5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Angela Merkelnek szándékában áll kitöltenie a 2021-ig tartó kormányzási ciklust, sőt ha meghiúsulna az új koalíció, újra megpróbálna ő maga kormányt alakítani. Ugyanakkor az interjúban elmondta, hogy fiatalítás várható a kormányban. Az interjút még a CDU-n belül is vegyesen fogadták.
Angela Merkel, Forrás: MTI/EPA/Daniel Kopatsch

“Ha Angela Merkel kancellár hagyja, hogy a televízióban faggassák, akkor vagy nyári szünet van, vagy kampány, vagy krízis” – írja a német N-Tv.de kommentárja. Most is ez történt, a kancellár asszony a ZDF német állami televízió kamerái előtt magyarázta a bizonyítványát.

Az egyébként az RTL Deutschland-csoporthoz tartozó hírtelevízió szerint utoljára tavaly novemberben fordult elő, hogy interjút adott, amikor a “Jamaika-koalíció” (kereszténydemokraták+zöldek+liberálisok) tető alá hozása meghiúsult. Egyben akkor jelentette be azt is, hogy a szocialistáknak felajánlja az újabb nagykoalíció megalakítását. (A német pártok színeiről és a koalíciós variációkról korábban itt írtunk.)

Most is kemény kérdésekkel kell szembenézni. A nagykoalíciós tárgyalásokat nagy nehezen tető alá hozták, de a szocialista párttagoknak még jóvá kell hagyniuk. Mi lesz, ha nem?

Kérdések vannak bőven

Egyáltalán, a Merkel-féle CDU/CSU szövetségnél is ingatagabb szocialistákkal célszerű-e koalícióra lépni, hogy az áhított politikai stabilitást elérjék? Ki lesz a külügyminiszter, miután Martin Schulzot erről a tisztségről lényegében lemondásra kényszerítették párttársai?

További kemény kérdés, hogy miért engedte át Merkel a nagyon fontos pénzügyminiszteri posztot a szocialistáknak? Az sem mellékes, hogyan vélekedik a kancellár a saját utódlásáról – amiről egyébként az ő gyengülésével párhuzamosan már szinte mindenki beszél?

Megfizették a koalíció árát

Merkel igenis kancellár szándékozik maradni 2021-ig, a következő választásokig, már ha a szocialisták áldásukat adják végre a koalíciós megállapodásra – derült ki a válaszokból. A pénzügyminiszteri poszt átengedése szerinte fájdalmas volt, de szükséges, mert a másik alternatíva az lett volna, hogy nem lesz koalíciós kormány.

Mit mondunk volna az embereknek? Van koalíciós szerződés, de a miniszteri posztokban már nem tudtunk megegyezni? Ennek felelősségét Merkel nem vállalta. Szerinte a CDU tudatosan megfizette az árát az új koalíciónak – utalt rá a német híroldalak szerint a kancellár.

Arccal a fiatalok felé

Arra az esetre, ha az SPD tagsága nemet mondana a koalícióra, Merkel nem zárta ki, hogy újra induljon egy megismételt választáson. A CDU által állítandó hat miniszter nevét a kancellár február 26-ig tervezi nyilvánosságra hozni. Ezen Martin Schulz lemondása sem változtat.

Merkel az interjúban lényegében elismerte, hogy a CDU rosszabb tárgyalási pozícióban volt, mint akár az SPD, akár a CSU, azt azonban cáfolta, hogy ez pártja számára a vég kezdete lenne. Célzott arra, hogy nem csak az idősek kedvére akarnak tenni, a kormánytagok összeállításánál és a párt leendő vezetésének átalakításánál a fiatalokra is tekintettel akarnak lenni. Pályájuk elején álló politikusokat is pozícióba akarnak juttatni.

Vannak, akiknek csalódás

Ez eléggé úgy hangzik, mintha Merkel nem akarna útjában lenni annak, hogy utódját kineveljék. Ha viszont az SPD elutasítja a koalíciót, Merkel kész a köztársasági elnöknél újabb kormányalakítási megbízást kérni. Cáfolta, hogy éppen elszalasztja a lehetőségét, hogy szépen távozzon a hatalomból.

Azok számára, akik abban reménykedtek, hogy Merkel a (leváltásához vezető – a szerk.) átmenetet már a következő évben megindítja, ez az interjú csalódás – írja az N.Tv.de. Úgy tűnik, egyelőre a pártelnöki és kancellári pozíciót egyaránt szilárdan a kezében kívánja tartani.

Uralkodónő?

A Zeit.de viszont, bár azt írja, az interjú még a CDU-ét is megosztja, pozitív reakciókat is idéz. Például a CDU ifjúsági szervezete, a JU részéről. “A kancellár megértette” – írják, a pártvezetés fiatalításának szükségességére célozva. Világos jelet adott azzal kapcsolatban, hogy a február végi pártnapon fiatalítás történik majd.

A szkeptikus hangok szerint viszont az interjú főleg a szeptemberi “választási pofon” szépítgetéséről szólt.

Sőt, a Die Welt szerint a CSU vezetéséből Peter Gauweiler azt mondta: a nap üzenete, hogy Angela Merkel nem mond le. Szerinte el kéne gondolkodnia azon, hogy 50 év múlva mit írjanak róla a történelemkönyvek: egy uralkodónő, aki nem tudta elengedni a hatalmat?

Így jött a képbe Hitler is

A német koalíciós huzavona igazi haszonélvezői a Frankfurter Rundschau kommentárja szerint a jobboldali populisták, mint a német AfD párt, illetve Oroszország. A káosz, a pesszimizmus elsősorban nekik jó. “Halálfélelemből elkövetett öngyilkosságnak” is nevezi a szerző a jelenlegi helyzetet. Felveti a média felelősségét is, amely szerinte felfoghatatlanul felelőtlen volt, amikor a zűrzavar hangulatát árasztotta, és egyfolytában csak kritizálta azokat, akik a koalíciót próbálták összehozni.

Ami történt, az AfD és Vlagyimir Putyin számára valóságos leányálom, az ő érdekeiket szolgálja, ha valaki azt kiabálja, hogy “ez így nem mehet tovább”, vagy “Merkelnek mennie kell”. A közösségi oldalak hatását sem szabad elfelejteni: a gyors kommentárok hatalma óriási, és az ilyen gyors információk szükségképpen csak felületesek lehetnek – írják.

A németek időnként előjövő elit-gyűlölete, a nagy megoldásra, erős emberre való igény korábban katasztrófához vezetett, így került hatalomra Hitler is – emlékeztetnek rá.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A gázszámlán is nyoma lehet az amerikai választásnak
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 16:18
Nagyon hektikusan alakult idén az energiahordozók ára, ráadásul most újabb piacbefolyásoló esemény elé nézünk. A november 3-i amerikai félidős választási eredmények érdemi hatással lehetnek az olaj és a földgáz tőzsdei árára. Ezekről beszélt kollégánk, Király Béla a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
Makro / Külgazdaság Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:59
Új ügyvezető érkezik a Dunamenti REK Reprodukciós Központ élére. 
Makro / Külgazdaság Nagyszerű hírt kaptak az autósok az első novemberi munkanapon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:06
Hétfőre kisebb mértékben csökkent a 95-ös benzin országos átlagára a pénteki értékhez képest. 
Makro / Külgazdaság Rekordösszegek repkedtek a sport-tao átalakítása előtt
Kecső Richárd | 2026. november 2. 12:19
Csaknem 1408 milliárd forintnyi sport-tao támogatási igazolást adtak ki Magyarországon tizenegy támogatási időszak alatt, az összeg közel fele azonban mindössze száz szervezethez kapcsolódik. Az Mfor elemzése szerint a kormány új adatbázisa jelentős különbségeket mutat a sportszervezetek között, miközben továbbra sem derül ki pontosan, hogy a támogatásokból mennyi pénz érkezett meg ténylegesen a kedvezményezettekhez.
Makro / Külgazdaság Lemondott a belga miniszterelnök, költségvetési válság alakult ki Brüsszelben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:47
Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga miniszterelnök Fülöp királynak, miután a kormánykoalíciónak nem sikerült megállapodnia a 2027-es szövetségi költségvetésről. A Le Soir belga napilap beszámolója szerint a vasárnap este kezdődött, szűk körű kabinetülés hétfő hajnalban eredménytelenül ért véget, ezzel politikai válságba került az ötpárti kormánykoalíció.
Makro / Külgazdaság A Tisza számára is fontos tanulságként szolgálhat a második Orbán-kormány alatt átadott debreceni stadion
Imre Lőrinc | 2026. november 2. 09:57
Jelentősen átalakul a magyarországi sportfinanszírozás, miután megszűnik a 2011-ben létrejött tao-rendszer, amely alapján a nyereségesen működő vállalatok hat látvány-csapatsportág számára közvetlenül ajánlhatták fel a társasági adójuk (akár nagyon jelentős) százalékát. Az viszont továbbra is fontos kérdés, hogy hosszabb távon az elmúlt 16 évben felépült látványberuházások, stadionok fenntartását és üzemeltetését hogyan lehet még inkább a piaci működés irányába terelni, ezzel is levéve a terheket a költségvetésről.
Makro / Külgazdaság Egyre többen vesznek lakást minimális önerővel Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:15
Egy év alatt több mint négyszeresére emelkedett a 20 százaléknál kisebb önerővel felvett lakáshitelek aránya Magyarországon. A Magyar Nemzeti Bank adatai alapján 2026 júniusában már a jelzáloghitelek 12,5 százalékát folyósították ilyen feltételekkel, szemben az egy évvel korábbi 3 százalékkal. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés elsősorban az Otthon Start programnak köszönhető, amely szélesebb körben tette lehetővé a 10 százalékos önerővel történő lakásvásárlást.
Makro / Külgazdaság Újabb áremelkedések nehezítik a magyar ipari vállalatok helyzetét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 09:00
Mérséklődött a magyar feldolgozóipar növekedési üteme októberben, de az ágazat továbbra is bővülést mutat. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfőn közzétett adatai szerint a szezonálisan kiigazított Beszerzési Menedzser Index (BMI) a szeptemberi 53,3 pontról 53,1 pontra csökkent. A mutató ugyanakkor meghaladja az októberi hosszú távú, 52,4 pontos átlagot, és továbbra is az 50 pontos növekedési küszöb felett áll.
Makro / Külgazdaság Dráma a Velencei-tónál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 08:48
Közel 120 centiméterrel volt alacsonyabb a vizszint 2026. október 19-én az 1996-2025. közötti októberi mediánnál, mindössze 5,6 centiméter.
Makro / Külgazdaság Decemberben sem emelik olajkvótáikat az OPEC+ meghatározó tagjai
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:03
Decemberben is változatlan kitermelési célokat alkalmaz az OPEC+ hét meghatározó tagállama – derült ki az OPEC vasárnapi közléséből. Szaúd-Arábia, Oroszország, Irak, Kuvait, Algéria, Kazahsztán és Omán online egyeztetésén már a harmadik egymást követő hónapra döntött a kvóták befagyasztásáról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG