4p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Jelentős mértékben emelkedett a forgalomba helyezett új személyautók száma az Európai Unióban júniusban is; immár a negyedik egymást követő hónapban mértek erőteljes növekedést, ami nem meglepő, mivel a koronavírus-járvány miatti szigorú korlátozások és súlyos bizonytalanságok tavaly tavasszal megroppantották az értékesítést.

Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) pénteken nyilvánosságra hozott jelentése szerint az Európai Unió 27 tagállamában 1 millió 48 ezer 143 személygépjárművet helyeztek forgalomba júniusban, 10,4 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

A járvány terjedését fékező intézkedések keretében tavaly március második felében a legtöbb autókereskedő szalon bezárt az EU-ban. Tavaly márciusban 55,1 százalékkal kevesebb, mindössze 567 ezer új jármű került ki az utakra. A következő hónapban, áprilisban, amely a gazdaság teljesítményét tekintve a járvány legsúlyosabb hónapjának bizonyult, 76,3 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új autók száma.

Kezd magára találni az autóértékesítés az EU-ban (fotó: pixabay.com)
Kezd magára találni az autóértékesítés az EU-ban (fotó: pixabay.com)

A rendkívül alacsony bázis miatt idén márciusban 87,3 százalékkal, áprilisban 218,6 százalékkal, májusban pedig 53,4 százalékkal emelkedett az új autó értékesítése, de a járvány előtti utolsó két "békehónapban" még mindig súlyos visszaesést - februárban 19,3 százalékos, januárban pedig 24 százalékos zuhanást - mértek.

Júniusban Európában a legnagyobb piacon, Németországban nőtt a legerősebb ütemben, 24,5 százalékkal az újautó-értékesítések száma. A négy legnagyobb piac közül a német után Spanyolország következik 17,1 százalékos emelkedéssel, majd Olaszország 12,6 százalékkal. Franciaországban viszont csökkenést mértek, 14,7 százalékosat.

Az első félévben több mint 5,36 millió új autót helyeztek forgalomba az Európai Unióban, 25,2 százalékkal többet mint egy évvel korábban. Olaszország 51,4 százalékos, Spanyolország 34,4 százalékos, Franciaország 28,9 százalékos, Németország pedig 14,9 százalékos növekedést tudott elkönyvelni.

Magyarországon a júniusban átadott új autók száma éves összevetésben 9,7 százalékkal, 11 ezer 361-re nőtt. Az első félévben 64 ezer 794 új autó került ki az utakra, ami 16,4 százalékkal haladja meg a tavalyi első félévi, több mint 55 ezres adatot.

Az Európai Uniót, Nagy-Britanniát, valamint Svájcot, Norvégiát és Izlandot együttvéve júniusban 13,3 százalékkal, az első fél évben pedig 27,1 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett új személyautók száma.

Ebben az országcsoportban a gyártók közül a piacvezető Volkswagen csoport júniusban 26,1 százalékos, január-júniusban pedig 28,7 százalékos növekedést tudott elérni. A luxusautógyártók közül a BMW 18,6 százalékkal több új autót adott át tulajdonosának júniusban, a rivális Daimler viszont 10,1 százalékkal kevesebbet. Az első fél évet tekintve a BMW 31,6 százalékos, a Daimler pedig 21,1 százalékos növekedést ért el.

Az európai mobilitáshoz kapcsolódó hír, hogy több mint hétmilliárd koronát (több mint 98 milliárd forint) szedett be a cseh állam az idei év első felében az elekronikus útadóból, 29 százalékkal többet, mint a tavalyi év első felében. Elektronikus útadót 2007 óta fizetnek a 3,5 tonnánál nagyobb tehergépkocsik Csehországban az autópályák, illetve a kijelölt első osztályú utal használatáért. A bevétel növekedéséhez az útadó emelkedése mellett a megnövekedett forgalom is hozzájárult. Az elektronikus rendszert működtető CzechToll vállalat közölte, hogy márciustól júniusig a csehországi teherforgalom növekedése minden hónapban kétszámjegyű volt. Júniusban a gépjárművek üzemeltetői 1,256 milliárd koronát fizettek a cseh államnak, ami a rendszer 2007-es beindítása óta a második legmagasabb havi bevétel.

A CzechToll kimutatása szerint június végén 595 ezer tehergépkocsi volt bejelentkezve a cseh elektronikus útadó rendszerbe.
Az idei évtől kezdve Csehország megszüntette a papíralapú sztrádabélyegeket a személygépkocsik számára is, és áttért az elektronikus matricákra. Az egész éves sztrádabélyeg ára változatlanul 1500 korona.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Új szerződés került napvilágra a Barátság kőolajvezetékkel kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 17:13
A két ország megállapodott abban, hogy mintegy 1 milliárd cseh koronát (közel 40 millió eurót) fektet be a Barátság kőolajvezeték működésének átalakításába.
Makro / Külgazdaság Itt vannak a BinX új számlacsomagjai
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 16:26
Az újonnan indult társas vállalkozások számára is elérhetővé váltak a BinX számlacsomagjai, tehát nem kell más szolgáltatónál számlát vezetni ahhoz, hogy egy cég a neobank ügyfele legyen – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ezzel tovább erősödhet a verseny a vállalkozói bankszámláknál, hiszen a Binx ajánlatai igen vonzónak számítanak a piacon.
Makro / Külgazdaság 180 fokos fordulat jöhet Frankfurtban?
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 15:41
Ezúttal is kamattartás várható az Európai Központi Bank csütörtöki ülésén, de az elnök, Christine Lagarde jelezheti az inflációs kockázatokat – vélik az Equilor Befektetési Zrt. elemzői.
Makro / Külgazdaság Gázpalack-felvásárlásba kezdtek az emberek
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 15:12
Pánikvásárlásba kezdtek a magyarok.
Makro / Külgazdaság Ez is ritka: vállveregetést kapott Magyarország Ursula von der Leyenéktől
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 14:51
Az EU statisztikai hivatalának most közzétett számai alapján februárban a 27 tagállam közül Magyarországon volt a hetedik legalacsonyabb a harmonizált fogyasztóiár-index.
Makro / Külgazdaság Kubával takarhatja el az Egyesült Államok a közel-keleti háború kudarcát?
Imre Lőrinc | 2026. március 18. 14:35
Bár az iráni válság miatt az Egyesült Államok vezetésének most kisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy újabb frontot nyisson, a Kuba feletti hatalomátvétel továbbra sem kerül le Donald Trump célkeresztjéről. A karibi ország egyre mélyebb válságba sodródik, az amerikai elnök szankciói az utolsó cseppet jelentették a pohárban. Trumpnak eközben azért is fájhat a feje, mert a Hormuzi-szoros blokádja miatt akár 200 dollárig is kilőhetnek a hordónkénti kőolajárak.
Makro / Külgazdaság Gondterheltek az euróövezet tagállamai: a fogyasztói árakról van szó
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 14:12
Februárban, az előzetes becslésnek megfelelően, emelkedett az éves infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett végleges adatai alapján.
Makro / Külgazdaság Villanyszerelő céget vásárolt Mészáros Lőrinc
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 13:47
A felcsúti milliárdos cégbirodalma megérkezett Leányfalura.
Makro / Külgazdaság Hol a vége? 700 forint fölé drágul a dízel
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 12:25
Tovább emelkednek a nagykereskedelmi árak.
Makro / Külgazdaság Végre tényleg szívderítő lehet nézegetni Brüsszel legfrissebb jelentését
Csabai Károly | 2026. március 18. 05:44
Hála a februárban közel kilenc és féléves mélypontra zuhant inflációnak, Magyarország az Európai Unió 27 tagországából az előkelő, hatodik helyet foglalhatja el – Olaszországgal holtversenyben – az Európai Bizottság statisztikai hivatala, az Eurostat által ma publikálandó, a harmonizált fogyasztóiár-indexek alapján elkészített rangsorban. Még előrébb végeztünk a visszatekintő reálkamatok összevetésében, a negyedik helyen, dacára annak, hogy a jegybanki alapkamatunk tizenhat havi mozdulatlanság után csökkent – derül ki lapunk legfrissebb Privátbankár Európai Inflációs Körképéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG