3p
Rengeteg makrogazdasági esemény várható a jövő héten, egyebek mellett képet kapunk a januári kiskereskedelmi, ipari termelési és külkereskedelmi statisztikák mellett a tavalyi negyedik negyedéves GDP részletes adatáról, valamint inflációs és államháztartási adatokat is jelent a KSH.

Hétfőn közli a Központi Statisztikai Hivatal a januári kiskereskedelmi forgalom első becslését. Tavaly decemberben 5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom a nyers adat szerint, naptárhatástól megtisztítva 6,1 százalékos volt az emelkedés. 2017-ben a forgalom volumene - a naptárhatástól megtisztított adatok szerint - 4,9 százalékkal haladta meg az előző évit, míg a nyers adat 4,7 százalékos növekedést mutatott.


Kedden jelenik meg a GDP tavalyi negyedik negyedéves, és egész éves adatának részletes statisztikája. A GDP a nyers adatok szerint 4,4, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 4,8 százalékkal nőtt tavaly a negyedik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva. 2017-ben a GDP 4,0 százalékkal emelkedett a nyers, és 4,2 százalékkal a kiigazított adatok szerint.

Sűrű lesz a szerda

A hét közepén az ipari termelés januári alakulásába kapunk betekintést, ekkor érkezik ugyanis a KSH első becslése. Az ipari termelés volumene tavaly decemberben 0,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 4,5 százalékkal emelkedett, mert 2017 decemberében kettővel kevesebb munkanap volt, mint az előző év azonos hónapjában. A tavalyi év egészében a termelés volumene 4,8 százalékkal nőtt 2016-hoz viszonyítva, amikor mindössze 0,9 százalékos volt a növekedés.

Emellett a Nemzetgazdasági Minisztérium is jelent szerdán, ekkor kaphatunk képet az államháztartás február végi helyzetéről. Januárban 192,8 milliárd forint pénzforgalmi hiánnyal zárt az államháztartás központi alrendszere. Az NGM közleménye szerint a központi költségvetés hiánya 258,9 milliárd forint volt idén januárban a tavalyi 65,9 milliárd forint többlettel szemben. A közlemény ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a januári államháztartási adatokat a gazdaság jó teljesítménye és az uniós források megelőlegezése határozták meg, a részletekről itt írtunk bővebben a Privátbankár.hu-n. >>>

A hét vége sem marad eseménytelen

Csütörtökön
közli a KSH a fogyasztói árak februári alakulását. Januárban a fogyasztói árak átlagosan 2,1 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, decemberhez viszonyítva pedig 0,3 százalékkal nőttek. Az év első hónapjában a legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk, valamint az élelmiszerek ára nőtt az előző év azonos időszakához képest.

Végül pénteken a januári külkereskedelmi forgalom előzetes adatáról kapunk közleményt. Tavaly decemberben a kivitel 2,5 és a behozatal 2,3 százalékos éves növekedésének eredményeként a külkereskedelmi többlet 513 millió euró volt, 23 millió euróval több, mint egy évvel azelőtt. Az áruforgalmi export értéke 2017-ben 100,581 milliárd eurót tett ki, és 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg az import 11,1 százalékos emelkedéssel 92,499 milliárd eurót ért el. A 8,082 milliárd eurós külkereskedelmi többlet 1,643 milliárd euróval kevesebb lett az előző évinél.

https://privatbankar.hu/makro/reg-lattunk-ekkora-hianyt-mi-tortent-316463
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
Makro / Külgazdaság Irán hétnapos tervvel nyitná újra a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:52
Irán olyan hétnapos tervet terjesztett az Egyesült Államok elé, amelynek végén Teherán újranyitná a Hormuzi-szorost, és ismét tárgyalóasztalhoz ülne Washingtonnal – közölte Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter New Yorkban, amiről az MTI adott hírt. A javaslat életbe lépését Teherán bizonyos amerikai lépésekhez köti.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping arra kérte Trumpot, hogy ellenezze Tajvan függetlenségét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:52
Hszi Csin-ping arra kérte Donald Trump amerikai elnököt, hogy Washington „ellenezze Tajvan függetlenségét”, és óvatosan kezelje a sziget ügyét. A kínai államfő a csütörtöki washingtoni csúcstalálkozón az amerikai–iráni konfliktus rendezésére is a tárgyalásokhoz való visszatérést sürgette – írta meg az Index.
Makro / Külgazdaság Augusztusban is több lett a munkanélküli magyar
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:30
A munkanélküliek száma 229 ezer fő a KSH augusztusi adata szerint.
Makro / Külgazdaság Újra fellángolt a Brexit-vita: tízéves tervet javasol Tony Blair intézete
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 07:33
Nagy-Britanniának azt a célt kellene kitűznie, hogy tíz éven belül ismét csatlakozik az Európai Unióhoz – erre tett javaslatot a Tony Blair Institute for Global Change. Az MTI információi szerint az egykori brit miniszterelnök által alapított elemzőintézet szerint ehhez azonban nemcsak Londonnak kell változtatnia Brexit utáni politikáján, hanem az EU-nak is jelentős reformokat kellene végrehajtania.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG