Az elv szép, csak nem reális
A javaslat lényege, hogy Ukrajna nem egy nemzetállam lenne, mint jelenleg, hanem olyan föderáció, melyben külön tagköztársaságok vannak (mint Oroszországon belül Karélia vagy Csecsenföld, illetve Németországon belül Bajorország). Ez elvileg nem ördögtől való gondolat, hisz az egy tömbben élő nagyobb népek-nemzetek számára gyakran megoldást jelenthet egy ilyen szisztéma.
Egy szövetségi államról lenne tehát szó, amelyben a régiók nagyfokú autonómiával rendelkeznének. Ez így van az említett példáknál is, és működnek is, különösen a német modell: onnan még senki sem akart kilépni, és senki nem is elégedetlenkedik. Kétségtelen viszont, hogy mindenki német is, és emellett bajor vagy szász, esetleg türingiai. Oroszországban pedig az a helyzet, hogy a köztársaságokban mindenhol kisebbségben vannak a nem orosz népek, kivéve Csecsenföldet és Dagesztánt, előbbinél volt is kemény függetlenségi háború.
Komolytalan részletek
A javaslatnak van egy-két durva pontja: Malorossziának, azaz Kis-Oroszországnak nevezné az ukrán utódállamot, ami történelmileg nem lenne újdonság, hisz magát Ukrajnát évszázadokon át Kis-Oroszországnak nevezték a szomszédos Fehéroroszország mintájára, az Ukrajna elnevezés széles körben csak a 19. században terjedt el. A névválasztás azonban a legtöbb ukránból nyilván ellenkezést váltana ki, bár az ország keleti felében sok, valamennyire orosz érzelmű polgár lakik, lehet, hogy őket célozza az ötlet.
Még meredekebb elgondolás, hogy a főváros ne Kijev, hanem Donyeck legyen. Az elképzelés ezen különös részletei olyan félelmeket ébresztenek, hogy maga a nagy Oroszország akarná lenyelni a Krím mintájára egész Ukrajnát vagy annak jelentős részét.
A tényleges helyzet
Az ukrán elnök hallani sem akar az elképzelésről, ahogy Németország és Franciaország, a minszki szerződés két aláírója sem. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy ha nincs valamilyen kompromisszumos javaslat, akkor a jelenlegi állapot véglegesedik, vagyis a kiszakadt területek nemzetközi státusza esetleg sosem lesz rendezve, de polgárai orosz állampolgárként élhetnek és utazhatnak a világban.
Zaharcsenko feltehetően azért is vettette fel az ötletet ebben a formában, hogy ötletét úgyis elutasítják, de azért megkísérli létrehozni az államot azokból a területekből, akik csatlakozni kívánnak hozzá. Ez a gyakorlatban legfeljebb a Luhanszki Népköztársaság, a szomszédos elszakadt terület lehetne, bár egyszer együtt már megalapították Novorossziát, azaz Új-Oroszországot, de ez az elnevezés időközben elhalt.
Az elszakított nemzet
A két enklávé a gyakorlatban ugyanúgy működik, mint a többi oroszok által lakott, de a Szovjetunió szabályozatlan felbomlásakor Oroszországon kívül rekedt terület: Abházia, Dél-Oszétia vagy a Dnyesztermenti Köztársaság. Ezek mind Oroszország védelme alatt állnak, polgárai megkapják az orosz állampolgárságot, de se önálló államként, sem Oroszország részeként nem ismeri el őket a világ országainak túlnyomó többsége.
Nesze semmi
Mindeközben a minszki egyezményt aláíró négy ország az egyezmény megvalósításáról beszél, Oroszországot is beleértve. Hogy utóbbi mit ért rajta, az kérdés, de a legtöbben már azt is nagy eredménynek tartják, ha nem folynak harcok, hanem valahogy stabilizálódnak a kialakult határok, avagy frontok, ki minek tekinti őket.
Ukrajna nyilván nem próbálkozhat azzal, hogy katonailag visszafoglalja az elszakadt területeket, hisz így vagy úgy, de a teljes nagyorosz haderővel kerül szembe. Oroszország sem szállja meg és annektálja nyíltan azokat a Krím mintájára, a nemzetközi közvélemény miatt. Marad egyelőre a status quo, miközben mindenki Minszket emlegeti, és a maga módján értelmezi.
