4p
A brit kormány már készül a megállapodás nélküli Brexitre: az importáruk többsége a kilépés után is vámmentes lesz, és nem vezetnek be határellenőrzést az ír-északír határon sem. A brit parlament alsóháza közép-európai idő szerint ma este nyolc órakor szavaz a no deal Brexitről – a kormánypárti képviselők saját belátásuk szerint voksolhatnak.
John Bercow, a brit parlament alsóházának elnöke a tegnap esti szavazáson. EPA/UK

Bekövetkezhet, amitől korábban (szinte) mindenki félt az Egyesült Királyságban: ha a brit parlament ma nem szavaz másként, akkor a szigetország (és Észak-Írország) megállapodás nélkül esik ki az EU-ból március 29-én – azaz jön a no deal Brexit. Erre azután kerülhet sor, hogy tegnap a brit parlament alsóháza elutasította a brit kormány és Brüsszel között létrejött alkut a kilépés feltételeiről. (A vita hátteréről itt olvashat részletesen.)

Armageddon jöhet...

Korábban sorra jelentek meg olyan tanulmányok, amelyek alapján egy ilyen szcenárió megvalósulása Armageddon-szerű hatással lenne a brit gazdaságra.

A brit kormány jelentése szerint a GDP több mint kilenc százalékkal zuhanhat, a brit jegybank szerint a munkanélküliség duplájára nőhet, a font pedig negyedével is gyengülhet. Emellett elemzők sora figyelmeztetett arra, hogy a vámok megjelenése miatt akadozhat vagy akár le is állhat a termelés egyes gyárakban, áruhiány lehet a boltokban és jelentős drágulásra kell felkészülniük a fogyasztóknak –  a sort hosszasan lehetne folytatni.

... vagy mégsem

Ezeket a károkat kívánja mérsékelni a brit kormány ma bejelentett intézkedés-csomagja – ami egyben azt is jelzi, hogy London már komolyan számol a megállapodás nélküli kilépéssel.

A 12 hónapra szóló intézkedésterv szerint a no deal Brexit után is „vámmentes lesz a brit importérték 87 százaléka” – azaz a legtöbb importcikkre március 29. után sem fognak vámot kivetni.

Vámok csak a fennmaradó 13 százaléknyi importértéket terhelnék különböző mértékben. Ide tartoznak a marha-, a bárány-, a sertés- és a baromfihús-termékek, valamint egyes tejtermékek. London szerint ezzel is csak a brit mezőgazdasági termelőket támogatják.

Ugyanakkor vámokat vetnének ki a kész autókra is, amelyek ennek következtében drágulhatnak. Azoknak a nagy-britanniai autógyártóknak viszont, amelyek termelése az Európai Unióval kiépített beszállítói hálózatokra épül, nem kellene vámot fizetniük az importált részegységek után. Így akarják elkerülni, hogy akadozzon a beszállítás.

Nem lesz határ

A tervezet azt is kiemeli, hogy a no deal Brexit utáni átmeneti időszakban a brit kormány semmiféle ellenőrzést és vámot nem alkalmazna Észak-Írország és az Ír Köztársaság áruforgalmában – azaz nem vezetnének be fizikai ellenőrzést a határon. (Az EU és London közötti tárgyalások egyik legnehezebb pontja éppen az volt, hogy miként lehet elkerülni az ellenőrzést a kiválás után.)

Eközben brit elemzők egy része már azt mondja, hogy nem kell annyira félni a megállapodás nélküli kilépéstől. Nemrég a Daily Telegraph mítosznak nevezte azt a véleményt, miszerint ez a végkifejlet romba döntené a brit gazdaságot. Szerintük az csak mérsékelt gazdasági visszaeséssel járna. Ma pedig arról írt, hogy a no deal Brexit olyan kilépés, amelyet számos „minideal” szabályoz majd – magyarul mindenki nyugodjon le. 

Az EU is készül

Ma a román uniós elnökség is bejelentette, hogy folytatja a no deal Brexitre kidolgozott cselekvési terv végrehajtását. Az Európai Bizottság már tavaly decemberben elkezdte a felkészülést: a csomag 14 intézkedést tartalmaz azokon a területeken, ahol jelentős zavarok várhatók a 27 uniós tagország polgárai és vállalkozásai szempontjából. Ide tartozik például a pénzügyi szolgáltatások rendszere, a légi közlekedés, az éghajlat-politika és a vámügyek.

Michel Barnier uniós Brexit-ügyi főtárgyaló pedig ma Strasbourgban azt mondta: még soha nem volt ilyen nagy az esélye a no deal Brexitnek.

És mi lesz most?

De egyáltalán engedélyezi-e a megegyezés nélküli távozást a brit parlament? Az biztos, hogy a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt képviselői nemmel voksolnak majd. Az viszont kérdés, hogy miként fognak szavazni az amúgy is megosztott toryk – Theresa May kormányfő, a konzervatívok vezére szerint képviselőik saját belátásuk szerint dönthetnek. (Ezt egyébként a Brexit-párti miniszterek kérték tőle.)

Ha az igen szavazatok kerülnek többségbe, akkor jöhet a no deal Brexit. Ha a nem voksok nyernek, akkor csütörtökön ismét szavaz a parlament – ezúttal arról, hogy kérjék-e hivatalosan az EU-tól a kilépés elhalasztását egy későbbi időpontra.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
Makro / Külgazdaság Évek óta nem volt ilyen: kamatot emelt a Bank of England
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:47
Erre vártak az elemzők is előzetesen.
Makro / Külgazdaság Kevesebb pénzt költene gazdaságfejlesztésre a Tisza, mint korábban a Fidesz, de az eredmény mégis más lehet
Imre Lőrinc | 2026. november 5. 12:50
Kevesebb pénzt irányoz elő a Tisza-kormány a jövő évi költségvetésből gazdaságfejlesztésre, mint az Orbán-kormány tette az utolsó évében. 2026-ban közel 5050 milliárd forintot szánt az április 12-én leváltott kabinet erre a célra, míg Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a jövő évi büdzsé kapcsán mintegy 4000 milliárd forintról beszélt. Bár a magyar állami hozzájárulás mértéke az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a három évig csak stagnáló GDP mégsem azt mutatja, hogy jól hasznosultak volna ezek a források.
Makro / Külgazdaság Rég volt ekkora különbség a benzin és a dízel ára között
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:51
A két üzemanyagtípus közötti árkülönbség továbbra is jelentős.
Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG