7p

Közben a koronavírus második hullámában eddig a leginkább érintett 20-29 évesek pozitivitási aránya az elmúlt héten egy kicsit csökkent, derült ki a keddi operatív törzs sajtótájékoztatón.

Elmozdulni látszanak a hetek óta bebetonozottnak tűnő arányok a koronavírus magyarországi terjedésében, derült ki az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján. Müller Cecília tisztifőorvos ugyanis a reggel közzétett, az előző 24 órára vonatkozó járványstatisztika átismétlése után arról beszélt, hogy a 39. és a 40. hét adatait összevetve látszik:

jelentősen emelkedik a 30-60 éves korosztály fertőzöttsége.

Jelenleg ebbe a tágra vett korcsoportba tartozik a vírus hazai megjelenése óta azonosított összes fertőzöttünk közül 15 392 fő. Összesen eddig 32 298 fertőzöttet azonosítottak az országban, így a 30-60 évesek ennek valóban komoly szeletét, 45 százalékát adják.

Eközben a második hullámban eddig sokkal inkább érintett 20-29 éves korosztály fertőzöttségi aránya egy kicsit csökkent. Egy hét alatt 25-ről 23 százalékra csökkent az arányuk az összes fertőzöttek között. Erre Müller külön nem tért ki, de a két elmozdulás együttesen azt mutatja, hogy most zajlik az, amire a virológusok korábban figyelmeztettek: a - sokszor tünetmentes - fiatalokról szivárog át a betegség az azt jellemzően sokkal jobban megszenvedő idősekre.

Az viszont továbbra is megnyugtató lehet, hogy a 14 évnél fiatalabbak pozitivitási aránya még mindig alacsony, most 4,5 százalék.

Összességében viszont egy hét alatt 14 százalékkal nőtt a pozitivitások aránya.

Az elmúlt 24 óra hazai koronavírus-adatai:

  • 818 új fertőzött
  • 20 új halálos áldozat
  • összesen 32 298 fertőzött a járvány hazai kezdete óta
  • 22 722 az aktív fertőzöttek száma
  • 8 723 az összes gyógyulté
  • 853 az összes halálos áldozaté

Mint ismert, mára virradóra rekordot döntött a koronavírus új hazai áldozatainak száma, 20-an haltak meg a betegséggel összefüggésben. Róluk Müller azt mondta, közülük 15-en szív-érrendszeri megbetegedésben, főleg magas vérnyomásban szenvedtek, egy fő alapbetegsége légzőszervi volt, négy áldozaté pedig anyagcsere-betegség, jellemzően cukorbetegség, pajzsmirigy-megbetegedés és krónikus veseelégtelenség. Müller azt mondta, az áldozatok mind 53 és 92 év közöttiek voltak. A reggel közzétett statisztika szerint azonban a mára virradóra elhunyt 20 fő között volt egy 44 éves férfi is, akinek nem volt ismert alapbetegsége, így a reggeli számok és a sajtótájékoztatón közöltek ellentmondanak egymásnak.

Müller azt már pontosan idézte a reggeli jelentésből, hogy 627 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 37-en vannak lélegeztetőgépen. Az országos tisztifőorvos azt is elárulta, hogy a kezdetek óta összesen 771 297 koronavírus-tesztet végeztek el az országban.

A 100 ezer főre vetített megbetegedési arány is a vírus előretörését mutatja. A 39. héten még 100 ezer magyarból 253 volt pozitív, a 40. héten már 322 - ebből is látszik, hogy egyértelműen a járvány felszálló szakaszában vagyunk, mondta Müller. A 100 ezer lakosra korspecifikusan vetített megbetegedések pedig azt mutatják, hogy a legmagasabb ráta a 15-19 évesek között van, itt 100 ezerre 661 fertőzött jut.

Müller a fertőzöttek területi eloszlásába is belekapott egy kicsit, de felhívta arra a figyelmet, hogy a második hullámban már nem gócpontos, hanem közösségi terjedés van, így bárki, bárhol könnyen megfertőződhet, ha nem tartja be az egészségvédelmi előírásokat - kézmosás, távolságtartás, maszkviselés.

A legátfertőzöttebb terület Budapest és Pest megye. Budapesten a 40. héten 100 ezer főből 641 lett koronavírusos, ami az országos átlag - 322 fő - majdnem duplája. A főváros és Pest megye mellett Győr-Moson-Sopron megye, Csongrád-Csanád megye és Fejér megye érintett a leginkább, a legkevésbé pedig Békés megye, Bács-Kiskun megye és Tolna megye.

Mikrofonnál: a rend őre

A szót Kiss Róbert rendőr alezredes vette át Müllertől, aki elsőként ismertette a friss, a V4-es országokból való beutazásra vonatkozó kormányrendeletet, mely az eredetileg szeptember végéig érvényes enyhítést hosszabbítja meg október végéig. Röviden: magyar állampolgárként (akár nem magyar állampolgár családtaggal) továbbra is karanténkötelezettség nélkül jöhetünk Magyarországra a V4-es országokból, ha a hazatérés napját megelőző napon ott igazoltan volt szállásunk, és a belépés után itthon csináltatunk egy darab koronavírus-tesztet, ami negatív eredményt dob. A V4-es turisták is jöhetnek Magyarországra a továbbiakban is, ha van érvényes szállásfoglalásuk bárhol az országban, mely legkésőbb október 31-ig tart, és a lefoglalása október hatodika előtt történt - illetve hoznak a határra egy darab, öt napnál nem régebbi, negatív COVID-tesztet.

Kiss röviden említette, hogy magyar idő szerint este 11-től szigorodnak a Romániába való beutazás szabályai, de ennél bővebbet nem mondott, mert szerinte még nem végleges a szigorítás - azt tanácsolta, mindenki nézzen utána a szabályoknak, mielőtt útnak indul. Egyébként arról van szó, hogy Magyarországról való beutazáskor 14 napra karanténba kell menni, kivéve, ha kevesebb, mint 3 napra érkezünk, és fel tudunk mutatni egy két napnál nem régebbi negatív COVID-tesztet a határon. Illetve azokkal a tünetmentes emberekkel szemben, akik egy hét után elvégeztetik a koronavírus-tesztet és annak eredménye negatív, a tízedik napon feloldják a karanténkötelezettséget.

Következtek az elmúlt 24 óra rendőri intézkedéseinek adatai. Eszerint

  • összesen 86-szor kellett intézkedni
  • 45-ször azért, mert valamelyik utas nem vagy szabálytalanul viselte a maszkot tömegközlekedési eszközön
  • 31-szer ez boltokban, közintézményekben történt
  • 27 volt a figyelmeztetés
  • 1 a helyszíni bírság
  • 3 a szabálysértési feljelentés.
  • 35-ször intézkedtek a tranzitszabályok megszegése miatt
  • 10 508-szor ellenőrizték a hatósági házi karantént
  • 2709 új hatósági házi karantént rendeltek el
  • ebből 945-öt az országba való belépéskor
  • 20 088 hatósági házi karantén van most érvényben az országban
  • 1009-en töltötték le eddig a hatósági koronavírus-appot az okostelefonjukra.

Sajtós kérdések:

Van elég orvos és személyzet a lélegeztetőgépek működtetésére, illetve folyamatban van az átképzés erre? Müller: tavasszal már megvoltak az átképzések, van elég orvos, szakápoló. Jelenleg nem folyik képzés.

Vannak újabb fertőzési gócok? Mi a helyzet a tiszaújvárosi gyárban megfertőződöttekkel? Müller: jelenleg a közösségi terjedés megy, bárhol lehet fertőzés, de ezen túl egy-egy halmozódás is bárhol előfordulhat szoros kontaktoknál, közösségben. Például munkahelyen vagy családi rendezvényeken. 

Aki igazoltan koronavírusos, de csak enyhe tünetei vannak, hogy kezelje magát otthon? Müller: pihenjen, és legfeljebb tüneti kezeléseket végezzen magán - gyulladáscsökkentőt, fájdalomcsillapítót szedjen az orvosával való konzultálás után. Ha nincs tünete egyáltalán, akkor szedjen C-vitamint, D-vitamint, és igyon sok folyadékot.

Az edzőtermekben, csoportos edzéseken van, ahol kötelező a maszk, máshol nem az. Mi a helyes magatartás? Müller: aki edzeni megy, az öltözőben is legyen rajta maszk, ha ott nem tudja tartani a 1,5 méteres távolságot a többiektől. Az edzőtéren az lenne a megoldás, hogy egy időben kevesen legyenek bent, legyen szellőzés, a gépeket pedig távolabb helyezzék el egymástól. "Nyilvánvalóan mozgás közben nem lehet maszkot viselni" - tette hozzá Müller.

Van megbízható gyorsteszt? Mikor lesz nálunk is nyálteszt? Müller: majd lesz minden.

Valóban alkalmas a szűrésre a lázmérés? A legtöbb iskolai mérés 35 Celsius fokot mutat a gyerekeknél. Müller: az idősek tünetszegények, nálunk láz nélkül is zajlódhat a betegség, mert gyenge immunrendszerük. A gyerekeknél viszont alkalmas a hőmérőzés a láz kimutatására. Irreális hőfoknál mindig vissza kell mérni, az első mérés után 15 perccel. Ha a mérést végzők szerint gond van a hőmérővel, akkor azt rendbe kell tetetni.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Máris a Tisza-kormány köré gyűlnek a kegyetlen ítéletmondók
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 15:34
A három nagy szereplő megkezdi az idei minősítéseket Magyarországgal szemben.  
Makro / Külgazdaság Fertőzés: máris ráment Izrael gazdasága az öldöklésre
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 14:39
Bezuhant a közel-keleti ország GDP-je az Irán ellen indított háború kezdete óta. 
Makro / Külgazdaság Csak a gyors átállás menthet meg az évszázad energiaválságától?
Szirmai S. Péter | 2026. május 16. 17:01
Az évszázad eddigi legnagyobb energiaválságával néz szembe Európa, ezért fel kell gyorsítani az áttérést a saját megújuló energiákra, figyelmeztet az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC).
Makro / Külgazdaság Szalay-Berzeviczy Attila: Az orosz imperializmus nemcsak Ukrajnára, hanem egész Európára veszélyes
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. május 16. 11:51
A közgazdász, a Budapesti Értéktőzsde egykori elnöke a május 14-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 97. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Különleges tárlatvezetést tartott Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 11:08
Személyesen vezette körbe a sajtó munkatársait Magyar Péter kormányfő a Miniszterelnökség volt épületében, a Karmelita kolostorban szombat délelőtt.
Makro / Külgazdaság Erre nem lehet büszke Románia
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 09:59
Soron kívül újból megerősítette negatív kilátással keleti szomszédaink államadós-besorolásait az S&P.
Makro / Külgazdaság Kubában megduplázták az üzemanyagok árát
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 08:37
Kubában csaknem a duplájára emelték a benzin és a gázolaj árát pénteken, ennek ellenére Havannában csaknem az összes benzinkút zárva volt, mert nem volt mit eladni, ami jól tükrözi az amerikai olajblokád hatékonyságát.
Makro / Külgazdaság Tapasztalt segítőt kaphat maga mellé Kapitány István
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 15:50
Az MVM korábbi vezérigazgató-helyettese, Tótth András lehet az energetikai államtitkár a Portfolio szerint. Korábban az EON-nál is szerzett tapasztalatot, most pedig Paks II. ügyével is foglalkoznia kell, ha valóban ő lesz a pozícióban.
Makro / Külgazdaság Beindult a tőzsdén a Mol, már a 4000 forintot közelíti az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 14:43
Több mint 2,5 százalékos erősödés után 3968 forinton áll péntek délután a Mol árfolyama. A vezető részvényeknél azonban vegyes a kép: a Richter több mint 1,5 százalékot gyengült. 
Makro / Külgazdaság Jelentős a külföldi „hot money” jelenléte a forintpiacon
Privátbankár.hu | 2026. május 15. 14:13
Barlai Róbert támogatja az euró bevezetését Magyarországon, de az edigi árfolyammozgás okait szerinte nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az új kormány részéről hiányolja a megtakarítási intézkedéseket, és arról beszélt: az uniós források hazahozatala önmagában nem megoldás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG