2p

Törölték a cégjegyzékből a Széchenyi István Hitelszövetkezetet. Töröcskei István bankár-üzletembert szoros baráti szálak fűzték a jobboldali körökhöz. Egy ideig.

Közel tíz évig tartott, de végül csak megszűnt létezni a Széchenyi István Hitelszövetkezet. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tulajdonában lévő felszámoló cég még tavaly december 13-án tette közzé, hogy:

a Fővárosi Törvényszék a jogerős végzésével a Széchenyi István Hitelszövetkezet „felszámolás alatt” adós elleni felszámolási eljárást befejezte, a gazdálkodó szervezetet jogutód nélkül megszüntette. Az adós 2024. szeptember 10-ei megszűnésére tekintettel a Zalaegerszegi Törvényszék Cégbírósága a 2024. december 10-én kelt végzésével törölte a társaságot a cégjegyzékből

- vette észre az mfor.hu.

Ezzel egy hosszú, talán sokak által már el is feledett történet ért részben véget. Az egy 2014 novemberi hír volt, hogy a betétesek biztonsága érdekében az akkori Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) kizárta tagjai közül a Széchenyi István Hitelszövetkezetet, emiatt az MNB határozatban döntött az intézmény működési engedélyének visszavonásáról. A jegybank betétkifizetési tilalmat rendelt el, és felügyeleti biztosokat rendelt ki a hitelszövetkezethez.

Töröcskei István az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezetőjeként, 2013. április 15-én
Töröcskei István az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezetőjeként, 2013. április 15-én
Fotó: MTI

A hitelszövetkezet a 2014. augusztus végi adatok szerint mintegy 6 ezer betétessel rendelkezett, működési területe jellemzően Zala megye és környéke egy részét ölelte fel. Mérlegfőösszeg szerint piaci részesedése a hitelintézeti szektorban nagyon csekély, nem érte el a 0,3 ezreléket sem. Azért csak részben fejeződött be a történet, mert a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. papíron még létezik. Az MNB 2014 decemberében vonta vissza a bank engedélyét, a pénzintézet elsősorban a hitelszövetkezeteket célozta meg.

A 24.hu korábbi cikke szerint a 2014-ben, csaknem egyszerre becsődölt hitelszövetkezet és bank ügye közt mindössze Töröcskei István személye az átfedés: ő mindkét ügyben érintett volt. Előbbiben vádlottként, utóbbiban gyanúsítottként – írta az mfor.hu.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
Makro / Külgazdaság Tompíthatják a kínai veszedelmet az európai autógyárak
Király Béla | 2026. október 13. 05:44
A napokban az EU és Kína megegyezett arról, hogy az ázsiai cégek visszafogják a hibridek exportját. Peking cserébe a vámháború enyhítéséért a ritkaföldfémekhez való európai hozzáférést is garantálja. Az egyezség akár a magyar gazdaság számára is előnyös lehet.
Makro / Külgazdaság Nagyot emelkedett az olaj- és a gázár, gyenge kezdés a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:50
A kereskedés kezdetekor alig mozdultak a legnagyobb New York-i tőzsdeindexek, a Brent olaj hordónkénti ára viszont már 107 dollár felett jár.
Makro / Külgazdaság Döntött az ügyészség Matolcsy György védőjének panaszáról a Simor András-ügyben
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:55
A gyanú szerint a Magyar Nemzeti Bank vezetői nyomást helyezhettek az Erste Bankra, hogy Simor András lemondjon felügyelőbizottsági tagságáról. Matolcsy korábban „hamis mesének” nevezte a felvetést.
Makro / Külgazdaság Kidobott pénz vagy pluszvédelem két biztosítás ugyanarra?
Dr. Gazda Zsuzsanna | 2026. október 12. 10:11
Előfordul, hogy úgy kötünk különböző biztosításokat és fizetünk akár éveken át díjat több biztosítónak, hogy nem tudjuk: biztosításaink részben vagy akár teljes egészében ugyanarra a kockázatra nyújtanak fedezetet. Kár esetén jelent ez bármiféle előnyt? Vagy csak feleslegesen kidobott pénzről van szó? A válasz nem is olyan egyszerű – derül ki a Pénzügyi Békéltető Testület előtti ügyekből.
Makro / Külgazdaság Még be sem vezettük, de már segít az euró
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 09:12
Az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója az euróbevezetési szándékot tartja az egyik legerősebb hozamcsökkentő tényezőnek. Ezt nyilatkozta a Portfolio-nak Tardos Gergely.
Makro / Külgazdaság Topmilliárdosok vallottak a vagyonadóról: kiderült, mit gondolnak a jelenlegi tervezetről
Imre Lőrinc | 2026. október 12. 08:02
Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor.hu három, A 100 leggazdagabb című kiadványban szereplő milliárdos véleményét kérdezte az október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezetről. Nagy Eleket és Scheer Sándort a 100 milliárd forint feletti, Bojár Gábort pedig az 50 milliárd forint feletti kategóriából érte el a portál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG