Majdnem pontosan két évvel ezelőtt nem kis belpolitikai indulatokat keltett az orosz elnök látogatása Budapesten. Mindez olyan környezetben történt, amikor az érdeklődés középpontjában voltak az ukrán események. Előtte Putyin elnököt 2014. nyarán fogadták utoljára EU-s tagállamban, így nagy figyelmet kapott a az orosz elnök budapesti látogatása nemzetközi színtéren is.
Február elején újra Budapestre jön Putyin, ma a helyzet jóval kevésbé kockázatosabb a Fidesznek. A Policy Agenda ennek okait vizsgálta.
Más a helyzet
2015 év elején a kormány nagy belpolitikai traumákon volt túl. A netadós tüntetés szimbolikusan is megrendítette a hatalmukat, 20 százalékkal elveszítették az újpesti időközi országgyűlési választást, a kitiltási botrány közepén volt a párt, és február 6-án nyíltan összecsapott a Fidesz politikai vezetése (élen Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök) és gazdasági vezetése (Simicska Lajos). Az ominózus G-nap is megmutatta, hogy komoly belső problémákkal küzd a kormány.
Ebben a környezetben történt a két fontos külföldi vezető látogatása. Előbb Merkel német kancellár, majd nem sokkal később Putyin orosz elnök is Budapestre látogatott. Az utóbbi komoly belpolitikai és külpolitikai kockázatokkal járt, hiszen éppen az ukrán események kellős közepén volt Európa, és vezetői szinten csak a német kancellár, a francia elnök „tartotta” az orosz elnökkel a kapcsolatot, és nem voltak kétoldalú egyeztetések más EU-s tagállami vezetőkkel.
Az Orbán-Putyin találkozó első olvasatban a magyar félnek inkább kínos, de nem elkerülhető volt, míg az oroszok azt tudták felmutatni, hogy ha akarnak, tudnak kétoldalú tárgyalásokat folytatni az EU határain belül is.
2017-re a helyzet megváltozott. Egyrészt nincsen diplomáciai karanténban az orosz elnök. A két évvel ezelőtti budapesti látogatása óta volt már Olaszországban, Franciaországban, Görögországban, Finnországban, Szlovéniában, Németországban. Azaz ugyan tény, hogy Budapest volt az első „állomás”, de ezt pár hónapra rá követte több is.
A másik, hogy 2015-től eltérően a Fidesz uralja a magyar belpolitikai napirendet. Nincsenek közelgő időközi országgyűlési választások, ahol azonnal visszajelzést kapnának a rossz politikai döntéseikről, mint az 2015 februárjában Veszprémben, és áprilisban Tapolcán történt. Nincsen szervezett politikai ellenállás, állandó utcai jelenléttel, és legfőképpen az ellenzék egyik fele az összefogás/nem összefogás problémával küzd, míg a másik fele újrapozícionálás alatt áll, azaz nem mutatnak kormányzati alternatívát.
Amit várni lehet
Külpolitikailag a mostani látogatásnak nincs akkora jelentősége, mint a két évvel ezelőttinek, sokkal inkább megerősítésül fogja felhasználni mindegyik fél arra, hogy megváltozott a világ. Orbán Viktor november óta új politikai terméket talált, ez pedig a béklyóit levető szabad világa képe. Azaz a demokrata vezetéstől (lásd ebben az értelmezésben liberális demokrata) megszabadult USA egy olyan elnököt választott, aki nem akar beavatkozni mások belügyeibe, hanem békésen akar egymás mellett élni.
Ez Oroszország számára is nyilván egy globális újratervezési lehetőséget jelent, míg magyar szempontból az a legfontosabb, hogy kevésbé kell az amerikai kritikáktól tartani. Bár ez utóbbi belpolitikai jelentőségét megítélésünk szerint kissé túlértékelte a kormány.
Az elnöki vizit egyetlen érdekesebb kérdése, hogy meddig megy el Orbán Viktor az Oroszország elleni szankciók kritikájában. Megmarad a korábbi szinten, azaz károsnak, és rossz döntésnek nevezi, de a kollektív határozatot elfogadja. Vagy kezdeményezőként próbál fellépni a kérdésben, és megpróbálja megakadályozni a szankciók meghosszabbítását.
Bóka János értékelte a dán uniós elnökség féléves munkáját. Közepesnél jobb osztályzatot semmire nem tudott adni. 
