2p

Soha nem látott mélységben süllyedt az irányadó kamat. 

A kínai központi bank történelmi mélypontra, 3,35 százalékra csökkentette az egyéves hitelek referenciakamatát (Loan Prime Rate/LPR) az eddigi 3,45 százalékról hétfői döntésével, és ugyancsak rekordalacsonyra vitte le az ötéves lejáratú hitel kamatát, 3,95 százalékról, 3,85 százalékra. Elemzők azzal számoltak, hogy a jegybank nem változtat a kamatszinten.

Az ötéves kamat tavaly június óta februárban változott először, az addigi 4,20 százalékról 3,95 százalékra, és ezt vitték lejjebb hétfőn 3,85 százalékra. Az egyéves kamat 2022 augusztusa óta háromszor módosult: tavaly júniusban 3,65 százalékról 3,55 százalékra, augusztusban 3,45 százalékra és most hétfőn 3,35 százalékra.

A kínai központi bank ugyancsak hétfőn az eddigi 1,8 százalékról 1,7 százalékra mérsékelte középtávú likviditási hiteleinek (MLF) kamatát, amelyet utoljára tavaly augusztusban csökkentett, akkor szintén 10 bázisponttal. Az MLF a kínai jegybank által a kereskedelmi bankok likviditásának biztosítására használt fontos hitelezési eszköz, amely közvetlenül befolyásolja az LPR kamatlábat. Az LPR 2019 augusztusában lett az új benchmark a kínai központi bank kamatreformja után. 2020-tól a jegybank megköveteli a bankoktól, hogy az új hitelek kamatainak meghatározásakor az LPR-t vegyék alapul. Az ötéves kamatláb közvetlenül befolyásolja a jelzáloghitelek költségét, az éves kamatláb pedig az összes többi hitelét.

A kínai jegybank hétfői közleménye szerint a kamatcsökkentésre a gazdaság pénzügyi támogatásának a növelése érdekében került sor. Kínában a gazdaság növekedése a második negyedévben bő egy éve legkisebb ütemű volt, részben a fogyasztói kiadások lassulása miatt. Elemzők szerint a kamatcsökkentés hatása valószínűleg korlátozott lesz, mivel a szerény csökkentés nem lesz elég ahhoz, hogy jelentősen élénkítse a háztartások és a vállalkozások hitelfelvételét. (MTI) 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Majdnem 100 tonna aranyat őriznek Dél-Pesten
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 19:06
Megvan a nemzet aranytartaléka, a 94,7 tonnát biztonsággal őrzi Dél-Pesten a Magyar Nemzeti Bank – tudatta az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke pénteken.
Makro / Külgazdaság Megint a Távol-Keleten kalapozik a magyar kormány
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 18:01
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) a júliusban módosított finanszírozási terve alapján mandátumot adott egy kínai renminbiben denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott devizakötvény („pandakötvény”) kibocsátásának megszervezésére Magyarország részére – olvasható az ÁKK honlapján pénteken közzétett tájékoztatásban.
Makro / Külgazdaság Kiderült: egyáltalán nem kuriózum a magyar építőipar magára találása
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:56
Az euróövezetben is nőtt az ágazat termelése májusban.
Makro / Külgazdaság Ez se gyakori: azonos irányba mozgunk a románokkal
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:38
Nemcsak a magyar építőipari termelés nőtt májusban, hanem keleti szomszédainké is.
Makro / Külgazdaság Porszem került a svájciak precíz gépezetébe
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 11:11
Óraexportjuk 5,6 százalékkal csökkent júniusban.
Makro / Külgazdaság Kíváncsi, hogy olcsóbban vagy drágábban tankolhat hétvégén?
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 10:56
Ha a nagykereskedőkön múlik, akkor ugyanannyiért, mint pénteken.
Makro / Külgazdaság Bod Péter Ákos: Kárfelmérés és kárbecslés Trump vámemeléseinek három hónapja után
Bod Péter Ákos | 2025. július 18. 05:44
Az amerikai elnök januári beiktatása után eltelt időben nem lett Ukrajnában béke, a palesztin ügy sem oldódott meg – de ezen nem csodálkozhatunk. Ám a nagy amerikai vámemelés sem a megígért módon zajlott le. Legfeljebb az első felvonást láttuk, és nem tudni, műsor-e a műsor. Kétrészes kamaradarab vagy öt felvonásos királydráma? Mintha még nem lenne megírva a szövegkönyv. Lapcsoportunk, a Klasszis Média állandó szerzője, a volt jegybankelnök, közgazdász, egyetemi tanár írása.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor megmagyarázta, miért dadogott Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 19:29
A miniszterelnök egy interjúban arról is beszélt, mikor lesz látható a repülőrajt.
Makro / Külgazdaság Micsoda hét: újabb árcsökkenés jön a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 13:27
A héten már másodjára megy lejjebb az egyik üzemanyagfajta ára. 
Makro / Külgazdaság Minden oka megvan, hogy jókedve legyen a Morgan Stanley-nek
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 18:03
A Morgan Stanley, az egyik legnagyobb amerikai bank a vártnál nagyobb második negyedéves nyereségről és bevételről számolt be szerdán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG