliárd forintba kerültek a magán CT/MR berendezések az államnak
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 13:03
Az utolsó képalkotó berendezéseket is megvette az állam a magánegészségügyi cégektől. Hiszen 2025. november 1-jétől csak állami intézményben végezhetőek ezek a vizsgálatok. 
Makro / Külgazdaság Van ok az örömre az euróövezetben, ha az inflációra néznek
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:23
Javult az adat.
Makro / Külgazdaság Fontos találkozót rendeznek pénteken, az olaj árfolyama gyorsan megindulhat
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 09:28
Pénteken tárgyalhat az Egyesült Államok Iránnal.
Makro / Külgazdaság Kérdezzen Ön is Mellár Tamástól – ma délután, a Klasszis Klub Live-ban
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 08:41
A Klasszis Média immár 6. évfolyamában járó egyórás élő adásának mai vendége a közgazdász, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke lesz. Amelyben szokás szerint nemcsak mi kérdezünk, hanem ezt olvasóink is megtehetik, akár előzetesen, akár a Klasszis Média YouTube-csatornáján, illetve az Mfor és a Privátbankár Facebook-oldalán közvetített adás során.
Makro / Külgazdaság Az orosz-ukrán háború dönti el, hogy mi lesz Trumpék indiai megállapodásából hosszabb távon
Imre Lőrinc | 2026. február 4. 05:44
Hosszú várakozás után végre kereskedelmi megállapodást kötött egymással az Egyesült Államok és India, ami Oroszország számára lehet a legrosszabb hír. Bár hosszabb távon nem valószínű, hogy India teljesen lemondana az orosz kőolajról, az egyezmény fontos jelzés lehet Vlagyimir Putyinnak, hogy átgondolja az orosz-ukrán háború folytatásával kapcsolatos álláspontját.
Makro / Külgazdaság Zuhan az orosz energiaexport, de Putyin egyelőre nem lassít Ukrajnában
Wéber Balázs | 2026. február 3. 18:40
Mimimum két évtizede nem volt olyan alacsony az olaj- és gázexportból származó bevételek aránya az orosz költségvetésen belül, mint tavaly. Ennek ellenére Putyinnak esze ágában sincs visszafogni a háborút, inkább adót emel és hozzányúl a Nemzeti Vagyonalap tartalékaihoz. Nagyító alatt ezúttal az orosz háborús költségvetés.
Makro / Külgazdaság Hogyan lesz ebből magyar gazdasági növekedés?
Privátbankár.hu | 2026. február 3. 14:01
Miközben a magyar gazdaság stagnált, más régiós országokban szárnyalt a GDP. Úgy tűnik, a magyar gazdaság irányítói nem találják a megfelelő irányt. Többek között ezekről beszélt kollégánk, Király Béla az ATV Start műsorában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG