A világ vezető hatalma történelmi léptékben is páratlan politikai-, gazdasági-, társadalmi- és közegészségügyi válságba került. A koronavírus-járvány által okozott komplex válsághelyzet az egész világ számára nyilvánvalóvá tette a vezető amerikai politikai intézmények gyengeségeit. Nem meglepő tehát, hogy az amerikaiak 80 százaléka szerint az ország rossz irányba halad.
Kína szisztematikus démonizálása
2018 októbere óta a Trump-Biden összevetésben a demokraták jelöltje vezet és sokan már földcsuszamlásszerű demokrata győzelmet jósolnak a novemberi elnökválasztáson. Ez normál körülmények között akár jogos előrejelzés is lehet, de a jelenlegi, megbomlott világrend közepette komoly meglepetések érhetik a belpolitikai elemzőket. A Trump-kormányzat ugyanis egyre inkább Kína folyamatos démonizálásában találja meg kampányának kitörési pontját és ennek kapcsán olyan dinamikájú eszkalációt látunk, hogy kijelenthető: a kétoldalú viszály egy ponton túlléphet a kampány keretein és önálló életet kezdhet.
Ennek az eszkalációnak volt fontos állomása Mike Pompeo külügyminiszter július 23-i beszéde, amelynek már a címe sokat elárul: „A kommunista Kína és a szabad világ jövője”. A beszéd számos csúsztatást tartalmaz annak érdekében, hogy az új hidegháború keretein belül egy Szovjetunióhoz hasonló ellenségképet lehessen felépíteni:
-
Pompeo először is azt állította, hogy a kínai kommunizmus globális hegemóniára tör. Ez tévedés, a kínai kommunista vezetés számára a gyors ütemben lassuló gazdaság és a hamarosan Japánhoz hasonlóan elöregedő társadalom jóval magasabb prioritással bír;
-
Pompeo szerint a pekingi kommunista vezetés retteg a kínai emberek őszinte véleményétől. Nos, ez sem fedi a valóságot, a San Diego-i Egyetem májusi felmérése szerint ugyanis a kínaiak körében számottevően erősödött a kedvező vélemény a pekingi kormányzatról idén februárhoz és tavaly júniushoz képest.
-
Pompeo állítása szerint a kínaiak elképesztő kereskedelmi visszaéléseket követnek el, „amely óriási ütéseket visz be az amerikai gazdaságnak”. Nos, ehhez képest egy tavalyi Brookings Institution jelentés kiemeli, hogy bár egyes, alacsony bérezésű feldolgozóipari szektorban a kínai verseny valóban állásvesztéshez vezetett, de ezzel egy időben a kínai kereskedelem 1,8 millió állást tart fenn az amerikai szolgáltatóiparban, a mezőgazdaságban és a tőkepiacokon.
Peking eddig visszafogottsággal kezelte a washingtoni vádaskodásokat, de zárt ajtók mögött természetesen tisztában vannak azzal, hogy a tüzes szavak egy napon torkolattüzekké konvertálódhatnak. Jól mutatja ezt a kommunista párt szócsövének állásfoglalása, amely a kínai nukleáris arzenál azonnali bővítésére szólít fel. Ez bizony nem irreális követelés, hiszen geopolitikailag a jelenlegi amerikai-kínai szembenállás kísértetiesen hasonlít a múlt század eleji angol-német szembenállásra - amely aztán az első világháborúba torkollott.
Mint Szarajevó előestéjén
Washington számára az Új Selyemút (BRI) nevű kereskedelmi és geopolitikai projekt – amelynek célja összekötni Kínát, a Közel-Keletet és Európát egy energia- és közlekedési infrastruktúra-hálózattal – hasonlatos azon kihíváshoz, amellyel London szembesült az elhíresült Berlin-Bagdad vasútvonal kapcsán. 110 éve ez volt a Birodalmi Németország geopolitikai mega-projektje, amely Berlint kötötte össze az Ottomán Birodalommal.
Úgyszintén, a múlt század elején a hétmérföldes léptekkel fejlődő Németország egyszer csak nyíltan megkérdőjelezte az Egyesült Királyság szupremáciáját a tengereken, és haditengerészetét nyaktörő ütemben kezdte el fejleszteni. Ehhez kísértetiesen hasonló napjaink felállása, amikor a hétmérföldes léptekkel fejlődő Kína egyszer csak nyíltan megkérdőjelezte az Egyesült Államok szupremáciáját a tengereken, és haditengerészetét nyaktörő ütemben kezdte el fejleszteni. 2014 és 2018 között Kína több tengeralattjárót és hadihajót bocsátott vízre, mint ahány tengeralattjáró és hadihajó szolgál összesen a brit haditengerészetnél.
1914. június 28-án Szarajevóban két lövés dördült, amely után örvényszerűen eszkalálódott kontinensünk biztonságpolitikai helyzete. Remélhetőleg Ázsiában nem következik be egy hasonló forgatókönyv, de az irtózatos politikai feszültségek miatt ezt már nem lehet kizárni. A két vezető világhatalom összeütközése mára a „fantazmagóriák” világából bizony a „lehetséges” kategóriába csúszott.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
Uruguay ma választ új elnököt. 
