5p
Ma kormányülést tartanak Bajorországban, ahol szóba kerül majd az országba befogadott menekültek számának esetleges korlátozása is. „Rendkívüli intézkedések” bevezetését sürgetik. Ez azzal járhatna, hogy már az osztrák határon feltartóztatják és hamar kiutasítják őket, ami viszont a sógorainknak nem tetszik, erőszakos megmozdulásoktól tartanak.
Bajorország nagy címere. (Wikimedia Commons)

A konzervatív Horst Seehofer (CSU) bajor miniszterelnök és pártja a jelek szerint egyre inkább szembehelyezkedik Angela Merkel menekültpolitikájával, pedig koalíciós szövetségesek. Ennek nagyon is gyakorlatias oka van, a 11,5 millió körüli lakosú Bajorországban köt ki messze a legtöbb menekült, hiszen ez a szövetségi állam van legközelebb a Földközi-tenger térségéhez és a Balkán-félszigethez.

A bajorok cserben hagyva érzik magukat: csak szeptemberben legalább 169 400 menekült érkezett hozzájuk, volt olyan nap, hogy egy nap alatt tízezer – derült ki a Süddeutsche Zeitung tudósításából. A többi szövetségi állam viszont eléggé vonakodik tőlük átvenni a menekültek egy részét, így aránytalanul sok marad a nyakukon.

Ezért a hivatalosan Bajor Szabadállam névre hallgató, meglehetős autonómiát élvező terület önálló lépéseket tervez. Leginkább "felvételi stopnak+ nevezett korlátozást mérlegel, de nem tudni, hogyan lehetne ezt hatékonyan be is tartani.

Kerítést azt nem

Nem ültethetjük őket csak úgy vonatra, és nem mondhatjuk a masinisztának, hogy csak Stuttgartban vagy Drezdában álljon meg, ezt a vasút nem vállalná – mondta egy politikus. Még a kerítésépítés ötlete is felmerült, de nem igazán tartja senki sem hatékony megoldásnak.

Általában az a konklúzió, Merkelt is gyakran idézik ezzel kapcsolatban, hogy egy a kerítés sem állítaná meg a menekültáradatot. (Németország határai mintegy háromezer kilométert tesznek ki.) Ha kell, más módszereket találnának ki a menekültek a bejutásra.

Már a határon feltartóztatnák őket

Seehofer rendkívüli intézkedéseket tartalmazó elképzeléseket terjesztett a ma 10 órakor kezdődött bajor kormányülés elé. Például azt tervezi, hogy a menekülteket nem engednék be mindjárt az országba, ehelyett a határokon felállítandó ellenőrzőpontokon vagy táborokban döntenének a sorsukról. Akit aztán beengednek, azokat onnét közvetlenül vinnék is el más tartományokba. Aki pedig nem jogosult menekültstátuszra, azt onnét gyorsan vissza is fordítanák - hova máshová, mint Ausztriába.

Ez egyből kiverte a biztosítékot Ausztriában, amely egyből vészforgatókönyvet készített Seehofer rendkívüli intézkedései ellen, bár nem derült ki pontosan, ez alatt mit is értenek. Az ottani adatok szerint szeptemberben 150 ezer menekült kelt át Ausztrián Németország felé.

Az N24.de azt írja, hogy ha a németek lassítják a menekültek áramlását, akkor Ausztria is rákényszerülhet ugyanerre, és erősítheti az ellenőrzésüket. Olyan terv is van, hogy bevezetnék a határozott időre szóló menekültstátuszt, például három évre. Így ha véget ér a háború Szíriában, a menekülteket ennek alapján visszaküldenék hazájukba.

Vonattal, busszal és gyalog

Vonattal, busszal, zöldhatáron, gyalog, és az osztrákok – miként mostanában a magyarok is – regisztráció nélkül hagyják őket csak úgy továbbmenni, átvonulni. Különösen a határ mellett élők mérgesek ezért. „A legnagyobb embercsempészek az osztrákok” – mondják. Bár vádolták ezzel már Orbán Viktort is, aki újabban szintén békében és gyorsan átbuszoztatja és vonatoztatja országunkon a Horvátország felől érkezőket.

Joachim Herrmann (CSU) bajor belügyminiszter nemrég meg is fenyegette az osztrákokat, hogy ha továbbra is fütyülnek az európai menekültjogra, akkor visszatoloncolja hozzájuk a menekülteket. Osztrák kollégája, Johanna Mikl-Leitner (ÖVP) csütörtök este kijelentette, hogy ha ezt tényleg megteszik, akkor lázadásokkal, rendbontásokkal kell számolni.

Tízezerből csak húszan maradtak volna

Az osztrákok azt is állítják, hogy az első félévben náluk a lakosság számához mérten több menekültügyi kérelmet nyújtottak be, mint Németországban. Furcsa, mert augusztusban, szeptemberben meg arról írtak a lapok, hogy mindenki Németországba tart, Ausztriában szinte senki sem akar maradni. Volt olyan hétvége, hogy tízezer emberből csak húszan akartak menekültkérelmet beadni az alpesi országban.

Ott ugyanis nagyon rossz az elbírálási arány, sok kérelmet visszautasítanak. Lehet persze, hogy a Merkel-féle „mindenkit befogadunk” politika miatt szoktak le a menekültek az utóbbi hetekben arról, hogy Ausztriában jelentkezzenek.

Pesszimisták lettek a választók

A német politikusok egyébként valószínűleg azért is mozgolódnak a korlátozások irányába, mert a választók véleménye "átbillent", a többség, 51 százalék már úgy gondolja, hogy Németország nem tud megbirkózni ennyi menekülttel. A 45 százalékuk gondolja már csak úgy, hogy a probléma kezelhető.

A menekültstátuszra nem jogosultak hatékonyabb visszaküldése egyébként európai uniós szinte is felmerült, erről itt írtunk>>>>>.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG