2p
Jóval a becslések alatt teljesített a kiskereskedelmi forgalom áprilisban.

Áprilisban 6 százalékkal bővült a kiskereskedelem volumene éves alapon naptárhatástól megtisztítva, az ING vezető makrogazdasági elemzője szerint azonban ez bőven elmarad a 7,5 százalékos piaci várakozástól. A második negyedév első adatai az előző negyedév átlagos teljesítményét is alulmúlta.

Virovácz Péter szerint a lassabb bővülés mögött az élelmiszertermék jellegű boltok forgalmának mindösszesen 2,6 százalékos éves bővülése áll. Vélhetően a választások előtti egyszeri bónusz kifizetések és Erzsébet utalványok elköltése már márciusban megtörténhetett, így az áprilisi adatokban ezek már nem jelenhettek meg, ugyanakkor az áprilisra eső húsvét is torzította az adatokat.

A második félév más lassulást hozhat

A szakértő szerint az üzemanyagárak csökkenése mellett is erős bővülés tapasztalható a üzemanyag-kiskereskedelem forgalmában, a nem élelmiszer-kiskereskedelem pedig átlagos teljesítménnyel rukkolt elő, ami jelen esetben igen erős, 9,2 százalékos bővülést takar.

Megerősítették: tényleg közel Orbánék célja

A második becslés szerint is 4,4 százalékkal emelkedett a GDP az első negyedévben. Tovább >>>

A Takarékbank elemzője elmondta: Az idén folytatódó, 7,5 százalék körüli reálbér növekedés, a márciusban 16 éves csúcsra ugró fogyasztói bizalom, a háztartások pénzügyi vagyonának meredek növekedése miatt a következő hónapokban fennmaradhat a kiskereskedelmi forgalom dinamikus bővülése – ez azonban az év második felében a magasabb bázis miatt már lassulhat.

Tovább nő a belső fogyasztás

Suppan Gergely szerint a tavalyi 5,3 százalékos növekedést idén kissé gyorsabb, 5,7 százalékos bővülés követhet, aminek további lökést adhat az új lakások idén várható átadási hulláma is. A háztartások ugyanakkor nem csupán a kiskereskedelemben növelik fogyasztásukat, így számos területen jelentős növekedésre lehet számítani, amint azt a frissen megjelenő részletes GDP adatok is tükrözik.

AZ Erste Bank szenior makrogazdasági elemzője szerint a lassulás legfontosabb oka az volt, hogy az élelmiszer-eladások lassultak, éves szinten 2,6 százalékra a március 7,4 százalékról - ugyanakkor a nem élelmiszer-kiskereskedelem és az üzemanyag-kiskereskedelem bővülése azt jelenti, hogy a forgalom az elkövetkező hónapokban továbbra is erős maradhat.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG