4p
Egy híres nemzetközi befektetésialap-kezelő szerint Magyarország és Lengyelország is az autoriter feltörekvő piaci országok közé tartozik, ő ebben a csoportban nem lát jó befektetési lehetőséget. Az Orbán-rezsim szerinte kisajátította a nemzetközi tőkések vagyonát. Együtt szerepelünk Oroszországgal, Törökországgal és a Fülöp-szigetekkel.
Orbán az EU-csúcson. (EPA/STEPHANIE LECOCQ)

Egy John-Paul Smith nevű befektetési szakember, aki arról vált híressé, hogy az 1998-as tőzsdei összeomlást megjósolta annak idején a Morgan Stanley-nél, megint nagyon pesszimista a feltörekvő piacokkal kapcsolatban. Igaz, a Bloomberg.com már a címben medvének, „bear”-nek nevezi, vélhetően azért, mert jellemzően a részvénypiacok esésére próbál játszani. „Miért nem lát reményt a feltörekvő piacok számára ez a részvénypiaci medve” – szól a cím.

A közelmúltban általánosan uralkodó folyamatok szerint szerint a feltörekvő piaci „autoriter” országok (tekintélyelvű, központilag irányított rezsimek, fél-diktatúrák – a szerk.) kötvényeivel sokkal magasabb hozamot lehet elérni, mint a „demokrata” országok papírjaival. A szakember szerint ez azonban csak a „rezsimek” kezdeti szakaszára érvényes.

Tönkreteszik a gazdaságot

Utána az autoriter irányítás végső soron tönkreteszi a termelékenységet, ami kikezdi a kötvények és a részvények értékét az adott országban. (Vélhetően a devizákét is, a török líra például megint naponta ér el új történelmi mélypontokat – a szerk.)

„Hiába igyekszem az autoriter feltörekvő piaci országokban kedvező befektetési lehetőségeket találni” – mondja a ma saját cégében dolgozó alapkezelő szakember. Szerinte távolról sem közelednek egymáshoz az egyes országok kötvény- és részvénypiacai, mint korábban gondolták. Az autoriter rezsimeken belül főleg a részvénypiacok szenvednek, mert itt az állam a kisebbségi részvényesek vagyonát szociális és politikai célokra csoportosítja át. (Ennek jó példája lehetne a rezsicsökkentés vagy a különadók Magyarországon, ami számos tőzsdei céget is komolyan sújtott – a szerk.)

Az orbáni kisajátítás

A cikk végén jön még egy érdekes rész: egy táblázat Smith diagnózisaival, amelyben Kína, Oroszország, Dél-Afrika, Thaiföld, Törökország és a Fülöp-szigetek mellett ott van Lengyelország és Magyarország is. Minden országhoz van egy egy-két mondatos rövid diagnózis, Magyarországról ezt írja: „Az Orbán Viktor alatt bekövetkezett eltolódás a külföldi közvetlen- és portfólió-befektetések de facto kisajátításához vezetett.”

Lengyelországnál ez szerepel: „A kormány meggyengítette az alkotmányos biztosítékokat és konfrontációt szított az EU-val.” Törökországban pedig eszerint Erdogan elnök lemásolta Vlagyimir Putyin „irányított demokráciáját”, és a vagyont hívei között osztotta el újra. Oroszország szerinte eltávolodott a piaci indíttatású reformoktól az autoriter kormányzás felé, és nagyobb állami ellenőrzést alkalmaz a vállalati szektorban.

A fejlettek voltak jobbak

Hogy a feltörekvő piacok vagy a fejlettek teljesítenek jobban, hosszú távon alighanem attól függ, melyik időtávot választjuk ki, tíz év alatt azonban a fejlettek látszanak jobbnak. A feltörekvő piaci Vanguard FTSE Emerging Markets (VWO) nevű ETF (tőzsdén kereskedett alap) például tíz év alatt 58,64-ről 44,43 dollárra esett, ez 24,2 százalék. A fejlett piaci Vanguard FTSE Developed Markets (VEA) pedig 52,36 dollárról 43,76-ra, ami csak 16,4 százalékos csökkenés. (Tíz éve épp csúcson voltak a tőzsdeindexek, onnét lefelé vezetett az út a pénzügyi válság felé.)

Vélemény: A magyar eszközök – kötvények, részvények – évek óta nagyon jól teljesítenek, vélhetően azért, mert a nemzetközi pénzvilágban nem társítanak különösebb politikai vagy pénzügyi (csőd-) kockázatot az országhoz. Csak a stabil pénzügyi helyzetet nézik. Ha a kockázat akár külső, akár belső okok miatt ismét megjelenik, mint 2011 végén-2012 elején, annak komoly következményei lehetnek. Akkor a BUX index a jelenleginek csak mintegy 40 százaléka volt (16-17 ezer pont körül), az államkötvényeink hozamai pedig a jelenleginek sokszorosa, évi 8-10 százalékosak.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG